Október közepén helyhatósági választások lesznek Bécsben, amelyek eredménye az egész osztrák politikára kihat. A két fő rivális a szociáldemokrácia (SPÖ) és a szélsőjobboldal: e kettő határozza meg a bécsi politikát már több mint száz éve. Karl Lueger személyében a XIX. század végén Bécs adta Európa első antiszemita főpolgármesterét, aki a zsidókon kívül a „zsidósnak” tartott magyarokat utálta leginkább, az I. világháború után pedig a szocdemek kerültek hatalomra, akik azóta – a diktatórikus időszakokat leszámítva – folyamatosan uralják Bécset.
A „vörös Bécs” a szociális várostervezés mintapéldája: az I. világháború után elindított programok (főleg a lakhatási programok) mind a mai napig működnek, nem véletlen, hogy Bécsben a lakosság harmada ma is városi bérlakásban él. Az osztrák főváros bizonyítványa mindenképpen kiváló: minden felmérés szerint Oslo, Auckland, Vancouver vagy Zürich mellett a világ egyik legélhetőbb városa (a legutóbbi felmérés szerint egyenesen a világ legélhetőbb városa). Bécs mindezt nemcsak pazar kulturális életének, Habsburg-romantikájának, ma is élő kávéházi kultúrájának, gasztronómiájának és építészetének köszönheti, hanem leginkább a vörös Bécs jelentette széles körű szociális támogatásoknak. Bécs például a mai napig a világ legnagyobb ingatlantulajdonosa, az önkormányzat ugyanis 1919 óta számos bérlakást épített, így az amúgy drága városhoz képest akár a felső középosztálybeli emberek is megfizethető áron tudnak lakáshoz jutni. És míg például München, a bajor főváros az elmúlt huszonöt évben alig húszezernyi bérlakást épített – ráadásul Németországban tényleg csak a legszegényebb rétegek számára épülnek ezek, és éppen ezért az állami bérlakásoknak nem túl jó a megítélésük, mert a szegénységgel, az underclassszal azonosíttatnak –, addig Bécs városa évente akár tízezernyi új bérlakást ad át, amelyek egyáltalán nem az alsó osztály gettói. (Az elmúlt pár évben Seestadt néven a város északkeleti részén egy teljes új negyed épült ki, amelyet immáron metró köt össze a belvárossal.)
Bécs más – hirdeti az osztrák főváros. És ez politikailag is igaz. A konzervatívok vagy szélsőjobboldaliak meghatározta Ausztriában Bécs 1919 óta vörös sziget. Az egykori birodalmi főváros máig megőrizte az osztrák kereteken túlmutató közép-európaiságát, kozmopolitizmusát: csehek, zsidók, horvátok, szerbek, olaszok, görögök, bosnyákok, törökök színesítik. Bécsben a multikulturalizmus nem egy új program, hanem a Habsburg-korból örökölt állapot.
– Az egyik nagymamám cseh, a másik zsidó, azaz igazi bécsi vagyok – mondta Michael Häupl, Bécs 1994 óta hivatalban lévő főpolgármestere. De még kihívója, a szélsőjobboldali Heinz-Christian Strache is cseh felmenőkkel büszkélkedhet, a konzervatívoktól az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) átállt belvárosi polgármester, Ursula Stenzel pedig zsidó származású. Az FPÖ a bécsi szerbek között régóta a legnépszerűbb erő; ezért lehet találkozni szerb nyelvű FPÖ-plakátokkal, és ezért köszönti szerbül is a híveit Strache.
Adódik a kérdés, hogy mégis miért növekszik az elégedetlenség a multikulturális, sokszínű, szociális, élhető Bécsben? Miért zuhan a szocdemek népszerűsége? Miért kell a hatalmáért aggódnia Michael Häuplnak? Kihívójának, a fogtechnikus végzettségű – és annak megfelelő mosolyú, illetve intellektuális hátterű –, szabadságpárti Heinz-Christian Strachénak soha nem volt akkora esélye, hogy akár az első helyre is befusson, mint most.
A felmérések szerint az SPÖ és az FPÖ fej fej mellett halad, harminc százalék feletti eredményre számíthat mindkét párt; jelenleg ugyan Michael Häupl két százalékkal erősebb, mint Strache, de ez a különbség már hibahatáron belüli. (Bécsben a konzervatív ÖVP hagyományosan nagyon gyenge, alig 10 százalékra számíthat, a Zöldek tehát a maguk 13-15 százalékával bizonyosan megelőzik őket, sőt számos belvárosi kerületben akár a polgármester is zöld lehet. A neoliberális, modern polgárság pártja, a NEOS egyelőre nem tudott jelentősen megugrani Bécsben sem, de 6-7 százalékot ők is biztosan kapnak.)
Strachénak már az is győzelem, ha meg tudja annyira szorongatni a szocdemeket, hogy azok se a zöldekkel, se a konzervatívokkal ne tudjanak többséget szerezni a bécsi városházán. Strache már most „nagylelkűen” felajánlotta, hogy szívesen beáll a szocdemek mellé, akik erről azonban hallani sem akarnak. Michael Häupl többször világossá tette, hogy ő személy szerint inkább kilép a politikából, mint hogy összefogjon az FPÖ-vel.
A bécsi SPÖ is nagyon bólogat ilyenkor, de talán még túl friss a májusi burgenlandi emlék, ahol a szocdemek szintén égre-földre esküdöztek, hogy az FPÖ-vel sohasem állnak össze, aztán a választások után pár nap alatt kész is volt az SPÖ–FPÖ-koalíció. Így egy Häupl nélküli SPÖ esetében még az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy végül koalíciót köt Strachéval. Mert hiába határozza meg az SPÖ politikáját a bécsi balliberális értelmiségi és művészvilág, a szavazók szintjén, azok elvárásai, gondjai tekintetében nagyon nagy a szocdemek és a szélsőjobboldal közötti átfedés. Az FPÖ ezért válhatott mára vezető párttá a bécsi munkáskerületekben. Bécs belvárosi része – azaz a Gürteltől, az ottani Nagykörúttól befelé eső terület – inkább baloldali és liberális, ezért a Zöldekre szavaz. Az elitnegyedekben még mindig erős valamennyire a konzervatív Néppárt is, és erősödik a neoliberális NEOS. Az igazi küzdelem tehát a nagy külvárosi munkáskerületekért folyik az SPÖ és az FPÖ között.
Az FPÖ ugyanis azokat a problémákat veti fel – például a bevándorlás okozta bérversenyt, vagyis azt, hogy az osztrák munkavállalóknak az olcsó kelet-európai munkaerővel kell versenyezniük –, amelyek nem a konzervatívok vagy a zöldek polgári szavazóit, hanem a szocdemek törzsközönségét érintik leginkább. Az SPÖ-nek pedig egyelőre nem sikerült – se országosan, se helyi szinten – választ találnia a „kisemberek” (azaz a szocdemek tipikus választói) által érzékelt problémákra. Ez persze valamennyi európai országban – így Magyarországon is – kihívás a baloldal számára: miként tudja visszahódítani a szélsőjobbhoz vándorolt szavazóit. Egy, csak a kisebbségekre fókuszáló, a baloldali értelmiség által meghatározott szociáldemokrácia egyre inkább elveszíti kapcsolatát hagyományos szavazóival, akiket éppen azok a problémák érintenek leginkább, amelyekre ma nagyon sokszor a szélsőjobboldal ad válaszokat.
A bécsi választások tétje egész Ausztria számára jelentős. A két középpárt koalíciójára olvadt országos „nagykoalíció” a közvélemény-kutatások szerint már közösen se éri el az 50 százalékot, miközben az FPÖ jóval 30 százalék felett jár. Bécsben ez még nem lesz elég egy szabadságpárti főpolgármesterséghez, de az FPÖ kiugró eredménye önmagában siker Strachénak és kudarc a nagykoalíció számára. Ha Bécsben Strachét végül beveszik a szocdemek, akkor kormányzó erő vezetőjeként, ha nem veszik be, akkor pedig az ellenzék vezéreként készülhet a 2018-as országos választásra. Azaz bárki is nyeri a bécsi voksolást, október 11-e estéjén Heinz-Christian Strachénak fogják hívni a győztest.
A szerző jogász, újságíró
