Kérdéses persze, hogy a Turnbull-kabinet mennyiben változtat majd az abbotti hozzáálláson. Az új miniszterelnök – aki gazdag ügyvéd, korábban több minisztériumot is vezetett, honlapján pedig kutyás blogot ír – alaposan felforgatta kormányát. Öt új hölgyet nevezett ki miniszterré – köztük a szövetségi állam első női védelmi miniszterét, Marise Payne-t –, emellett az első őslakos származású kormánytagot, Ken Wyattet, aki az egészségügyi tárcát fogja vezetni. Kinevezte viszont pénzügyminiszternek azt a Scott Morrisont, aki korábban hangos bevándorlásellenes megnyilvánulásairól volt híres.
Ennek két oka lehet. Egyrészt kénytelen volt pártja Abbotthoz húzó szárnyának is posztot adni, másrészt ezzel is jelezte: nem kíván érdemben változtatni elődje bevándorláspolitikáján. Szakértők is ezt valószínűsítették, és Turnbull korábbi megnyilvánulásai is ebbe az irányba mutatnak. Az ország új miniszterelnöke szerint a határok ellenőrzését ugyanúgy kell folytatniuk, mint eddig, de hozzátette: szíriai menekültek befogadását tervezik. A tizenkétezer szíriait nem egy-egy pontban, hanem sok helyütt telepítik majd le, hogy ne „gettósodjanak”.
Az egyébként sok szempontból progresszív Turnbull lépése – miszerint folytatja az abbotti bevándorláspolitikát – végül is logikus, hiszen a Liberális Párt a kemény fellépés ígéretével nyerte meg a 2013-as választást. Így viszont Orbán Viktornak sem kell új mintaországot keresnie, ha legitimálni akarja migrációs politikáját.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!