Egy mondatban összefoglalva, a szerzők kiállnak az eurózóna integrációjának erősítése, a nemzetek feletti pénzügypolitika, a minden országban azonos szintű pénzügyi tranzakciós és társasági adó bevezetése mellett. Álláspontjuk szerint csakis az integráció elmélyítése a megoldás arra, hogy kezeljék az euró bevezetésekor elkövetett „architekturális” hibákat, stratégiaként a minden szereplő számára egyenlő esélyeket kínáló játéktér megteremtését jelölve meg.
A javasolt eszköz pedig első lépésben a nemzetek felett álló eurózóna-költségvetés megteremtése.
Ebben a kontextusban új színezetet kap a görög válság immáron több mint öt éve tartó, a megfigyelő számára eredménytelennek tűnő és csupán káoszt eredményező kezelése, amelynek legújabb fejleménye: lehet, hogy Görögország elhagyja úgy az eurózónát, mint az Európai Uniót, vagy adósságát növelve tovább vergődik annak soha meg nem szűnő terhe alatt. Ha viszont a görög problémát a fenti tézisek alapján vizsgáljuk, felmerülhet a kérdés: egyáltalán fontos-e a francia és a német kormánynak Görögország helyzete?
A válasz egyértelmű nem. Az EU két vezető hatalma elkötelezett a föderalista alapon történő, a tagnemzeteket szuverenitásuk feladására kényszerítő fejlődés mellett. Mindez értelemszerűen az eurót bevezető tagok számára felajánlott választási lehetőség. Aki ezzel egyetért, elfogadja a francia–német dominanciát, és a jövőben tartózkodik az olyan kifejezések használatától, mint a „nemzetgazdaság”. Vagyis azt, hogy nincs lengyel, szlovák vagy szlovén gazdaság – európai gazdaság van. Természetesen nemzeti vállalat vagy adópolitika sincs. Törvényhozás sem sokáig van. Megvalósul az egységes Európa – immáron az unió kifejezésre sincs szükség.
Fentiek egyben a kétsebességes Európának nemhogy tudomásul vételét, de egyenesen létrehozását jelentik. Következményei a kívül maradók számára jelenleg elképzelhetetlen változásokat hoznak. Miközben a tagok nagyvállalatai és bankjai számára gazdasági szempontból az előrelépés nyilvánvaló, hiszen a még meglévő tőkeáramlási és kereskedelmi korlátok – amelyek a tagállamok közötti eltérő adórendszerekből, valamint kereskedelemszabályozási mechanizmusokból adódnak – teljesen megszűnnek. A nagypolitika kendőzetlenül képviseli érdekeiket, felismerve, hogy az Egyesült Államok, Kína és mások jelentette globális kihívásra másként nem tudnak válaszolni.
Az egységes, első szakaszban gazdasági, majd elkerülhetetlenül politikai tömb súlya és viselkedési mechanizmusa a kívül maradók számára merőben új helyzetet teremt. Ne legyen kétségünk – ez az Európa minden további nélkül megköti az Egyesült Államokkal a szabad kereskedelmi egyezményt (TTIP), a felvetett aggályok pedig okafogyottá válnak. A várható változásokat hosszasan lehetne e helyütt sorolni, a tisztánlátás kedvéért inkább a felek közötti, majdan lefolytatandó tárgyalások vezérelvét fogalmaznám meg: a föderális Európa feltételeket szab, amit vagy elfogadnak a többiek, vagy nem. Utóbbi esetben saját magukra lesznek utalva.
A föderális Európa létrejöttével okafogyottá válnak az euroszkeptikusok érvei, továbbá az unió reformját sürgető észrevételek is elhalkulnak. Ennek egyetlen oka van: az új Európát mindezek a dolgok nem érdeklik. Senki nem fog az unióból való kilépéssel fenyegetőzni, ugyanis elébe mennek a problémának. Itt van egy új alapokra helyezett integráció, lehet csatlakozni, bizonyos feltételekkel. De nem kötelező. Ez a reform lényege.
Az elgondolás megvalósulása esetén új alapokra helyezik – azaz megszüntetik – a konvergenciaprogramok finanszírozását, és értelmét veszti a szolidaritás fogalma, mint ahogy a görög helyzet kezelése tökéletesen demonstrálja. A hitelezőket képviselő trojkát immáron hatodik éve hagyja hidegen a keményen dolgozó görög kisember helyzete, a fiatalok körében 60 százalékot elérő munkanélküliség, a görög gazdaság öt év alatt 25 százalékos zsugorodása. Elemzők öt éve hajtogatják, hogy a görög probléma az EU méretéhez, pénzügyi erejéhez képest jelentéktelen.
Mára kiderült, hogy más szempontból is az. Sem a francia, sem a német gazdaság magaslatain üldögélő csúcsvezetőket és nagy részvényeseiket nem érdekli az ügy. Pontosabban addig érdekelte, amíg felelőtlenül hitelező bankjaikat államilag ki nem mentették. Ezért nem számoltatták el az adósságot felhalmozó és annak jelentékeny részét a londoni ingatlanpiacra irányító görög kormányok tagjait. A görög nagy magánvagyonok régen nincsenek az országban. Nem is jönnek vissza.
A föderalista Európa projektjének menetrendje és a hozzárendelt időpontok nem ismeretesek – érthető. De hogy a projekt elindult, afelől nincs kétségem. Az első lépés a görög válság jelenlegi szakaszának lezárása. A második a TTIP aláírása, ahol az első szakítópróba következik be. A végső lépés pedig legkésőbb 2020-ban, a jelenlegi finanszírozási időszak lezárásakor történik meg. Ekkortól kezdve nincs többé ingyenebéd, hogy egy volt magyar jegybankár megfogalmazását idézzük. Legkésőbb 2020-ban dönteni kell. Magyarra fordítva: ha 2020-ban Magyarország nem felel meg a majdani, Franciaország és Németország által diktált feltételeknek, és – szuverenitásának egyidejű feladása mellett – nem engedik be az euróövezetbe, akkor biztosak lehetünk abban, hogy új szelek fújnak.
A szerző közgazdász.
