A határon túli magyaroknak tehát olyasmire van rálátásuk, olyasmiről van tapasztalatuk, amiről nekünk nincs. Az együttélés nyilván nehézségekkel is jár, amelyeket jól ismerünk – látnunk kell azonban azt is, mit tanulhatunk a határon túliaktól, és ez nem feltétlenül az „igaz magyarság” (habár akár az is lehet). A határozott, egyértelmű, konfliktusokat is vállaló nemzetpolitika mellett pedig az lenne fontos, hogy ha lehet, ne csak csodálkozó turistaként menjünk a Felvidékre vagy Erdélybe (Kárpátalja meglátogatását azonban akár turistajelleggel is ajánlom, rengeteg magyar emlék van viszonylag kis helyen, ráadásul olcsón – nem is értem, a háborút leszámítva miért nem özönlenek az anyaországiak Kárpátaljára). Hanem már ismerősként, akinek barátai vannak ott, és sokadik alkalommal ugyanolyan ismerős neki a Krasznahorkaváraljára vezető út, mint a hazai körforgalmak. Lehet, ez kicsinyebb, kevesebbet markoló, nem túl grandiózus felvetés, de nem tudok jobb megoldást a nemzeti traumák személyes kezelésére.
A gombaszögi tábor tudatosan van Kelet-Szlovákiában: itt kevésbé erős a magyar identitás, így nagyobb szükség van rá, habár talán többen vannak a nyugat-szlovákiai táborozók. Sokféle világnézet és hozzáállás megtalálható errefelé, akárcsak otthon, de van egyfajta nemzeti minimum. Nem görcsös, nem nagyzoló és nem búsongó, hanem magától értetődő, normális és vidám. Nem tudom, mi a felvidéki magyarság jövője, de ha olyan vezetői lesznek, mint akik összehozták Gombaszöget, akkor nem nagyon kell tartanunk e tekintetben a következő évtizedektől. Mert Gombaszög a felvidéki magyarok következő generációinak és vezetőinek egyik fő formálója.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!