Banánhéj

Európa jórészt a saját mohóságának áldozata.

Kezdjük egy jó hírrel, egyenesen Amerikából. A múlt héten San Franciscóban úgy határoztak a döntéshozók, hogy a város kezelésében lévő valamennyi területen betiltják a műanyag vizes palackok árusítását. Na, a sok hülyeség helyett ezt kellene azonnal átvenni, és ráadásul azonnali hatállyal betétdíjassá, visszaválthatóvá tenni az üvegeket. San Franciscóban nem sokat lacafacáznak, ha valakit rajtakapnak egy kis műanyagozáson, máris fizethet ezer dollárt, ami azért ott is jelentős összeg.

Ugyanakkor nem állnak meg félúton, a cél az, hogy minden keletkező hulladékot újrahasznosítsanak, így öt év múlva semmilyen szemét ne kerüljön lerakókba. Amelyekben itthon jelenleg a forgalomba kerülő PET palackok fele landol egy használat után, miközben az Egyesült Államokban mindössze huszonhárom százalékukat hasznosítják újra.

Lassan azért Magyarországon is javul a helyzet, az előző évtizedhez képest kevesebben gondolják menőnek egy méregdrága ásványvizet lóbálni az utcán, az ember szénsavas ásványvíz helyett dagadó honfiúi kebellel szódát iszik (a fröccsöt másként elképzelni sem tudja), a tudatos vásárló pedig méla undorral fordul el a szupermarketekben látható zsugor hegyektől. Mint ahogy egyébként a banántól is, különösen akkor ha elolvasta a Make Fruit Fair (Méltányos gyümölcsöt!) kampány legutóbbi jelentéséről szóló tudósításokat. Ha eddig lettek is volna illúzióink afelől, hogy mennyi vér és veríték tapad ehhez a repülés közben beérő gyümölcshöz, azokkal most végképp leszámolhatunk. Lehet persze elhessegetni a kellemetlen tényeket, ám ez önámítás.

A dokumentum leszögezi: A banánon képződő profit negyven százalékát a kereskedő teszi zsebre, míg a munkásoknak valamivel kevesebb mint egyszázaléknyi rész jut. Ismerős ez, még a gyarmati időkből, ma meg ezt hívják modern rabszolgatartásnak. A jelentésből kiderül továbbá, hogy az úgynevezett fejlődő országokban az ültetvényeken dolgozó kisebb gazdálkodók és munkások nyomorszinten vegetálnak, állandó félelemben élnek, egészségüket aláássák a növényvédő szerekben lévő mérgek.

A banánbuli tökéletes lenyomata a globalizmus kizsákmányoló jellegének. Az emberi jogok lábbal tiprása, a nők még hátrányosabb megkülönböztetése, gyermekmunka, a szegénység konzerválása, agyondolgoztatás, tisztességtelen forgalmazói magatartás, ami a fogyasztó meglopásának és az extraprofit hajszolásának kislányos megfogalmazása. A magyarországi bevásárlóközpontokban négyszáz forint egy kiló banán. Hogy ebből mennyit lát az ecuadori srác, aki napi tizenkét órában cipeli a fürtöket, arról most már konkrét tudásunk lehet. Európa jórészt a saját mohóságának áldozata. És most már kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi lesz, ha Kamerunban és Elefántcsontparton is megunják a fiúk a banánt. Addig is mit tehetünk? Egy, nem eszünk banánt, adják a csimpánznak, jó nekünk a magyar alma, kettő, fair trade árut vásárolok, és nyomás alá helyezem a kormányokat, hogy fogják végre diétára a profitéhséget.