Globális klímaválság, nemzeti klímavédelem

Az ország jövőjét kell előtérbe helyezni a rövid távú érdekekkel szemben.

Az anyagfelhasználás csökkentésének elengedhetetlen feltétele lenne az ország természeti erőforrásainak reális árazása. Ma a világon mindenhol versenyképességi feltételnek tekintik az olcsó energiahordozókat és nyersanyagokat, a vizet, a biológiai alapokat – mindent, amit a természet szolgáltat nekünk, helyesebben szólva amit a természettől veszünk el. Ám az olcsó energia, az olcsó természeti erőforrás több szempontból is rossz üzenet a társadalomnak. Először is azt sugallja, hogy sok van belőlük, és büntetlenül lehet azokat pocsékolni. Az olcsó energia nem ösztönzi a felhasználókat energiatakarékos megoldásokra, nem késztet innovációra, hatékony energiafelhasználásra. Az olcsó, alacsony hatásfokkal felhasznált energiának azonban magas a környezeti költsége, amelyet a társadalom előbb-utóbb számtalan formában megfizet majd: egészségkárosodásban, a környezet és az életminőség leépülésében, az éghajlatváltozás okozta károk formájában, a jelen és a jövő generációk életfeltételeinek romlásában, a nemzetek (rövid távon nem feltétlenül a nemzetgazdaságok!) közötti versenyképességünk erodálódásában.

Miután magam is érintett voltam mint a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára, hadd idézzem fel az eddigi egyetlen hazai éghajlatvédelmi törvényjavaslatot, amely természetesen képtelen volt átjutni a politikai és gazdasági érdekek hálóján. A javaslat gerincét az energiakvóta-rendszer adta, amelynek lényege, hogy évről évre csökkenő fosszilisenergia-felhasználási lehetőséget biztosít a társadalom szereplőinek, vagyis fokozatosan átvezeti az energiafelhasználókat a megújuló energiaforrások felhasználásának világába. Az átmenetet és az energiafelhasználás hatékonyságának növelését célzó intézkedéseket egy pénzhelyettesítővel működtetett piac és egy folyamatosan visszatérülő pénzügyi alap biztosította volna. A javaslat szociális szempontból azokat hozta volna előnybe, akik a takarékoskodást választják, és ezzel pozitív értéket közvetített volna a társadalom felé.

A vázolt elképzelés meggyőződésem szerint céljait és hatását tekintve ma is alkalmas lenne az éghajlati kockázatok csökkentésére, valamint az ezzel összefüggő egyéb környezeti és szociális kérdések kezelésére. Sajnos azonban erre ma nincs politikai szándék. Pedig a javaslatcsomagból legalább a visszatérülő alap ötletét érdemes lenne megvalósítani, hogy legyen olcsó és elegendő forrás a lakossági és intézményi energiatakarékossági intézkedések megvalósításához.

A második nagy nemzeti feladatkör a hazánk felszínét borító természetes vegetáció rehabilitációjához kapcsolódik. A felszín növényzettel borítottsága számos ponton kapcsolódik az éghajlatvédelemhez: a természetes ökoszisztémák megfelelő kiterjedése képes csak ellensúlyozni, hogy az ember döntően ellátó funkcióra vette igénybe az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, a szabályozó és támogató funkciókat pedig háttérbe szorította. Ennek következtében jelentősen sérült a talaj és a természetes vegetáció (a legfontosabb szén-dioxid-nyelők) klímaszabályozási képessége, és felborult a vízháztartás is. Ez Magyarországot, a magyar lakosság jelen és jövendő nemzedékeinek életkilátásait közvetlenül és súlyosan érinti. Évente 5-7 ezer hektár potenciális zöld terület válik visszafordíthatatlanul lefedetté infrastruktúrákkal. Márpedig a támogató és szabályozó ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából inaktívnak tekinthetők a szántóterületek is, amelyek az országnak csaknem a felét borítják. A szántás következtében mezőgazdasági talajaink szénkibocsátókká válnak, a szénforrások talajból való kiürítése pedig összekapcsolódik a talajélet degradációjával, aminek következtében a talajok termőképességét mesterségesen, műtrágyákkal kell biztosítani. Mivel a műtrágya alapanyaga részben fosszilis, az előállításához pedig szintén fosszilisenergia-forrásokat használunk fel, így a helytelen talajművelés duplán káros éghajlatvédelmi szempontból.

A hazai, alacsonynak tekintett üvegházgáz-kibocsátási értékek magasnak tűnnek nyelő kapacitásainkhoz viszonyítva. Még ha az összes hazai erdőt nettó szénelnyelőnek tekintenénk, akkor is a saját kibocsátásunk elnyeléséhez 12,5 millió hektár erdőre lenne szükség – miközben csupán kétmillió hektárnyi erdőnk van. Egyedül a 2013-ban hazánkban elégetett 2,7 milliárd liter üzemanyagból keletkező 6,75 millió tonna szén-dioxid elnyeléséhez 1,35 millió hektár erdőre lenne szükség.

Ez a problémakomplexum azonnali, nem halasztható intézkedéseket sürget. Az agrártámogatások egész rendszerét át kellene alakítani. Jelenleg a köz pénzéből egy társadalmilag alacsony hasznú, környezetileg pedig kifejezetten romboló tevékenységet mozdítunk elő. A támogatásokat át kellene irányítani a jó környezeti minőséget, magas élelmiszer-minőséget biztosító termesztéstechnológiákra, mint például a mulcshagyásos direkt vetés vagy a talajtakarásos ökológiai gazdálkodás. Haladéktalan zöldfelület-felhasználási stopot kell bevezetni, a fejlesztések területigényeit pedig barnamezős területeken kell biztosítani. Rehabilitációs programokat kell indítani a természetes vegetációval való borítottság arányainak javításáért, különös gondot fordítva a legmagasabb ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó vizes területek kiterjedésének növeléséért. Ezt a célt össze kell kötni a vízmegtartás képességének javításával.

A technikai jellegű intézkedésekkel párhuzamosan a társadalom szemléletformálására kellene a legtöbb figyelmet fordítani. Nem annak gyerekes szajkózására, hogy mennyire fontos az éghajlatvédelem, hanem sokkal inkább arra, hogy ne csapjuk be magunkat, ne folytassunk kettős beszédet. Hogyan lehet hiteles célokat kitűzni vagy még inkább elérni, ha a politikusok azon lelkendeznek, az emberek pedig naponta azt hallják a médiából, hogy már megint nőtt a fogyasztás, és milyen remek, hogy az alacsony üzemanyagárak miatt megugrott a benzin- és dízelfelhasználás?

A hiteles személyes példamutatás, a helyes értékeket megerősítő politikai döntéshozatal, az emberek önmérséklete és az erőforrás-felhasználás visszafogása nélkül semmilyen klímavédelmi célkitűzés nem teljesíthető. A feladat egyértelmű: a nemzet, az ország jövőjét kellene előtérbe helyezni a rövid távú gazdasági és politikai érdekekkel szemben. Már csak egy bátor és felelős nemzeti kormány kellene hozzá.

A szerző közgazdász, az LMP országgyűlési képviselője