Úgy huszonöt évvel ezelőtt nálunk nagyon ment az „elmúltnegyvenévezés”, teljes joggal, majd kissé megkopott, szintén okkal, közben meg az egekbe szállt a tonhalkonzerv ára. És a világban is történt egy és más. Például a Sziklás-hegységben élő méhek nyelve negyven év alatt negyedével megrövidült. Ettől persze még tovább tágul a világegyetem, és távolodik a Hold a Földtől, ami hosszabb távon sokkal nagyobb probléma, de azért ez is tanulságos. A helyi méhek nyelve ugyanis hosszú időn át elérte a testhosszuk felét, ami azért volt praktikus, mert az óvatosabb virágok mélyéből is meg tudták szerezni a nektárt.
Aztán minden ellenkező híresztelés ellenére beköszöntött a globális éghajlatváltozás, az említett vadvirágok száma lecsökkent, a méhek meg ott álltak szerencsétlenül, lógó nyelvvel, amivel rengeteg energiát pazaroltak el feleslegesen. Ekkor azonban villámgyors válaszként felpörgött az evolúció, és ma már a helyi méhpopuláció elegáns rövid nyelvvel döngicsél, mintha Hrabal úr Sörgyári capricciójából eresztették volna szélnek őket. A kérdés most már csak az, hogy a 3,6 fokkal megemelkedett átlaghőmérsékletben mégiscsak kitartó mélyebb virágok mihez kezdenek most a rövid nyelvűekkel. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy utóbbiak harapni fognak, és a szirmokon keresztül próbálnak meg hozzáférni a nektárhoz. Aztán ha megint változik a helyzet, legfeljebb kihullanak a fogaik.
Tonhalfronton ha lehet, még rosszabb a helyzet. A WWF Living Blue Planet című jelentéséből kiderül, hogy az elmúlt negyven évben a felére csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők egyedszáma, ezen belül pedig hetvennégy százalékkal esett vissza a tonhal-populációk mérete. Az ok a túlhalászás, az óceánok elsavasodása stb. Az egyik húsba maró következmény pedig az éhezés. Erről csak annyit, hogy évek óta mantrázom csendben és visszhangtalanul, hogy ha semmi nem változik, milliós tömegek indulnak majd el biztonságosabbnak vélt területek felé.
Ha a világ irányítóinak reakcióideje nem éri el hamarosan Orbán Viktorénak legalább a töredékét, itt oltári gáz lesz. Amibe most Európa beleremegett, az csak a főpróba, egy „vacak kis polgárháború” folyománya, az előadás még csak ezután következik. Mert az van, hogy a világ legszegényebb vidékein élők jóval több halat ennének, mint például a magyarok, nem elsősorban egészségügyi, inkább létfenntartási szempontoktól vezérelve. A halak viszont már most képtelenek az igényekhez igazodva szaporodni, különösen a szeméttelepként funkcionáló óceánokban.
A túlhalászáshoz és a szintetikus dzsuvához jön még az elsavasodás, mivel a légkörbe kerülő szén-dioxidot az óceánok szinte felszívják. Egy ideig. Most viszont elértek a teljesítőképességük határához, nincs tovább. A nyelvhalak meg mit vegyenek rövidebbre?
