Ausztrália jobban teljesít, mint Magyarország, legalábbis ha kerítésépítésről van szó. Míg hazánk 175 kilométeres határzár felhúzását tervezi, addig a kontinensnyi ország egy 5600 kilométeres kerítéssel büszkélkedhet, amely a leghosszabb nem közlekedési célú építmény a világon. Az 1880-as években épült védelmi vonal célja hasonló a miénkhez: a nemkívánatos bevándorlók megállítása. Csakhogy ezek a fenyegetést jelentő, nem őshonos elemek nem emberek, hanem a dingók, vagyis a helyi vadkutyák, amelyek ellen nagyszabású kerítésépítéssel vették fel a harcot a juhnyájaikat védő dél-ausztrál gazdálkodók. Nem a feltehetőleg a házi kutyából visszavadult dingó az egyetlen faj, amely komoly fejfájást okoz az ausztráloknak. Az üregi nyulat szintén az ember telepítette be a XIX. század közepén, s a jövevények hamar tanúbizonyságot tettek közmondásos szaporaságukról: 1950-ben már 600 millió példány élt a kontinensen. A nyulakkal a legfőbb probléma, hogy egyre nagyobb területen tarolják le a növényzetet, s bár ellenük is építettek kerítést, az nem állította meg őket: egyszerűen átásták magukat alatta. Az ausztrálok számtalan módon – méreggel, csapdaállítással, kilövéssel – küzdöttek a rágcsálók inváziója ellen, többnyire sikertelenül. Végül a biológiai hadviselés bizonyult a leginkább eredményesnek: az ötvenes, majd a kilencvenes években kifejezetten a nyulakra veszélyes vírusok elterjesztésével tizedelték meg a populációjukat.
Nemrég újabb állatfaj került célkeresztbe: a kóbor macskák, amelyek mérhetetlen pusztítást vittek véghez a helyi faunában, s egyes kutatók szerint közel 120 őshonos faj megmaradását veszélyeztetik. Az ausztrál hatóságok szabályos háborút hirdettek a természetbe visszatért házi kedvencek ellen, s célul tűzték ki, hogy létszámukat az elkövetkező öt évben kétmillióval csökkentik. Azonban a macskáknak is megvannak a maguk szimpatizánsai, és nem csupán a közösségi oldalakon: nemzetközi állatvédő szervezetek – élükön Brigitte Bardot francia színésznővel – arra szólították fel az ausztrál kormányt, tegyen le az ártatlan állatok millióinak lemészárlásával kapcsolatos terveiről, és inkább célzott sterilizálási akciókkal szorítsa vissza a számukat. Az ügyben nem könnyű igazságot tenni, hiszen a máig megőrzött vadászösztönüket követő macskák valóban nem tehetnek semmiről, bár a koalák például biztosan nem mondanák őket annyira ártatlannak (kérdés, a szintén népszerű erszényes rajongói mikor szólnak hozzá a vitához). A helyzetnek azonban van egy jól azonosítható felelőse, mégpedig az ember, amely – mint Ausztrália esete is mutatja – a környezet közvetlen pusztítása mellett invazív fajok behurcolásával is képes felborítani teljes ökoszisztémákat, s utólag már szinte lehetetlen megtalálni a humánus (vagy állatbarát) megoldást.
Persze a macskákat sem kell félteni, hisz úgyis mindig a talpukra esnek. A brit sajtó a napokban számolt be egy Észak-Írországban talált példányról, melyet a bőre alá ültetett mikrochip alapján azonosítottak, s kiderült, hogy egyenesen Sydneyből érkezett. Egyelőre rejtély, hogyan tette meg a több mint 17 ezer kilométeres utat, motivációjához azonban – a fentiek ismeretében – nem férhet kétség. Eleve kifinomult túlélési ösztönökről árulkodik, hogy a chipben tárolt információk alapján 25 éves, ami jócskán meghaladja a macskákra jellemző 15 éves átlagéletkort. Mivel a szülőföldjén közvetlen életveszély fenyegetné, valószínűleg nem kell attól tartania, hogy hazatoloncolják. Arról nem érkezett hír, hogy az őshonos Belfast környéki egerészek kezdhetnek-e aggódni az állásukért.
