Nagy-Britannia királynőjét, II. Erzsébetet 1952. február 6-án koronázták meg. Az akkor 25 éves uralkodó több mint 63 év elteltével, a mai nappal lett a szigetország leghosszabb ideje trónon ülő vezetője. Persze Erzsébet már nem olyan jogkörökkel bíró államfő, mint amilyen a korábbi rekorder Viktória királynő volt, mégis nagy szerepe van abban, hogy az Egyesült Királyságot még mindig egyesültnek nevezzük. A királynő – aki áprilisban már 89. születésnapját ünnepelte – a britek többsége számára biztos pontot jelent, stabilitást egy instabil világban. Gondoljunk bele, hány miniszterelnök, hány gazdasági és politikai válság követte egymást az Egyesült Királyság életében az elmúlt bő hat évtizedben. Az ország évszázadok óta nem élt meg ilyen zivataros időket – csak egy példa: a Brit Nemzetközösség ötven országából harminckettő ma már köztársaság –, de mindig volt egy megingathatatlan viszonyítási pont. Ám ez valójában nem is Erzsébet királynő személye, hanem maga a pozíció, az alkotmányjogi személy (Queen in Parliament), hiszen a brit alkotmányosság és politikai berendezkedés origója a korona.Mit adtak nekünk az uralkodók? – kérdezhetik a Brian élete című film híres sorát parafrazeálva a britek. Fontos, hogy a britek, ugyanis pont ez az, amit kaptak tőlük: identitást. A szigetország lakói között ugyanis még mindig az egyik legerősebb identitás a brit, amely – a nemzeti (angol, skót, walesi, északír) identitással szemben – nem annyira a nemzethez, inkább a politikai közösséghez kötődik. Gondoljunk bele, mi történne, ha az Egyesült Királyság egyszer csak úgy döntene, hogy ejti a koronát és az uralkodócsaládot. Könnyen lehet, hogy az, amit ma Nagy-Britanniának nevezünk, darabjaira hullana, ugyanis a kohéziós erő eltűnésével felerősödnének a nemzeti identitások, ennek vége pedig a sorozatos függetlenedés lenne. A szigetország szétesése jó eséllyel az európai stabilitásnak is adna egy jókora pofont – ez azonban már messzire vezet.A királyi család is érzi, hogy nagy a tét. Bár nem az a fontos, ki ül a trónon, ezt nem mindenütt látják be: az ausztrál republikánusok – akikről a Magyar Nemzet augusztus 3-i számában írtam bővebben – közül sokan akkor lépnének nagyot a köztársasággá válás felé vezető úton, ha már nem II. Erzsébet lenne az uralkodó. Az uralkodócsalád tagjai pedig tudják, hogy mivel ők a politikai berendezkedés megtestesítői, kénytelenek úgy is viselkedni, mint a politikusok. A botrányhős Harry herceg és csípős nyelvű nagyapja, Fülöp herceg nem véletlenül lett hátrébb szorítva, ahogy az sem véletlen, micsoda tündérmese lett Vilmos herceg és Katalin hercegné házasságából. Mindezek mellett a legfontosabb mégis az, hogy Erzsébet királynő – akinek néhány, uralkodással kapcsolatos reformja liberális konzervatív elveket sugallt – mindig uralkodóhoz méltó módon viselkedett a nagy nyilvánosság előtt, megőrizve a királyi család tekintélyét még akkor is, amikor különböző botrányok sújtották a famíliát.A királynő persze úgy politizál, hogy valójában nem politizál: szüksége van „népszerűségre”, de aktuálpolitikai kérdésekben nem vagy csak nagyon ritkán nyilvánul meg. Pedig sokan várnák tőle, hogy megnyilatkozzon, legutóbb például a briteknél is nagy port kavaró menekültkérdés kapcsán. II. Erzsébet viszont megfontoltabb és rátermettebb, mint a politikusok többsége, ráadásul közel hatvannégy éve olyan államfő, amilyen Magyarországon sohasem lesz.
origo.hu
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
