A jelenlegi „demokratikus ellenzék” ebben a formájában nem működőképes: a választó szemében továbbra is csupán az életképtelen MSZP-t és a politikai sírjából visszatántorgó Gyurcsány Ferencet jelenti. Azt a Gyurcsányt, aki unalmas és összefüggéstelen közhelyparádén, valamint mérhetetlen egoizmusa bemutatásán kívül többre nem nagyon képes. Mindezeket nem én mondom, hanem a Párbeszéd Magyarországért fiatal újbudai képviselője foglalta össze blogjában, kijelentve: az MSZP-nek és Gyurcsánynak el kell tűnnie a közéletből, hogy egy új, megifjodott baloldal emelkedhessen fel.
Nagyszerű, mondhatnánk, hozzátéve, hogy 2015-ben azért már nem sok újdonságot lehet felfedezni a fenti gondolatokban. A mostani baloldali ellenzék úgynevezett vezetőiről tudni lehet mindezt már évek óta, és már 2012-ben is unalmas volt újra és újra megfogalmazni, hogy bár Gyurcsány tehetséges ripacs, de színjátékára már csak az ország elenyésző hányada kíváncsi, és ez (szerencsére) így is marad. Az MSZP pedig a túlélésre játszik, gyakorlatilag öt éve csak vegetál és próbál a „pozitív semlegesség” jegyében kimaradni mindenből, ami izgalmasabb mondjuk egy vasárnapi Mesterházy-blogbejegyzésnél.
Amiért mindennek mégis hírértéke van, az Barabás Richárd személye. A PM képviselőjeként ő is annak a baloldalnak a része, amelyik tavaly többször is csúfosan elbukott az összefogásnak nevezett politikai konstrukcióval, amely arra volt csak jó, hogy bizonyítsa: nem létezik az az új baloldal, amely 2010-ben még nagy ígéretként bontogatta szárnyait. Persze az LMP öt képviselővel jelenleg is ott ül a parlamentben, de a párt az elmúlt években gyakorlatilag Schiffer Andrásra és néhány alig ismert politikusra szűkült, mindezt megfejelve azzal, hogy a zöldek azóta is lelkesen szalámizzák magukat, folyamatosan távozásra bírva azokat, akiknek valamennyi súlyuk volt a nyilvánosságban.
Számtalanszor elhangzott már 2014 előtt is, hogy ez a baloldal képtelen lesz választást nyerni, Gyurcsány Ferenc többet visz, mint hoz, és az önmagukat kormányzati szerepben még nem kompromittáltak el fogják játszani hitelességüket azzal, hogy felsorakoznak a Fidesznek kétharmadot szerző 2010 előtti rezsim képviselői mögé. Az Együtt és a PM politikusai erre nagyjából azt felelték: lárifári. Továbbá hogy nincs 2018, csak 2014 van, most kell összefogni mindenkivel, aki baloldalinak nevezi magát, és szemben áll Orbánnal, különben az országnak befellegzett. És amúgy is, a 2010 előtti időszaknál rosszabb volt, ami utána jött. Csakhogy a választók tekintélyes része ezt nem így gondolta.
A 2010 után érkezettek hitelessége így szállt tova, miközben ők a Juhász Péterre jellemző taktikákkal (aki nem akart közös listán szerepelni Gyurcsánnyal) próbáltak úgy tenni, mintha azért nekik mégiscsak sok lenne ez az egész. Annál pedig alig van visszataszítóbb, mint amikor valaki a siker reményében „becsatlakozik”, majd látva, hogy ez így nem megy, újra magára ölti az erkölcsi tisztaság pózát, és úgy tesz, mintha nem lett volna nyakig benne az egészben.
Barabásnak tehát gratulálni lehet a felismeréshez, csak kérdés, mi következik mindebből a gyakorlatban. Megújulást hirdető PM és „másfajta” összefogás? Vagy végre tényleg felrobbantják a fiatalok ezt a baloldalt, és hajlandók elölről kezdeni az egészet, ahogy 2010-től kellett volna tenni? Lett volna rá öt év. Amit a Jobbik például ki is használt, ezért is jutott mára a második helyig. De még a DK is építkezhetett, pedig normális körülmények között már sehol sem lenne. Most már nem csak blogposztokban kellene harciasnak lenni.
