Sokan hajlamosak azt gondolni, az Európai Parlament (EP) egy sóhivatal, az odaküldött képviselők nem tudnak érdemlegesen beleszólni az ügyekbe, mert az igazán fontos területeken mindig az történik, amit a nagy országok kormányfői akarnak. Hogy ez mekkora tévedés, azonnal bebizonyítjuk, ahogy azt is, hogy egy európai parlamenti képviselő, ha igazán akarja, szinte bármit el tud érni.
Történetünk onnan indul, hogy az EP ülésein éveken át bűn rossz kávét szolgáltak fel a politikusoknak. A helyzetet nehezítette, hogy még a büfékben, pénzért sem lehetett igazán jó feketét kapni. Nem tudom, mennyire játszott szerepet benne az 1968-as franciaországi diáklázadásokban szerzett gyakorlat, de tény, hogy elsőnek Daniel Cohn-Bendit képviselő, az Európai Zöldek frakciójának társelnöke elégelte meg a tarthatatlan állapotot, és Harms képviselő asszonnyal közösen levelet írtak Martin Schulz EP-elnöknek e tárgyban. Mivel Vörös Dani (ez volt Cohn-Bendit diákmozgalmi gúnyneve) megtanulta, hogy egy levél nem levél, következett egy második hullám is: 2013. december 17-én újabb harminchárom képviselő írt, sürgetve a minősíthetetlen kávé lecserélését az üléstermekben, mondván, ez a lötty már-már szabotázs, hiszen fontos európai ügyek előrehaladását hátráltatja.
Ettől a pillanattól beindultak a méltóságteljes intézmény malmai, és az EP öttagú felügyelőbizottságának 2014. január 14-i rendes ülésén, a hatodik napirendi pont keretében foglalkoztak a kérdéssel. A testület megismerhette a három levelet (időközben még egy született, a felügyelőbizottság irodistájának tollából), meghallgattak szakértőket, és a grémium elé citálták Schroeder urat, a Catering and Staff Shop Unit vezetőjét, aki a rázúdított érvek előtt kapitulált, és azt mondta, három hónapos kísérleti időre engedélyezni fogják Nespresso kávéautomaták felállítását az EP épületeiben. Persze érvei is voltak, hiszen arrafelé nincs helye az elhamarkodott döntéseknek: természetesen kizárólag az említett svájci luxuscég kávéautomatái alkalmasak egy ilyen fontos uniós feladatra; ezeket a gépeket csak bérelni lehet, és a gyártó azért adja ebben a konstrukcióban, hogy csak az ő termékeit lehessen megvásárolni belőlük; és végül, ha már a zöldképviselők jelezték a problémát, fontos volt kiemelni, hogy az automatákban lévő alumínium kávékapszulák száz százalékban újrafelhasználhatók. A jegyzőkönyvből az is kiderül, „erőfeszítéseket fognak tenni” azért, hogy a céglogókat az automatákon letakarják – az általam a múlt héten elvégzett vizuális ellenőrzés szerint ezt a feladatot egyelőre nem sikerült megoldani. Nem lényegtelen megjegyezni, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint a cateringosztály vezetőjének javaslatával minden felügyelőbizottsági tag maradéktalanul egyetértett. Valaki ugyan bátortalanul megjegyezte, hogy az EP-ben a tea sem a legjobb, de ezt a felvetést nem vették komolyan, mert mindenféle piszlicsáré dolgokra nincs idő Strasbourgban.
Megnyugvással jelentjük, hogy a három hónapos próbaidőszak lejárt, az automaták fényesen teljesítettek, hétfő délelőtt tizenegykor olyan éber képviselők futkorásztak az EP épületében, hogy öröm volt nézni. Ugyanakkor nem szabad elhallgatni azt sem, hogy – talán a hivatal bosszújaként – teljesen megszüntették az ingyenkávét, és most már az ülésekre is csak vizet készítenek be.
Apró hibák még vannak a rendszerben: két gép is megette az egyeurósunkat úgy, hogy nem adott cserébe semmit. Csapkodni, rugdosni nem mertük őket, így – miután a harmadikból sikerült egy kapszulát kicsiholni – három euróért ittunk egy Ristretto Intenso fantázianevű, valóban komoly ébresztőpotenciállal bíró folyadékot.
