Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete beszédet mondott a Corvinus egyetemen Erősebb hidat építünk címmel. A hídépítés szándékával, illetve a meglévők megerősítésével csak egyet lehet érteni, hiszen nemcsak az a híd van, amelyet a hivatalos személyek képviselnek, hanem az a számtalan híd is, amelyek amerikaiakat és magyarokat kötnek össze, hiszen alig van olyan magyar család, amelynek ne lenne rokona, ismerőse, jó barátja az Egyesült Államokban, és akkor még nem is beszéltünk a szakmai és üzleti kapcsolatokról. A magyarok arra is jól emlékeznek, hogy az 1956-os forradalom leverése után minden magyar család kapott élelmiszersegélyt Amerikától. Az amerikai nép ajándéka a magyar népnek – állt az élelmiszert tartalmazó kartondobozok oldalán, és mi hálásan vettük, hiszen olyan dolgok is voltak bennük, mint a kávé vagy a kakaó, amit abban az időben magyar üzletekben nem lehetett megtalálni. Igaz, a Szabad Európa Rádió által beígért ENSZ-csapatokat a magyar forradalmárok hiába várták.
Colleen Bell méltatta azokat a kapcsolatokat, amelyek Amerika és Magyarország között fennállnak, talán kissé leszűkítve a NATO keretében végrehajtott együttműködésre, holott a tudományos együttműködést is meg lehetett volna említeni. Például azt, hogy Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nemrég fogadta Charles J. Hollandot, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Kutatási Hivatalának technikai vezetőjét, aki magyarországi tartózkodása során áttekintette az MTA SZTAKI-ban a pilóta nélküli légi járművek irányításával kapcsolatban folytatott kutatásokat vagy azt, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói a NASA szakembereivel együtt tanulmányozzák a Marson található víz bizonyítékait.
A laudációt követően Colleen Bell felsorolta az Egyesült Államok Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait, köztük a korrupciót, a demokratikus intézmények helyzetét, a hatalomkoncentrációt, a civilszervezetek helyzetét, a bíróságok függetlenségét, a média szabadságát, a migránsok kezelését, és lehet, hogy e felsorolásból egy-két tétel még ki is maradt. A korrupció valóban probléma: a Transparency International korrupciós indexén legutóbb (2014-ben) 174 ország közül a 47.-ek voltunk, míg az Egyesült Államok az előkelő 17. helyet foglalja el. (Igaz, még így is jóval megelőzzük a 69. helyezett Olaszországot.) Mentségünkre legfeljebb azt hozhatjuk fel, hogy egy ország történetében ritkán fordul elő, hogy aki kapja, marja alapon szét lehessen lopni a nemzet vagyonát, és maga John D. Rockefeller mondta annak idején, hogy a második milliót már becsületesen is meg lehet keresni. Sajnos mi még csak az elsőnél tartunk.
Ami a civilszervezetek helyzetét illeti, valóban megalapozatlannak tűnik a kormány fellépése a Norvég Alap által finanszírozott szervezetek ellen. Ám szeretnék emlékeztetni a The New York Times 2014. szeptember 6-i számában megjelent, Foreign Powers Buy Influence at Think Tanks (Külföldi hatalmak befolyást vásárolnak a tudásközpontoknál) című írásra. E tanulmány többek között épp a Norvég Alap kapcsán kérdőjelezi meg azt a gyakorlatot, amikor a külföldről finanszírozott civilszervezetek külföldi érdekek mentén avatkoznak be egy ország gazdasági vagy politikai életébe, amit Amerikában egyébként egy 1938-as törvény szabályoz (Foreign Agents Registration Act). A sajtó szabadságát illetően Colleen Bell igazán sajnálhatja, hogy – magyar nyelvtudás híján – nem követheti közvetlenül az olyan médiumokat, mint az RTL Klub vagy az ATV, nem is beszélve a Klubrádió Bolgár György által vezetett műsoráról vagy az Index hírportálról. Mindez bizonyára árnyalná a magyar sajtószabadságról alkotott véleményét.
Colleen Bell hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak az a politikája, hogy világszerte támogatja az erős demokratikus intézményeket és a jogállamiságot, ami nyilván a mostani beszédét is inspirálta. Sajnos azonban ha az eredményeket nézzük – akár Irakban, akár Afganisztánban vagy Líbiában, nem is beszélve Ukrajnáról, ahol a demokráciába az Egyesült Államok (Victoria Nuland tudósítása szerint) ötmilliárd dollárt fektetett –, azok meglehetősen kiábrándítók. Félő, hogy Magyarországon sem lesz ez másképp, hiszen a hazai problémákat a magyaroknak kell megoldaniuk. Ezen pedig nem segít, ha az Egyesült Államok nagykövete olyan politikai erők véleményét tolmácsolja, amelyek oly messze vannak a magyar valóságtól, hogy még az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépése is gondot okoz számukra.
