Egy globális egyház gondjai

Mennyiben képes megfelelni a katolicizmus a „kortárs kulturális kihívásoknak”?

De miért is kerül elénk minduntalan Ferenc pápa személye, ha a katolikus egyház egészéről, állapotáról értekezünk? Mert Ferenc egyrészt nagyon jó reklámarc, másrészt felvillant előttünk valami olyat, amiről egyáltalán nem esik szó manapság, de ami nagyon is az egyház sajátja volt egykor. Jelesül a példaképek és a tekintélytisztelet kérdését, azok létjogosultságát a mai világban. Homogenizált szerepeket játszó társadalmunkban, ahol férfi és nő szerepe – és időnként a neme is – felcserélődik, ahol már-már a patchwork-családok kerülnek többségbe, az olyan biztos pontok, mint egy nagyon is konkrét példakép (apa?), a múlt relikviái közé tartoznak. A minap kénytelen voltam megismerkedni a cisznemű férfi kifejezéssel, amely a genderista szótárban a nem transznemű hím emberi egyedet jelöli. Derült égből villámcsapás! A családot mint együttélési modellt megkérdőjelező világmagyarázatok sűrűjében kiderül, hogy immár nemcsak ez az alapvető életforma, hanem az azt felépítő egységek, a férfi és nő identitása áll kinn egy jól kigondolt csatatéren. Ha patetikusan akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, metafizikai alapstruktúrák megkérdőjelezése folyik világszinten. És ebben evez, evickél az egyház is, minden felróható bűnével együtt.

De essen végre szó arról, hogyan is gondolkodik magáról a katolikus egyház, már ami az októberi szinódus végén kiadott záródokumentumot illeti. A média már jó korán ízekre szedte a háromhetes találkozót, és a haladó, illetve maradi püspökök összezördülésére fűzte fel a cikkeket. Ám mi sem természetesebb egy ekkora grémiumban! Nyilvánvaló, hogy a közösségeik hanyatlásával szembenéző nyugati elöljárók amellett kardoskodtak, hogy az elváltak és újraházasodottak is maradhassanak ugyanolyan tagjai az egyháznak. A dél-afrikai vagy az ausztrál küldöttek ellenben nem voltak ilyen megengedők. Globális egyház, globális gondok. És mindig olyan döntéseket kell hozni, hogy mindenkinek jó legyen. Nem kis feladat, és van is rá példa a történelemben, hogy ez nem sikerült.

A kérdés tehát: nyitás vagy állandóság? Az alapvetően a családokról döntést hozó püspöki tanács valójában haladás és hagyomány kérdéséről vitázott. És ahogy Krzysztof Charamsa vatikáni tisztségviselőt sem tagadta ki, csupán hivatalától fosztotta meg a Szentszék, miután a szinódus előestéjére időzítette másságának megvallását, és beszélt az egyházon belüli homoszexualitás jelenségéről, úgy a szinódus is kompromisszumos anyagot tett le a pápa elé. Néhol persze úgy olvassuk a záródokumentumot, mint némely üres ENSZ-kommünikét, főként akkor, amikor a kizsákmányolt, katonaságra kényszerített gyermekek szenvedéseinek részletezése folyik. Ugyanakkor zéró toleranciát hirdet a pedofíliával szemben, amelyet már több katolikus egyházvezető is kimondott, de szinódusi döntésben még nem szerepelt. A szinódus bűnbánati idő is volt Rómának és a (katolikus) világnak, nem véletlen, hogy az ülésszak vége felé Ferenc pápa minden előzetes bejelentés nélkül az egyház által elkövetett bűnökért kért megbocsátást a világtól.

A család a férfi és nő közötti házasságon alapul, a nemek közti különbségek nélküli társadalom kortárs kulturális kihívás. Súlyos, lényeglátó tételmondat, bármilyen köznapi evidenciát hordoz is, mert jelen esetben a közlő személye is fontos. Nagyon kellenek ezek a spontán, felszabadító közlések, mert ezek hoznak vissza valamit abból a viselkedésből, ami a szabad ember sajátja. Aki azon a bizonyos világmagyarázati csatatéren eljut addig, hogy nem fél. Sőt, meg is tud szólalni, és nem vörösödik bele. A kétezer éves egyház „beszól” a mának? Micsoda felforgató magatartás! És közben telitalálat. Ízlelgessük még: kortárs kulturális kihívás. Igen, Ferenccel az egyház tényleg felvillant valamit régi nagyságából. A záródokumentumot természetesen át- meg átjárja a migráció világszerte zajló drámája. Mert keveset mondhat például annak a kopt kereszténynek a családbarát állami politikákat sürgető rész, akit muszlim szélsőségesek bármikor kivégezhetnek. Ami ez a látlelet kicsiben, az maga a világ jelen ideje életnagyságban. És az összkép nem valami biztató. A szinódus a családok életét és egységét veszélyeztető tényezők között sorolja fel a világ számos térségét sújtó háborúkat és a természetes erőforrások apadását is.

Ferenc pápa 2013-ban jól átgondolta, hogy a családra, a nemi szerepek tisztába tételére fűzi fel egyháza elkövetkező éveinek munkáját. Mindezzel azt mondta, figyeljetek ide, mi aztán igazán aktuális dolgokkal foglalkozunk. Persze nem is tehetett nagyon mást, így működik ma a világ. Mindemellett a katolicizmus a fejlett Nyugaton menthetetlenül leszálló ágban van. Mintha a katakombákba ereszkedne vissza, bár közvetlen erőszakkal nem szorítja vissza oda semmi. Egyszerűen csak alászáll, önmagába húzódik vissza, maroknyi, eltökélt közösségekbe, és ha így folytatja, egy napon talán egy lesz a számtalan szubkultúra között.