A Der Spiegel címoldalán „Mutter Angela” (Angela anya) látható – Angela Merkel Teréz anya fejkendőjével. A folyóirat vezércikkében naplószerűen követve bemutatja Németország megnyílását a menekültek előtt, és – ahogy írják – Európa lehetséges meghasonlását. E cikkben a Spiegel írására támaszkodom.
Berlini kormányzó körökben napról napra nő a feszültség. Vajon képesek lesznek-e kezelni a felmerülő problémákat? Nincs elég ágy, nincs elég szállás, nincs elég tornaterem és konténer. Kevés az orvos, a hivatalnok, a tanár. Merkel azonban visszautasítja ezt a helyzetleírást, és arra szólítja fel kollégáit, hogy válaszokat és megoldásokat kínáljanak honfitársaiknak. A Spiegel fel is teszi a kérdést: „A valóságról szóló híradás most már támadás a kormányzó politika ellen? Nem szabad kimondani az igazságot, mert nem illik Merkel elnyűhetetlen optimizmusához?” Egyre többen bizonytalanodnak el, elbírja-e Németország a várhatóan egymilliót meghaladó idei bevándorlót – és a következő évek várhatóan megsokszorozódó áradatát? Merkel válasza: nem lesz menekült-adóemelés, Németország gazdaságilag erős. Az egykori NDK-t is úgy állították át német márkára, hogy annak árfolyama meg sem érezte a plusz tizenhétmillió új polgárt, a „keleti menekülteket”.
A kancellár kijelentése, miszerint Németország barátságos ország, és szívesen befogadja az üldözötteket, pillanatok alatt bejárta a világot, s azóta százezrek keltek és kelnek útra. Az óvatos, habozó, kiváró, „settenkedően lesben álló” (Wolf Lepenies) Merkel, akit elődje, Gerhard Schröder a néhány szavazattal elvesztett választás után tájékozatlan iskoláslányként kezelt, megtalálta azt a témát, amellyel végre történelmet írhat? Németország gazdasági világhatalom, politikailag viszont továbbra is egy törpe. Egy morális birodalom vezetőjévé akarja országát tenni? A lelkészlány a filozófus Immanuel Kant etikai-polgári állapotát akarja megvalósítani?
A német kancellárok mindig európai egyetértésre törekedtek, most azonban Merkel egyedül lépett akcióba. Nagy-Britannia nem támogatja, Franciaország idegenkedve figyeli. Ausztria ugyan tapsol neki, de örül, hogy a migránsok térképén csak tranzitországként szerepel. A pénzügyi, anyagi és infrastrukturális háttérrel nem rendelkező Kelet-Európa pedig kétségbeesetten reagál. Magyar politikusok európai fórumokon hangsúlyozzák, hogy országuknak megvan a maga történeti tapasztalata, muszlim hódítást és másfél évszázados uralmat már ismernek – és a mostani migrációban ennek a metamorfózisát látják. Ugyanazon vallási-politikai vagy talán „vallásantropológiai” vírus új mutánsának agresszióját. A történelem sajátos fintora, hogy a magyar gyerekekkel közel egy évszázada olvastatják az Egri csillagokat, így a magyar kultúra be van oltva az iszlám hódítás ellen, és éber érzékenységgel utasítja el e vallás inváziójának valamennyi formáját. Ezzel az immunizáló oltással azonban Európa egyetlen más nemzete sem rendelkezik.
Merkel egyre inkább egyedül marad saját országában is. Eddig elnéző, lágy meggyőzéssel próbált reagálni a kritikákra, most azonban egyre határozottabban konfrontálódik otthon is. Kérjen talán bocsánatot, amiért országa barátságos arcot mutat a világ felé? – kérdezi. Amerika és Izrael ünnepli a kancellárt, de a Spiegel szerint Orbán Viktort egyre többen követik a nyílt ellenállásban. Merkel nemcsak Németországba, de egész Európába meghívta a menekülteket, akiknek „megvan a képességük, hogy felrobbantsák a kontinenst” – írja a német lap. „Merkel elvesztette a helyes mérték iránti érzékét” – ezt dokumentálja a Spiegel, napra pontosan utánajárva a kancellár nyilatkozatainak és az adminisztráció tévelygésének.
Augusztus 19., Berlin, Tegel repülőtér. Mielőtt Merkel a Brazíliába induló gépre szállna, a belügyminiszterrel beszél telefonon. De Maziere azt mondja, hogy az éves előrejelzést 450 ezerről 800 ezer menekültre kell módosítani. (Azóta másfél milliónál tartanak.) Merkel ekkor döbben rá a helyzet komolyságára. Tudja, hogy ez saját és pártja politikai sorsát, Németország és az egész kontinens jövőjét befolyásolhatja. Egyre hangosabban követelik, hogy foglalkozzon az üggyel, látogasson meg menekültotthonokat.
Augusztus 21., Migrációs Szövetségi Hivatal. Angelika Wenzl kormányhivatalnok megfogalmaz egy belső utasítást, mely a 411-93605/Syrien/3015 számot viseli. A szíriai menekültek esetében nem kell alkalmazni a körülményes dublini eljárást. Aki eljutott Németországba, nem kell elküldeni, még ha más EU-ország lenne is illetékes az ügyében. A körlevél azonban kiszivárog, és rövidesen angol nyelven olvasható az interneten. A belügyminisztérium sajtóértekezleten még azt mondja, nem jogi lépésről van szó, nem is a dublini szerződés felfüggesztéséről, csak a bürokrácia tehermentesítéséről. De a brit The Independent főcímben megfogalmazott üzenete – „Németország megnyitja kapuit” – elterjedt már a világban. A szírek a kancellár képét teszik föl a Facebookra, „szeretünk, Angela” felirattal.
Augusztus 26., Heidenau, menekültszállás. Merkel autókísérettel érkezik, a menekültek csendben állva várják. Heidenau polgárai nagy csoportba gyűlve kiáltják a kancellár felé: „Áruló!”, „Mi vagyunk a csőcselék!” A kancellár zavartan pislog, szokásosan a tömeg felé int, majd gyorsan eltűnik az emberek szeme elől. Egy óráig nem mutatkozik, kint hatalmas a hőség, tűz a nap, a hangulat egyre feszültebb. Amikor megjelenik, a tömeg Németországban rég nem hallott üvöltésben tör ki. Merkel kísérete még napok múlva is a lincshangulat hatása alatt van. A kiabálásokhoz hozzá vannak szokva, de itt valódi, fegyveres testőrök nélkül hirtelen nem tudták, mit hoz a következő pillanat. A kancellárián erősödik a vélemény, hogy Merkelnek nyilatkoznia kell.
Augusztus 27., Bécs. Ausztriában egy magára hagyott autóban megfulladt menekülteket találnak. Merkel: „Mindannyiunkat megráz ez a borzasztó hír.”
Augusztus 31., Berlin, sajtóértekezlet. Merkel büszke országára, büszke polgártársaira, akik segítenek a menekülteknek. „A világ úgy tekint Németországra, mint a remény és az esély országára.” Akit üldöznek, aki polgárháború elől menekül, azt Németország befogadja. Nem lesz egyszerű, de megoldjuk („Wir schaffen das”) – hangzik el a híressé vált mondat. Ilyet a világ még nem hallott, ilyet kancellár még nem mondott, a németek ne az érdekeiket kövessék, hanem a szívüket – erejüket és pénzüket áldozva a menekültekre. A Spiegel kommentárja: „a kancellár arra esküdött föl, hogy a német nép javára tevékenykedik, ám egész bizalmi tőkéjét most a szükséget szenvedő szírek, irakiak és afgánok érdekében kockáztatja.” Egyre többen állítják, Merkelt az érzelmei vezetik, holott ez a politikában nemcsak az érzelmek alanyára, de döntéseire és a rábízottakra is veszélyes, mert növeli a kiszámíthatatlanságot. A politika mindig is egyfajta szerencsejáték, de a döntések racionalizálása mégis védettséget adhat a sors vak erőivel szemben. A kancellárt láthatóan mélyen érintette, amikor július közepén Rostockban egy menekült kislányt vezettek elé, de még inkább megzavarta, hogy Görögországban a válság idején Hitler-bajusszal ábrázolták. Mindehhez járul – írja a Spiegel –, „hogy biztos a kancellárságában. Úgy van, mint a gazdag emberek, tőkéjét olyan dolgokra is felhasználhatja, amelyek nem hoznak hasznot számára”.
Szeptember 4., Luxemburg. Magyarországon egyre súlyosabb a helyzet, Luxemburgban az EU külügyminiszterei tárgyalnak. Az osztrák külügyminiszter félrehívja német kollégáját, s kéri, hogy együtt lépjenek föl. Telefon Merkelnek, körtelefon De Maziere-nek és az osztrák kancellárnak, majd döntés: a menekülteket különvonatok vigyék Németországba. A szakminisztériumok nem hivatalos jelzéseket adnak, hogy a hír még több menekültet csalogat Európába, de Merkelnek mindegy. Európa hírnevéről van szó. Németország nem engedheti meg magának, hogy a feléje vezető úton idős és várandós menekültek összeessenek. A menekültek Bajorországba fognak megérkezni, ám a bajor miniszterelnök csak másnap értesül a döntésről.
Szeptember 5., München. Seehofer kijelenti, a kancellár sajnos egyedül döntött „egy másik Németország víziója mellett”. Szeptember 7., Berlin, sajtóértekezlet. Egy újságíró a kancellár hiúságával játszva megkérdezi, mit érez, hogy világszerte Németország barátságos arcát látják benne. „Örülök, hogy Németország is olyan ország lett, amelyhez más országokban emberek a reményüket fűzik. Ez nagyon értékes, ha a történelemre tekintünk. Meg vagyok hatódva” – mondja Merkel.
Szeptember 12., Berlin, Belügyminisztérium. Újra bevezetik a határellenőrzést.
Szeptember 15., Berlin, Willy Brandt Ház. A szociáldemokrata tartományi vezetők lázadnak. Nem informálták őket, nincs pénz és infrastruktúra a menekültek ellátására. Sigmar Gabriel pártelnök a konzervatív kancellárt védi, mondván, „nekem sincs ötletem”.
Az elmúlt évtizedben Európa egyre inkább összenőtt, Schengen feloldotta a határokat – most ismét lezárulnak a sorompók? Immár Németországban is? Merkel európai szintű menekültjogot akar, de nem említi az országok gazdasági, történeti és kulturális különbségeit. Európa alapértéke a rászorulókon segítés, a menekültek felkarolása. De ez nem történhet magányos, az európai jogot hatályon kívül helyező döntések révén. A Spiegel értékelése szerint „Merkel a menekültekből a lehető legnagyobb politikai drámát csinálta, a válságot az Európai Unió létkérdésévé tette. Ez hiba volt, ugyanis nem fogadhatjuk el Európa meghasonlását azért, mert nem tudunk megegyezni a menekültek elosztásában”, valamint a menekültkérdés olyan megoldásában, amely méltó Európához és annak hagyományos értékeihez – anélkül, hogy a pusztulásához vezetne.
A szerző Svájcban végzett filozófus
