Kiderült, hogy az unió fővárosa egy terroristafészek, de jöhet-e valami jó Brüsszelből, tehetnénk fel a bibliai kérdést. Bármekkora veszélyt jelentenek is azonban a terroristák, Európát nem ők, hanem az uniót irányító politikai és gazdasági elit fogja lerombolni, és nemcsak a tömeges bevándorlás irracionális támogatásával, hanem azzal a gazdaság- és társadalompolitikával, amelyet évtizedek óta folytatnak, és azzal az értékrenddel, amellyel mindezt alátámasztják.
Az Európai Gazdasági Közösség húsz éven át nagyon jól működött. Az első irracionalitás, amikor az európai elit vágyai a realitások semmibevételéhez vezettek, a maastrichti szerződés elfogadása, és azzal összefüggésben az euró bevezetése volt. Minden szakértő tudta, hogy nem fog működni, mert a résztvevő tagállamok nem feleltek meg azoknak a kritériumoknak, amelyek egy közös valuta használatához kellenek. Ezt még maguk az euró bevezetésén dolgozó szakemberek is jelezték, de az unió vezetése félresöpörte a veszélyekre figyelmeztető véleményeket.
Szintén az uniós vezetés irracionalitására utaló esemény volt, amikor az Európai Tanács 2000-ben célként fogadta el, hogy az uniónak 2010-re a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia. Mint tudjuk, ennek az ellenkezője következett be. Az unió vezetése irracionális döntést hozott, amikor úgy bővítette 12 tagországgal a közösséget, hogy a gazdasági és társadalmi hatásokat nem gondolták végig. Volt ugyan egy „koppenhágai kritériumoknak” nevezett feltételrendszer, amely szerint a tagság feltétele, hogy az új tagállam gazdasága legyen versenyképes az unió piacán, de ezt persze figyelmen kívül hagyták. Mindez azonban eltörpül amellett, miként viszonyul az unió vezető elitje a hagyományos európai értékekhez.
Ennek látványos megnyilvánulása volt az a vita, amely az alkotmány kidolgozása során 2004-ben folyt Európa keresztény gyökereire való utalásról. Olaszország, Lengyelország, Litvánia, Málta, Portugália, Csehország és Szlovákia kiállt amellett, hogy a történelmi igazságnak megfelelően a leendő alkotmányban (amiből végül a lisszaboni szerződés lett) legyen utalás Európa keresztény gyökereire. Ezt azonban a többség, élükön Franciaországgal és a protestáns északi államokkal (Svédország, Dánia) elutasította. A vita nem országok, hanem politikai pártok között folyt: ahol baloldali pártok voltak kormányon, ott elutasították, ahol jobboldaliak, ott többségében támogatták. Ezt bizonyítja, hogy Spanyolország eleinte a támogató csoporthoz tartozott, de amikor a szocialisták kerültek kormányra, kihátráltak. Az angol munkáspárti külügyminiszter, Jack Straw a brit muszlimok érzéseire való tekintettel utasította el a keresztény gyökerekre való utalást
Egy másik, a vallást érintő emlékezetes vita az volt, amikor 2004-ben az új Európai Bizottság megválasztásakor Olaszország Rocco Buttiglionét, egy hívő katolikust jelölt a biztosi posztra. Meghallgatása során ő az egyház és az állam szétválasztását (John Locke-ra utalva) azzal a példával illusztrálta, hogy ő hiheti ugyan, hogy a homoszexualitás bűn, de ennek az állami életben mindaddig nincs jelentősége, míg azt nem mondja, hogy bűntett is. Filozofikus példabeszéde a posztjába került: a parlament hangadói azzal fenyegetőztek, hogy az egész bizottságot elutasítják, ha Buttiglione annak tagja lesz (egyéni jelöltet ugyanis nem utasíthattak el).
Mindennek azonban csak szimbolikus jelentősége lenne, ha az unió elitjét uraló gondolkodásmód kritikus helyzetekben, mint például a jelenlegi tömeges bevándorlás, nem vezetne döntésképtelenséghez, illetve tragikusan rossz döntésekhez. E gondolkodásmód egyik alapvető eszköze a bűntudatérzés keltése mindazokban, akik nem értenének egyet az uralkodó elit felfogásával, például a bevándorlás kérdésében. Akik a tömeges bevándorlást elutasítják, azok „idegengyűlölők”, ami ellen az uniónak a lisszaboni szerződés 67.3 paragrafusa szerint harcolnia kell. És hogy Európában tömegével vannak idegengyűlölők, annak bizonyítása az Európai Társadalmi Kutatás (European Social Survey) nevű, az unió által finanszírozott akadémiaközi szervezet feladata, amely kétévente közreadja riasztó adatait, különösen elmarasztalva az unió új tagállamait.
Nálunk a Tárki legutóbbi kutatási eredményei szerint például a magyarok harmadának gondolkodására jellemző a „biológiai rasszizmus”. Rasszizmus vagy sem, minden ország állampolgárainak megvan a joguk ahhoz, hogy akiket nem akarnak, nem fogadnak be, és ezt emelt fővel, bűntudat nélkül tegyék – bárhogy minősíti emiatt az Európát jelenleg uraló elit és az annak érdekeit kiszolgáló akadémiai háttér.
