Tisztítótűz Bukarestben

Romániában valami radikálisan új kezdődhet a napokban, de nem a Székelyföldön.

Lukács Csaba
2015. 11. 06. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felvezetés kapcsán kirobbant botrány több érdekes esetet felszínre hozott: például Dániel pátriárka, a román ortodox egyház feje is rendszeresen kap rendőri segítséget a gyorsabb haladás érdekében, miközben ez a törvény szerint csak különleges esetekben járna neki. Írásos kérés alapján igénybe vehet ilyenfajta rendőrjárművet, ha hivatalos – elsősorban külföldi – küldöttségek látogatnak az országba, de a világhálón bőven látni olyan felvételeket, amikor a 01-BOR (ezt az ortodox egyház román nevének rövidítése) rendszámú kisbuszt villogó rendőrjármű vezeti fel álmos hétköznapokon a fővárosi dugóban.

Sokáig úgy tűnt, hogy Oprea megússza a botrányt – neki egy ideig még jót is tett a múlt pénteki bukaresti diszkótűz, mert emiatt a román sajtó nem az ő ügyével, hanem az eddig harminckét halálos áldozatot és 135 súlyos sérültet követelő tragédiával foglalkozott. Mint ismeretes, a Colectiv klubban ingyenes lemezbemutató koncertet tartott a Goodbye to Gravity metálzenekar, és a koncerten alkalmazott pirotechnikától kigyulladt a helyiség hangszigetelése. A gyorsan felcsapó lángok, a mérgező füst és a szórakozóhelyen kitörő pánik az utóbbi évtizedek legsúlyosabb romániai katasztrófájához vezetett, és ebből indult az egyre erősödő tiltakozási hullám. Az embereknek elegük lett a mindent átható korrupcióból (a szórakozóhely úgy kaphatott működési engedélyt, hogy kijátszották a biztonsági és tűzvédelmi előírásokat), és nem elégednek meg azzal, hogy lemondott a kormány – teljes politikaielit-cserét akarnak.

Fura fintora a sorsnak, hogy Victor Ponta végül egy diszkótűzbe bukott bele. Az a román politikus, aki túlélt egy diplomahamisítási (egész pontosan plagizálási) botrányt, aztán a Korrupcióellenes Ügyészség megvádolta korrupcióval, okirat-hamisítással és adócsalással, mégis maradhatott a hivatalában. Még úgy is, hogy külföldről is a lemondását tanácsolták: néhány napja például egy német parlamenti delegáció tagjai nem voltak hajlandók találkozni vele, mert szerintük a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása elősegíti az adott tisztségbe vetett közbizalom tönkretételét.

A román miniszterelnök – állítása szerint – most „meghallotta az utca hangját”, és ezért mondott le, de az nem tűnik radikális váltásnak, hogy a székelyföldi gyökerekkel rendelkező, de magyarbarátnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Mircea Dusát javasolta maga után kormányfőnek. Az egykori erdész, hétfőn még hadügyminiszter a rendszerváltás után Maroshévíz első embere volt, és környezetvédők szerint polgármestersége idején 4700 hektár erdő tűnt el a város vagyonából – illegális módon termelték ki és adták el külföldre. Sokan úgy gondolják, hogy Ponta (talán a mögötte álló baloldali párt, a szociáldemokraták nyomására) taktikai okokból mondott le épp most: így nem korrupt kormányfőként, hanem egy tragikus baleset utáni felelősséget vállaló politikusként vonul be a történelembe, és a ballaszttól megszabaduló pártjának lesz egy éve összeszedni magát a választásokig.

Klaus Johannis államfő azonban nem fogadta el Victor Ponta javaslatát, és mivel az alkotmány értelmében csak a leköszönő kormánytagok közül választhatott ideiglenes kormányfőt, tegnap a legkisebb rosszat, Sorin Campeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki. (Jól jelzi a román politikai elit állapotát, hogy ő sem bűntelen: miniszterként ő írta alá azt a sürgősségi rendeletet, amely amnesztiát adott a plagizátoroknak, lehetővé téve, hogy a csaláson ért emberek önként lemondjanak doktori címükről.) A román államfő azonban bejelentette: ugyan az alkotmány szerint csak a parlamenti pártok vezetőivel kellene egyeztetnie az új kormányról, ő meg akarja hallgatni az emberek hangját is. Az utca népe pedig világosan fogalmaz: fel kell oszlatni a parlamentet, és új választásokat kiírni, ahol az eddigi politikusok nem indulhatnának.

Az elmúlt napokban volt egy másik tűz is Romániában. A Székely Nemzeti Tanács által szervezett akció keretében a Székelyföld határait világították körbe őrtüzekkel. Hatvan településen közel kétszáz tűz lobogott október 24-én este, és mindenütt felolvastak egy kiáltványt, amely szerint a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy a Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. Felidézték: Románia kormánya nem mondott le arról a szándékáról, hogy a Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvassza be, továbbá a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak.

A székelyek akciójáról mélyen hallgatott a román nyelvű sajtó, csak az egyik hírügynökség, a Mediafax adott nyúlfarknyi tudósítást róla. Román politikusok sem reagáltak, de a hatóságok éberek voltak: pénzügyi ellenőrzést tartottak annál a két székelyföldi egyesületnél, amely az akciót szervezte. Az Országos Adóhatóság (ANAF) csalás elleni főosztályának Nagyszebenből kivezényelt ellenőrei a marosvásárhelyi Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre, vagyis 700 ezer forintra büntették, mert állítólag nem jelentettek be a pénzmosás elleni hatóságnál egy júniusban kapott magyarországi támogatást.

Lehet, hogy Romániában valami radikálisan új kezdődik ezekben a napokban, de erős a gyanú, hogy az erdélyi magyarok számára messze van még a Kánaán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.