Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tíz ország vezetőit hívta meg, hogy megtárgyalják, milyen azonnali lépéseket lehetne tenni a tömeges migráció kezelésére. A megoldásként általa előterjesztett 16 pont egyik legfontosabbika, hogy ne küldhessen egy ország migránsokat a másikba annak előzetes beleegyezése nélkül. Már ez a felvetés is mutatja az uniós vezetők teljes alkalmatlanságát a tömeges bevándorlás problémájának megoldására, a menekülteket ugyanis nem egyik ország küldi a másikba, hanem azok mennek maguktól, és ha valamely ország hatósága megpróbálná őket mozgásukban megakadályozni, azonnal ott teremne az euroatlanti liberális média (és más gyakorlatilag nincs is) riportereinek tömege, világgá kürtölve azt a brutalitást, idegengyűlöletet, amit az adott ország elkövet.
Az uniós határok védelmére tökéletesen alkalmatlan Frontex egy területen elég jól működött: az elmúlt években készített kockázatelemzéseikben pontosan előre jelezték azt a migrációs hullámot, ami Görögországból kiindulva a Nyugat-Balkánt és Közép-Európát fenyegeti, ám a figyelmeztetésre senki sem reagált, sőt, mint ismeretes, a krízis kifejlődésekor a migránsok Angela Merkeltől biztatást kaptak: mindenkit befogadunk, aki szír. És ki ne lenne az, ha ez a befogadás feltétele? Az unió menedékjog-politikáját egyébként a lisszaboni szerződés Európai Unió működésére vonatkozó részének 78. és 79. paragrafusa szabályozza, amely visszautal a menekültekre vonatkozó 1951-es genfi konvencióra. E szerint az tekinthető menekültnek, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni”.
A genfi konvenció tehát a második világháború európai helyzetét veszi alapul, amikor a definícióban szereplő üldözötteket (egy csekély résztől eltekintve) senki sem fogadta be. Most viszont egészen más a helyzet, mint hetven évvel ezelőtt. A tömeges migráció helyi háborúk, túlnépesedés, klímaváltozás és természetesen gazdasági okok (jobb életfeltételek keresése) miatt következhet be, illetve e folyamat az elmúlt évek egyre növekvő bevándorlási hullámaival már el is kezdődött. Olyasmit kijelenteni, hogy mindenkit befogadunk, aki háború elől menekül, egyet jelent azzal, hogy Európa potenciálisan befogad mindenkit, aki háborús övezetből érkezik. Márpedig számos ilyen háborús övezet lehet a világban, ráadásul a népesség növekedésével és az életfeltételek (például klímaváltozás miatti) romlásával a helyi háborúk valószínűsége is növekszik, és akkor még nem beszéltünk a jelenlegi migráció egyik kiváltó okáról: az Egyesült Államok és néhány európai ország által kezdeményezett észak-afrikai és közel-keleti háborúkról. A puszta számokat tekintve – például azt, hogy az ENSZ legutóbbi népesség-előrejelzése szerint a következő tizenöt évben csak Afrika lakossága mintegy ötszázmillió fővel fog gyarapodni (ennyi most az unió lakossága) – kiderül, hogy Európa fizikailag sem lesz képes fogadni a bármilyen okból esetleg ideérkezőket, nem beszélve a társadalmi fogadóképességről, vagyis a bevándorlók integrálhatóságáról.
Az európai vezetők felelőtlensége mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy – nem kis részben a liberális média terrorjától félve – egyszerűen nem akarnak szembenézni a valós problémákkal, úgy tesznek, mintha a regisztrációval vagy a bevándorlók elosztásával ezek a problémák megoldhatók lennének. A németországi és svédországi tüzek jelzik, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb az unió vezetőinek politikájával. A Der Spiegel angol nyelvű portálja egy legutóbbi cikkében sorra veszi ezeket a gyújtogatásokat Neonáci gyújtogatók: a politikusok aggódnak a szélsőjobboldali hálózatok növekedése miatt címmel, ám a cikkre válaszolók kevéssé osztják a lap szerkesztőinek véleményét, és arra mutatnak rá, hogy ami történik, az annak következménye, hogy a politikai vezetők nem hallgatnak az emberekre. Egy másik, a német belpolitikai helyzetet elemző cikkre valaki megjegyezte, hogy Angela Merkel II. Vilmossal és Hitlerrel egyetemben Németország legalkalmatlanabb vezetői közé sorolható, amióta csak az országot megalapították. A lap nem törölte e megjegyzést, amely valószínűleg – a közvéleményt mérlegelve – még a „tűrt” kategóriába esik.
