Egy kétes üzlet vége?

Politikai és gazdasági hatása is lesz az Iszlám Állam visszaszorításának.

Törökország és az Európai Unió a napokban megállapodott az évtizedek óta tartó, ám kilenc éve felfüggesztett csatlakozási tárgyalások újraindításáról. (A törökök egyébként 1987-ben nyújtották be csatlakozási kérelmüket.) Az EU felismerte, hogy török részvétel nélkül a migráció bármiféle kezelése tulajdonképpen lehetetlen. A tárgyalások során a török fél kemény feltételeket támasztott, hiszen a több milliárd eurós, a menekülttáborokra és lakóikra fordítandó forrás mellett vízummentességet, továbbá a tárgyalások megindítását ellehetetlenítő, máskülönben biztosra vehető ciprusi vétó kiküszöbölését is kérték. Az utóbbit vélhetőleg meg is kapják, a vízummentesség azonban korainak tűnik. Mindez még az előtt történt, hogy a törökök lelőtték az orosz bombázót. A katonai incidens azonban ismét súlypont-áthelyeződést hozott a térség viszonyaiban: a migráció helyett előtérbe került az úgynevezett Iszlám Állam elleni fellépés és az abban való török szerepvállalás.

Tisztára mosott olaj

Oroszország véleménye szerint a török elnök közvetlen környezete is érdekelt a terroristákkal zajló kereskedelemben. Erdogan elnök válaszában bizonyíték bemutatása esetén kilátásba helyezte lemondását. Nos, arra már van bizonyíték, hogy ha nem is az elnök, de más törökök érdekeltek az Iszlám Állammal folytatott üzletelésben. Az egyik ilyen bizonyíték a legváratlanabb helyről érkezett, a San Bernardinóban lezajlott lövöldözés miatt feldühödött Egyesült Államoktól. Az amerikai vezetés megkérte Törökországot: ugyan, zárja már le a török–szír határt, ahol jelenleg szabadon közlekednek az Iszlám Állam terroristái, élénk kereskedelmi forgalom bonyolódik, és ugyanitt jutnak át úgy a beszervezett újoncok, mint a harmadik országban feladat teljesítésére kijelölt öngyilkos merénylők. A párizsi merényletek végrehajtói – többekről kiderült, hogy az akció előtt Szíriában jártak – nyilván ugyanitt haladtak át, akár többször is. Egyes források szerint a határövezetet barkácsolt olajvezetékek szelik keresztül-kasul, amelyen az Iszlám Állam kőolajat és -termékeket exportál török területre, ahol az olajat helyi vezetékekbe feltöltve „mossák tisztára”. Ez pedig nem történhet a hatóságok tudta nélkül.
A kőolaj effajta exportja immáron létfontosságú az Iszlám Állam számára, miután tartályautóinak jó része megsemmisült, csapások érték a még működő finomítókat, és egyéb, az általuk megszállt területeken élő lakosság szipolyozásából származó jövedelmeik is zuhannak. Ez utóbbiak azért, mert egyfelől a szíriai kormányhadsereg és a velük szövetséges síita és kormánypárti milíciák, másfelől az orosz különleges erők és tengerészgyalogosok szívós harcban szorítják vissza őket. Az egyéb kormányellenes szíriai lázadók katonai helyzete is romlik, néhány napja kénytelenek voltak Homsz városából is kivonulni. Homsz a szíriai polgárháború kiindulópontjának számít, mindeddig a lázadók legfőbb fészke volt. Az Iszlám Állam iraki területen sem áll jól: az iraki hadsereg bekerítette Ramadit, amely Moszul mellett a legnagyobb, eddig az ellenőrzésük alatt álló város. Az Iszlám Állam terroristái hónapok óta defenzívába szorultak, fordulat nem várható. A banditák menekülése már meg is kezdődött, hírek szerint élen a „kalifával”: Abu Bakr al-Bagdadi állítólag a líbiai Szirt városába érkezett.

A kurd pesmergák Sindzsár elfoglalása és ezáltal az Iszlám Állam által ellenőrzött terület kettévágása után folytathatnák offenzívájukat Moszul felé. Erre mindeddig nem került sor. A késlekedés oka immáron nem katonai, hanem politikai. Mind az iraki, mind a török kormány igencsak nyugtalankodna, ha a kurdok ezt a lépést előzetes egyeztetés nélkül megtennék.

Erdogan elnök eddig ugyan nem mondott le, de Törökország hirtelen leporolta a 2014. november végén nagy csinnadrattával bejelentett, majd a feledés homályába merült kurd harcosok kiképzésére irányuló terveit. Emellett több száz török katona lépett – az iraki kormány beleegyezése nélkül – iraki területre, ezúttal nem azért, hogy kurdokat üldözzön. A törökök úgy vélik: bölcsebb, ha beszállnak az Iszlám Állam elleni végjátékba, mint ha abból kimaradva szégyenpadra kerülnek, és nemcsak orosz, hanem esetleg egyéb szankciókkal is szembe kell nézniük. Képzeljük csak el, mit jelentene például egy nyugati bojkott a török turizmusra azon az alapon, hogy Törökország terroristákat támogat.
Hasonlóan érzékeny és egyre inkább időszerű probléma a kurd kérdés megoldása. A kurd a világ legnagyobb olyan népe, amelynek nincs saját állama. Harmincmillió ember keresi a helyét a világban, ebből 17 millióan török területen élnek. A legújabb kori történelem nem volt kegyes hozzájuk, ahogy az Irakban vagy Iránban élő kurdokhoz sem. A XX. században az iraki– iráni háború idején a harcoló felek ellentéteiket félretéve, a törökökkel nagy egyetértésben üldözték és lőtték halomra az akkoriban gyengén felfegyverzett kurd felkelőket, Szaddám Huszein pedig egyenesen harci gázt vetett be ellenük. Most azonban eljöhet az ő idejük: elképzelhető egy kurd állam, Moszul fővárossal, vagy egy széles autonómiával rendelkező terület létrejötte, először iraki területen. E megoldás mellett szól, hogy a síita iraki kormány hatalma a kurd területeken gyenge – Bagdad és a kurdok között terülnek el a szunniták lakta régiók is –, és valójában mindenkinek egyszerűbb lenne az élete, ha Bagdad, Irán jóváhagyásával, megtenné ezt a gesztust. Az új államnak viszont azonnali garanciákat kellene adnia Törökországnak, lemondva a török területekről, miközben a törökök a kurdok lakta régiók részére széles körű autonómiát biztosítanának. Mindezt leírni persze egyszerű, de a gyakorlatba átültetni csak hosszú évek nehéz munkájával lehet. A mindenki számára elfogadható kimenetelre nincs semmi garancia, de megítélésem szerint az esélyek most jók.

Irak és Szíria egén immár legalább négy nagyhatalom repülői láthatók harci feladat végrehajtása közben. December 10-én a német Luftwaffe harci gépei is megérkeztek, hetven év után ismét idegen országban fognak bevetéseken részt venni. Látható, hogy az ütőképes katonai erőt felvonultatni tudó országok elszánták magukat arra, hogy véget vetnek a „kalifátus” uralmának. Ez viszont kényszerítő erővel bír az olyan országok politikájára is, amelyek az Iszlám Állam hosszan tartó létezését feltételezték, és erre rendezkedtek be. Ilyenek Szaúd-Arábia és persze Törökország. A szaúdiak számára fenyegető veszély, hogy a terroristák egy része hozzájuk teszi át székhelyét, hiszen sem a hadsereg, sem a belbiztonsági erők nincsenek abban az állapotban, hogy eredményesen szembeszálljanak velük. Elsősorban a morál és a fegyelem gyenge. Nem zárható ki, hogy jövőre ismét jelentősebb amerikai erők jelennek meg a királyság területén, megvédendő első számú szövetségesüket a térségben (Izraelt nem számítva). Ami újabb terrorhullámot válthat ki – ezúttal szaúdi területen.

Az Iszlám Állam ellen harcolók feladata elsősorban az évek óta elnyomás alatt élő helyi lakosság felszabadítása. Emellett elsőrendű fontosságú annak megakadályozása, hogy a terroristák elszivárogjanak, és más országokban élesszék újra a „kalifátust”, vagy a világ bármely pontján terrorcselekményeket hajtsanak végre. Előbbi már zajlik Afganisztánban, ahol a Talibán most tapasztalja meg, milyen egy még nála is brutálisabb, mindenre elszánt erővel felvenni a harcot. Utóbbira pedig sajnos jó néhány példát láttunk már eddig, és fogunk ezután is.