Ez a váró nem lesz tranzit

Utoljára a második világháború után volt annyi menekült a világban, mint most.

Még viccnek is rossz, amit az Európai Bizottság le mert írni: „az unió sok-sok év alatt fokozatosan alakította ki kül- és biztonságpolitikáját, melynek révén egységesen tud megnyilatkozni és fellépni a világ színpadán. A közös szerepvállalásnak köszönhetően az uniót alkotó 28 tagország sokkal erőteljesebb hatást tud kifejteni, mintha külön-külön folytatnák szakpolitikai tevékenységüket.” Ez ugye annak az eufemisztikus körülírása lenne, hogy a tagállamok egymás kontójára igyekeznek ide-oda küldözgetni a menekülteket, a leginkább érintett déli országokat évek óta magukra hagyják. A legnagyobb nyomásnak kitett olaszok, spanyolok, görögök, a török határon kerítést építő bolgárok és a magyarok is csak saját magukra számíthatnak. Befuccsolt az unió közös szomszédságpolitikája, júliusban belgrádi látogatása során maga Angela Merkel ismerte el, hogy az uniós menekültpolitika jelenlegi formájában működésképtelen.

Az arab tavasz eseményeinek hatására reagáló „közös külpolitika” valójában minden egyes elemében megbukott. A brüsszeli bürokrácia előtt még mindig nem világos, hogy a nemzetállamok szintjén sem álló közel-keleti és észak-afrikai országokban „a demokrácia hatékony támogatása” csak illúzió, a Szíriába irányuló, amúgy is rövid ideig tartó fegyverembargó eltörlése, valamint a NATO-beavatkozás pedig súlyos hibának bizonyult.

Az Európa felé irányuló illegális bevándorlás kezeléséről (például az EU déli határainak védelméről, a küldő országokban menekülttáborok kialakításáról, a teljes körű fegyverembargó elrendeléséről és szigorú betartatásáról) már évekkel ezelőtt konkrét döntéseket kellett volna hozni, de az ügynek valahogy sosem akadt felelőse. Holott a migrációs nyomás 2010-től egyre erősödött, a probléma mára Európa körmére égett és kezelhetetlenné vált. A helyzet drámai romlása várható, mert a kiváltó okok nem szűnnek meg belátható időn belül. A menekültek hazájának számító országokban a politikai káosz előreláthatólag fennmarad, az Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában kialakult helyzet az Egyesült Államok (és a NATO) külpolitikájának látványos kudarca. A polgárháborúkban százezrek vesztették életüket, milliók váltak földönfutóvá, a menekültek áradata pedig a térség viszonylag békés államait (Libanont, Jordániát, Tunéziát, Pakisztánt és Törökországot) is a veszélyzónába sodorták.

A migráció másik oka az észak-afrikai országok túlnépesedése, mivel a korábbi, impozáns ütemű gazdasági fejlődésnél sokkal gyorsabban nőtt a lakosság száma. A fiatal generáció jövője a régió több államában gyakorlatilag kilátástalan. Egyiptomban, Algériában, Marokkóban és Líbiában az utóbbi évtizedekben megduplázódott a népesség, jelentősen emelkedett a szegénységi küszöb alatt élők aránya, ezzel párhuzamosan nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek. A migrációnak tehát bőven van utánpótlása, és nem csak az arab területekről. Hazánk számára különösen fontos, hogy Koszovóban, Macedóniában és Albániában a munkanélküliek aránya jócskán 50 százalék feletti a fiatalok körében, az innen induló „gazdasági” bevándorlók száma várhatóan tovább emelkedik.

A jövőt fürkészve érdemes egy pillantást vetni Olaszországra, ahol 25 éve akut problémát jelentenek a menekültek. Első hullámban, 1990-ben albánok tízezrei érkeztek, akiknek jelentős része a mai napig nem tudott/akart beilleszkedni az olasz társadalomba. Létrehozták saját maffiahálózatukat, sokan drogcsempészetből és bűnözésből élnek, a fekete hírekből egy nap sem hiányozhatnak. A következő hullámban, az unió 2004-es bővítésével a kelet-közép-európai volt szocialista államokból érkeztek vendégmunkások százezrei, akik – szakképzettség és viszonylagos nyelvismeret birtokában – zömükben integrálódtak. Az észak-afrikai és közel-keleti migránsok többségéről azonban mindez nem mondható el: évtizedek óta képtelenek együtt élni a helyi lakossággal, amihez a kulturális különbségek jelentős mértékben hozzájárulnak. Az unió egyik leggazdagabb államának számító Olaszország bármennyire is befogadó, nem képes megbirkózni a menekültek 2010-től tartó harmadik hullámával.

Márpedig ha egy ilyen adottságú országban nem tudták egy generációnyi idő alatt beilleszteni a társadalmukba a migránsok százezreit, akkor Európa szegényebb térségei ugyan hogyan lennének erre képesek? Nyugat-Európa gazdasági fejlődése évek óta kifejezetten lassú, új munkaerőt tehát nem képes felszívni, jelenleg még az uniós állampolgárságú, szakképzett vendégmunkások jelenléte is súlyos feszültségeket okoz. Egy több száz milliós lélekszámú, túlnépesedett, vallási és etnikai konfliktusokkal terhelt térség problémáinak részleges megoldása nem elvárható Európától, a valódi életveszélyben lévő menekültek befogadása viszont kötelességünk, amit nem is lehet megkérdőjelezni.

A polgárháború sújtotta térségek menekülttáborai megteltek. A nemzetközi szervezetektől politikai megoldás aligha várható, mert a nagyhatalmak nem érdekeltek a válság rendezésében. Márpedig a migránskérdést csak helyben, nemzetközi egyezséggel lehet és kell is orvosolni. Aki a déli határon épülő magyar védvonalat kritizálja (megfeledkezve a nyugat-európai határzárakról), az nem a valóságot veszi alapul, miközben nem tud felmutatni másik, működőképes megoldási javaslatot. Senki sem húzhat napi politikai hasznot sem a menekültek szenvedéséből, sem a magyar lakosság jogos félelméből.