Megszámlálhatatlan port, bogyót, tablettát, kapszulát, főzetet, írt, balzsamot, kenőcsöt, ragacsot, mágikus fürdősót és törlőkendőt, nyugtató, irritáló, masszírozó, dögönyöző, mágneses, elektromos szikrát hányó és ellazító készüléket reklámoztak haj-, szakáll- vagy kebelnövesztés (esetleg egyszerre mindhárom) céljából, amiből több tanulság is adódik. Egyrészt az emberi hiúság évszázadok alatt sem változott szinte semmit, másrészt a reklámok jó része már akkoriban is átverte a reménykedő fogyasztókat. Hiszen ha a hirdetett töméntelen csodaszer közül csak egy is hatásosnak bizonyult volna, akkor a plasztikai sebészek kénytelenek lennének manapság is orrkorrekcióból és ráncfelvarrásból tengődni, mert jelentős bevételeket biztosító beavatkozásaikra nem lenne igény.
Köztudott azonban, hogy a plasztikai sebészek alatt sűrű szövésű szociális háló van kifeszítve, s csak elvétve pottyan közülük valaki a nélkülözők táborába. Mostanában éppen a szakálldúsító üzletág van felfutóban, olyannyira, hogy Amerikában van olyan szépészeti sebész, aki évi egymillió dollárt is összeoperálgat arcszőrzetből. Körülbelül ezer szőrhagymát kell átültetni az ember tarkójáról (ott nőnek a legvastagabb hajszálak) az arcára, hogy kellően torzonborz legyen az illető, mely beavatkozás csekély hétezer dollárba kerül – ez szálankét csak hét dollár, ami igazán méltányos ár ilyen jelentős munkáért. Nem is szólva arról, hogy akinek csak hét szál szakáll kell (mert kínai filozófusnak vagy vietnami forradalmárnak szeretne látszani), az kijön egy ötvenesből.
Fontos szerepet játszott a szakállbiznisz konjunktúrájában az operációs technika fejlődése. Régebben csak több tüszőt tudtak egyszerre kiemelni, s így nem szálakat, hanem pamacsokat ültettek át, amely típusú arcszőrzet kamaszkorban még elmegy valahogy, de a legkevésbé sem hat férfiasnak. Ma már szálanként képesek átrámolni a szőrzetet a tarkóról az arcra, ami a szó szoros értelmében szőrözős meló, de megéri, mert a végeredmény nemcsak igazinak látszik, hanem borotválható is (hiszen nem csupán a szakáll teszi a férfit, hanem a rendszeres borotválkozás). A beültetett szakáll nemcsak morzsával lesz tele, hanem növekszik is, így házilag nem, csak egy újabb operációval lehet végleg megszabadulni tőle. Arról nincs információm, hogy az erős arcszőrzet eltüntethető-e úgy, hogy átültetik a kopaszodó tarkóra. Mindenesetre a tar koponyák hajjal való betelepítésének problémáját már megoldották egy ideje. Példa rá jeles hazánkfia, aki parókakészítőből volt kénytelen hivatást váltani: előbb filmmogul lett, majd játékkaszinó-tulajdonos és oligarcha, s mindez csak azért, mert a plasztikai sebészek jelentette konkurenciával nem bírta felvenni a versenyt.
Mert a plasztikai sebészeknek nagyon megy. Hogy mást ne mondjak: pont mostanában duplázódik meg a pácienseik száma, hiszen az egyenjogúság és a politikai korrektség nevében elérkezett a szakállas hölgyek és a dús keblű férfiak kora, ami azt jelenti, hogy ezután bármely nembéli ügyfél kérheti bármelyik beavatkozást, sőt akár a kettőt egyszerre, feltéve, hogy nagyon trendi módon akar kinézni. A fejlődés lehetőségei beláthatatlanok. Szilikont ugyan nem lehet még szakállként beültetni (jóllehet gyakorlatilag az emberi test bármely része pótolható szilikonnal), de csak idő kérdése, s hamarosan műanyag frizurával és arcszőrzettel fognak pompázni a haladó szellemű hölgyek és urak.
Az lesz a természetes.
