Ha mindent a félelem légköre leng be, akkor már külső ellenség sem kell ahhoz, hogy feladjuk a szabadságunkat: önként fogunk lemondani róla, elfogadva korlátozását a „terror elleni harc” jegyében (hogy egy ismerős jelszóra utaljunk).
Napjainkban Európa hasonló végletek között egyensúlyoz: az önfeladó befogadás és a gyorsan ítélő, kirekesztő bezárkózás között. Eleve hatalmas feladat megtalálni az arany középutat, és ezt most még nehezebbé teszi a párizsi tragédia. Egyedül abban bízhatunk, hogy a történtek végre rádöbbentik a kontinens vezetőit arra: Európának egységet kell mutatnia. Demonstrálnia kell, hogy kész megvédeni alapértékeit, ha támadás éri őket – de nem olyan eszközökkel, amelyek ez értékek megtagadását jelentik. Bármennyi méltatlan vitán, kisszerű érdekkonfliktuson vagyunk is túl, bíznunk kell abban, hogy létezik ilyen európai középút, és képesek leszünk megtalálni.
Máskülönben a fekete zászló mellé rögtön a fehér zászlót is felhúzhatjuk: akár a behódolást, akár a bezárkózást választjuk, azzal megadjuk magunkat Európa ellenségeinek.
