Érdektelen pártok

Időnként ki kell mondani, hogy a világ nem a politikai alakulatok körül forog.

Volt idő, amikor a pártot a nemzetnél előbbre valónak tartották, sok köszönet nem volt benne. Az volt a pártállam ideje, vagy más néven „az elmúlt negyven év”. Az sem volt jobb, ha a pártot nem emelték a nemzet fölé, hanem egyszerűen csak azonosították vele. A párt, mint a neve is mutatja, csak része valaminek, nem képes képviselni a lakosság egészét, megoldani az összes problémát, megjeleníteni az összes érdeket.

Egy párt eleve csak egy, sajátos politikai utat követ, rá jellemző elveket vall, értékrendet hirdet. (Persze csak ideális esetben, de most nem térünk ki a kaméleonpolitikát folytató, elvtelen, értékrend nélküli társulatokra, pedig a többség ilyen.) Egy politikus, bár tisztában van vele, hogy képtelen az egész lakosságot egy emberként boldogítani, mégis törekednie kell rá, ezért nem törődhet csak a pártja, a párttagság, esetleg a holdudvar jólétével, még akkor sem, ha a hatalma szempontjából ez hasznosabbnak tűnik. Természetesen egy pártnak erősnek, hatékonynak, működőképesnek és hitelesnek kell lennie, hogy megszerezhesse a hatalmat, de azt a programjai megvalósítására, az ország javára kell felhasználnia, nem saját pozícióinak erősítésére, a hatalom bebetonozására. Tisztességes politikus a hatalom birtokában túllép saját fontosságán, és nem a pártja vagy a hivatala lesz az érdekes, hanem azok képviselete, akiknek a nevében hatalomhoz jutott.

Különösen így van ez a közjogi méltóságok esetében. A köztársasági elnöknél és a házelnöknél kimondott követelmény, hogy pártok fölött álljanak. Érkezzenek bármelyik pártból, számukra az összes politikai formáció egyformán érdekes vagy érdektelen kell legyen. Nem kivételezhetnek a pártjukkal, nem kedvezhetnek neki, nem járhatnak el annak érdekei szerint, s főleg nem igazodhatnak annak parancsaihoz. Az eddigi államfők és parlamenti elnökök többé-kevésbé megfeleltek ennek az alapelvnek, kivéve Göncz Árpádot, aki oly szemérmetlenül kiszolgálta az SZDSZ-t, hogy még a látszatra sem adott. Ő aligha mondhatta volna, hogy nem érdekli az SZDSZ, mert más sem érdekelte, s még az ország elemi érdekeivel szemben is, látványosan a párt érdekeit képviselte.

De nemcsak a köztársasági elnöktől és a házelnöktől várjuk el, hogy a pártok fölött álljanak, jogos igényünk ez olykor a miniszterelnöktől is. Jóllehet, az ő tisztsége kötődik leginkább a saját pártjához és az őt támogató koalíciós pártokhoz, az ország érdekét sokszor azok érdeke elé kell – vagy illene – helyeznie. Figyelemre méltó példáját mutatta ennek a magatartásnak első szabadon választott miniszterelnökünk, Antall József, aki alig egy év után az ellene forduló pártelit és koalíciós partnerek jelentős része ellenében volt kénytelen kormányozni az országot. Nyilván ez a méltatlan helyzet is siettette tragikus sorsa beteljesedését.

Van ellenkező példa is, amikor egy miniszterelnök többre tartotta a pártját az ország ügyeinél. Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde az elsőtől az utolsó hangig erről szól. Nem a nyilvánosságnak tárta föl az ország nyomorúságos állapotát, hanem titokban, a belső körnek mondta el, hogy hol kúrták el, de kifelé úgy kell tenni, mintha mi sem történt volna, s folytatni tovább. De Gyurcsányt hiába érdekelte csak az MSZP, még jobban tönkretette, sőt ki is farolt belőle, azóta már egy másik párt érdekli. Egyébként minden, nem közvetlenül a nemzetbiztonságot érintő ügy titkosítása, elhallgatása, nyilvánosság elől való elzárása azt jelzi, hogy a pártot megint az ország elé helyezték. Mert mi az, amit csak vájt fülűek kicsiny társasága hallhat, a köznép viszont nem? Nyilvánvaló, hogy valami jövedelmező biznisz, vagy a többség átverése, megrövidítése, legrosszabb esetben elárulása.

Végül el kell árulnom egy titkot, amit mindenki tud, de mintha nem akarnánk tudomásul venni. A népet sem érdeklik a pártok, sőt végső soron nem is pártokra szavaznak. Ha a pártokra szavaznának, manapság is az MDF, az SZDSZ, az MSZP és az FKGP között zajlana a választási küzdelem. De az emberek értékrendekre és nem mellékesen a reményeikre szavaznak. Arra a pártra, amely legalább megközelítőleg azokat az értékeket hirdeti, amelyeket ők is preferálnak. És arra a pártra, amelyről feltételezik, hogy a reményeikből megvalósít valamit. Annak a pártnak, amelyik képes ezeket elhitetni magáról, nyert ügye van. Amelyik elveszíti effajta hitelét – például azzal, hogy belefeledkezik saját fontosságának tudatába –, nem sok jóra számíthat. Azon nem segít a sikerpropaganda sem, mert az emberek hamar átlátják, hogy a szajkózott szöveg nem az ország állapotáról szól, hanem a kormányzó párt nyomulásáról.
Kövér László kijelentésében semmi döbbenetes vagy érthetetlen nincs. Egyszerű és kézenfekvő politikai alapelvet fogalmazott meg, amit nem ártana sokaknak észben tartaniuk.