Véget ér-e a képmutatás kora?

Nem az a jó állami vezető, aki ingyen dolgozik, sőt fizet is, hogy munkába járhasson.

Mivel a politikusok négyévente választásokat szeretnének nyerni, ugyan melyikük kockáztatná, hogy elbocsátja az alkalmatlan alkalmazottakat, és a rendszerben maradókat valós teljesítményük szerint szerint honorálja? Darázsfészekbe nyúlna. Kiderülnének az eddigi stiklik, az összefonódások, átláthatóvá válna, kik a felesleges ejtőernyősök, akiknek a hallgatását vagy a korábbi szívességeit kellett egy állással viszonozni. Sérülne a kéz kezet mos alapelve, és súlyos csapást mérnének az urambátyám rendszerre. Úgy tűnik, az ÁSZ nem hajlandó eljátszani a sóhivatal szerepét, talán mert több ezer ellenőrzés alapján hű képet kaphatott a közcégek működésének hiányosságairól. Nyugodtan mínusszal zárhattak települések, állami vállalatok, önkormányzati (rész)tulajdonban lévő cégek, el is adósodhattak, mert az állam év végén úgyis konszolidált – merné csak nem tenni. A lényeg, hogy a közcégek még véletlenül se a piaci béreket kövessék (hiszen szegény az eklézsia), vezetőik pedig a nép elvárásának megfelelően már annak is örüljenek, hogy kaptak egy szép dombornyomásos névjegykártyát, a többit majd okosban úgyis hozzákeresik. Ha mégsem, akkor tényleg alkalmatlanok vezetőnek.

Ezen a berögződésen kíván most változtatni a számvevőszék. Nagy fába vágták a fejszéjüket, mert ezer érdeket sértenek, elég csak a ciklusoktól függetlenül magas állami pozíciókat betöltő „örökéletű” vezetőkre gondolnunk, akiket soha semmiféle bántódás nem érhetett, a Tocsik-ügytől az MVM-botrányokig. Eddig ebben az országban mindenki megbukott, aki átláthatóságot és elszámoltathatóságot javasolt. Két évtized alatt alig egy tucat ügyben született tisztességesnek mondható ítélet a közvagyon fosztogatóinak ügyeiben. Most pedig jön ez a Domokos László nevű számvevőszéki vezető, aki csúnyán visszaélve tizenkét éves mandátumával, lépésről lépésre egy tisztességes, igazságos rendszer felé terelgetné a közvállalatokat. Hallatlan!

Legalább két lehetőséggel számolhatunk. Domokos László vagy súlyos tévedésben él, amikor komolyan veszi, hogy az átláthatóságra vonatkozó törvényeknek végre érvényt kellene szerezni, hiszen enélkül is olyan jól elketyegett a rendszer évtizedekig. Nem ismételhető elégszer: ha valaki nem dolgozik, nem is hibázhat. De az ÁSZ-elnök szemlátomást dolgozni szeretne, és ezt sehogy sem lehet kiverni a fejéből. Megsokszorozta az ellenőrzéseket, mindenféle jelentéseket ír, amiket ráadásul nem is a közhivatalnoki bikkfanyelven, hanem közérthetően fogalmaz, kockáztatva, hogy a végén még el is olvassák. Mindezt szemlátomást megfontoltan, az érintettekkel egyeztetve, jogszerűen teszi – amíg a fejére nem koppintanak. Van azonban egy B verzió – és inkább ebben szeretnénk hinni –, miszerint Domokos László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, szakmailag megbecsült közgazdász, a választókörzetében is népszerű expolitikus mindezt nem ellenszélben, hanem a legfelső vezetés (egy részének) támogatásával teheti. Mert talán mégis elképzelhető, hogy fokozatosan fel lehet mondani az eddigi hallgatólagos megállapodásokat, hogy a hatékonyságot növelő, a közvagyon megóvását, bővítését központba helyező megfontolások lépjenek a helyükbe. Igen, tudjuk, ezek a panelek minden kampányban elhangzanak, már az unalomig ismerjük őket, de épeszű ember mindezt eddig nem vette komolyan. Hogyan is vehette volna, amikor szétnézett, és mindig az ígéretek ellenkezőjét tapasztalta?

A számvevőszék elnöke azonban, úgy tűnik, bölcsen él tizenkét éves mandátumával: mivel nem lehet négy év után elmozdítani, képes végigvinni egy középtávra szóló átalakítási tervet, kormányzati ciklusoktól függetlenül. Vesztenivalója ennek ellenére van, nem is kevés. Hiszen az állampolgáron kívül csak a tisztességes vezetők érdeke az elszámoltathatóság és a közszolgáltatások javítása. Vagyis nem azoké a polgármestereké, állami cégvezetőké, akik eddig (kétes) értékpapírokat (Quaestor, Buda-Cash), esetleg gyémántokat vásárolgattak, tőzsdéztek és valutáztak a rájuk bízott közpénzből. Elsikkadt, hogy nem erre a feladatra kaptak megbízást. Az önkormányzati tulajdonú vállalatok helyzete még ennél is cifrább: mivel eddig nem is ellenőrizhették őket a számvevők, itt jobban el lehetett tüntetni a veszteségeket, variálhattak az időbeli elhatárolásokkal, kiszervezhettek olyan feladatokat, amelyeket az alkalmazottak is könnyűszerrel elvégezhettek volna, a veszteséget úgyis a város (végső soron az adófizető) állta.

A honatyák bére uniós szinten nálunk a legalacsonyabb Románia, Bulgária és Málta után. De vajon az a jó képviselő, aki a legkevesebbet keresi, és sokszor csak az újságból értesül, aznap éppen mit szavazott meg? Persze ennek a fordítottjára is van példa: Simor András volt jegybankelnök nyolcmillió forintot kapott havonta, mégsem állíthatta róla senki, hogy ő lett volna a legrátermettebb vezető. A parlamenti képviselők többsége 2010-ben – azzal a meggyőződéssel, hogy az állam is lehet jó gazda – megszavazta a Jó Állam koncepciót és a Magyary Zoltán-tervet, 2014-ben pedig saját fizetésüket is csökkentették, de ez senkit nem hatott meg. Néhányan ugyanis nemcsak a fizetési plafont, hanem hatáskörüket is túllépték. Így ellopták a show-t (is) a tisztességes többség elől. Az új felvonást azonban már a számvevőszék elnöke rendezheti, jobb esetben e többség támogatásával. Bízzunk benne!