Sokszínű egyformaság

A kis területre zsúfolt rengeteg önmegvalósítás kioltja egymást és hasonul.

Értelmetlen tragédia árnyékolja be az idei Sziget Fesztivál sikerét. Egy német fiatal a rendezvény helyszínéül kijelölt zónán kívül, a lezárt ártéren verte fel a sátrát, amelyre hétfő délelőtt – a fesztivál hivatalos zárása után – egy, az esőtől elnehezült faág zuhant, halálos sérüléseket okozva a fesztiválozónak. A szervezők állítják, azért nem küldték el a férfit, mert nem is tudtak róla, hogy azon a nehezen megközelíthető területen bárki sátrazna.

Legutóbb 1999-ben történt halálos baleset a Szigeten, akkor egy leszakadt körhinta okozott tragédiát, ám a mostani eset, ha lehet, még érthetetlenebb. Nyomozás egyelőre nem indult az ügyben, de a haláleset mindenképpen zárójelbe teszi a fesztivál újabb sikerét, a tavalyi rekordot megdöntő látogatócsúcsot. Nehéz ezek után számításba venni a rendezvény közéleti jelentőségét, és a társadalomra gyakorolt hatását, hiszen az évről évre elhangzó érvek és ellenérvek a tragédia után szükségszerűen aszimmetrikussá váltak. Ettől függetlenül tény, hogy Európa egyik legjelentősebb zenei rendezvénye lett a Sziget Fesztivál. Státusa ugyan meginogni látszott két éve, amikor jelentősen visszaesett a látogatottsága, ám a tavalyi változtatások – későbbi időpont, nagyobb sztárok, színesebb program – hatására visszanyerte régi rangját. Minden más hazai rendezvénynél több embert, vagyis százezreket mozgósít szerte a világból, akik erre az egy hétre látogatnak el Magyarországra – és viszik hírét hazánknak. Így a Sziget a leghatásosabb országimázskampány.

Gazdasági jelentősége is megkérdőjelezhetetlen, hiszen a nyári fesztiválok összesen 100 milliárd forint bevételt hoznak az országnak egy idényben, több ezer munkahelyet teremtenek, és a rendezvények közül magasan kiemelkedik a Sziget. Miért hát mégis az engesztelhetetlen düh, amellyel sokan támadják a fesztivált?

Ha egy héten át minden éjjel az ember gyomrában lüktet a basszus, pedig az önfeledt szórakozástól távol csupán pihenni szeretne, hiszen másnap munka, a frusztrációja érthető. Óbuda, Újpest, de még a távolabbi városrészek lakói is megsínylik ezt az egy hetet, és aligha vigasztalja őket a tudat, hogy a Szigettel ők maguk is nyernek.

A drogos, részeg, mocskos, vagy csupán látványosan idegen fesztiválozókat ért vádak mint legfőbb ellenérvek azonban célt tévesztenek. A Sziget e tekintetben nem különbözik bármely más rendezvénytől, amelyen az emberek a hétköznapok kötelékeit ledobva, önfeledten szórakoznak. Ez persze nem jelenti, hogy örömteli lenne, amit a fesztiválon tapasztalunk. De attól tartok, a felszínesség, az egyén érdekeinek mindenekfeletti érvényesítése, a cinizmus vagy a szimpla bunkóság általános jelenség, és nem korlátozódik augusztus egyetlen hetére a Hajógyári-szigetre. Az már sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a sokszínűség jegyében rendezett fesztivál vendégei miért válnak egyre egyformábbá. A kis területre zsúfolt rengeteg önmegvalósítás kioltja egymást és hasonul. A szabad, egyéni és különleges emberek önkéntes uniformizációja pedig rémisztő fejlemény. Hiszen, ha a szabadság elmossa a különbségeket, idővel magát a szabadságot sem lehet majd megkülönböztetni annak hiányától.

És ez hatással van a kulturális sokszínűségre is. Nem várom persze, hogy az opera vagy a cirkusz felülmúlja a nagyszínpadot, de a futószalagon készült sztárfellépők jellegtelensége ijesztő méreteket öltött, ami lassan a szórakoztatás célját és értelmét is megkérdőjelezi. A Sziget komoly (gazdasági) haszonnal jár, ez nem kérdés, az már viszont annál inkább, hogy mi marad belőle, és mi belőlünk a feneketlen szabadság hatására.