Emberi és természeti erőforrások

Magyarország felzárkózásához nem elég a fizikai tőke.

A humántőke állapotát több jellemzővel is le lehet írni. Ezek közül a legnyilvánvalóbb a mennyiség, vagyis hogy nő-e vagy fogy egy ország népessége, valamint az egészségi állapot, amit sokféle mutatóval is jellemezni lehet. Közülük az egyik legkifejezőbb a várható egészséges élettartam, ami egyébként hatással van a mennyiségre is, mivel a rossz egészségi állapot és a korai halálozás hozzájárul a gyorsabb fogyáshoz. De nagyon fontosak a minőségi mutatók, mint például a képzettségi szint vagy a nehezen mérhető, de annál fontosabb jólléti mutató, vagyis az, hogy mennyire érzi jól magát az ember a bőrében az adott társadalmi, politikai, gazdasági környezetben. Ez ugyanis befolyásolja az egészségi állapotát, a munkakedvét és ezáltal a termelékenységét is. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell említeni, hogy egy ország gazdasági sikeréhez leginkább az járul hozzá, ha az emberek nemcsak többet dolgoznak – amit a hagyományos termelékenységi mutatóval szoktak mérni –, hanem okosabban, korszerűbb technológiákkal és motiváltabban is. Ez az úgynevezett többtényezős termelékenység, amelynek növeléséhez magasan képzett, egészséges és jó hangulatú munkavállalókra van szükség. Ez különösen fontos akkor, ha egy ország nemcsak az összeszerelő termelésben látja a jövőjét, hanem a tudás- és innovációalapú szolgáltatásban is sikeres szeretne lenni.

Mit értenek a kutatók természeti tőkén? A természeti tőke összetevői között vizsgálják például az erdők állapotát, a megművelhető termőföld mennyiségét, a rendelkezésre álló megújuló és meg nem újuló erőforrások mennyiségét, illetve kiaknázásuk sebességét, a biodiverzitást, valamint a levegő minőségét. A természeti tőke mellett vizsgálták a kutatók az úgynevezett létrehozott fizikai tőkét, amelybe beletartoznak az utak, épületek, gépek, technológiák. A kutatók szerint fenntartható fejlődésről csak akkor beszélhetünk, ha egy ország nemcsak a fizikai tőke mennyiségét akarja maximalizálni, azaz nemcsak a termelés növelését hajszolja, hanem úgy termel, hogy közben javítja a humán- és természeti tőke állapotát is.

A kutatók 140 országban vizsgálták meg a fizikai, humán- és természeti tőke állapotának változását 1990 és 2010 között. Sajnos a vizsgálatok az öt évvel ezelőtti adatokkal befejeződtek, de a tendenciák alakulásából így is értékes következtetéseket lehet levonni. Nézzük, hogy teljesített Magyarország és néhány környező ország e három tőketípus tekintetében! Mindhárom vagyonelemet figyelembe véve vagyongyarapodásunk 24 százalékos. A cseheké 27, a lengyeleké 26 és a szlovákoké is 26. Viszont például a németeké 39, az osztrákoké pedig 37. Vagyis az 1990– 2010 közötti időszakban ennek a két fejlett országnak az eleve nagyobb vagyonát 10-13 százalékponttal gyorsabban sikerült gyarapítania.

Most nézzük a helyzetet az egyes vagyonelemekre külön-külön! A kutatók számításai szerint 1990 és 2010 között a fizikai tőke értéke nálunk 43 százalékkal nőtt, ami jó eredménynek tűnik. Ha viszont a cseh, lengyel és szlovák adatokat is megnézzük, akkor már árnyaltabb képet kapunk. A cseheknél 55, a lengyeleknél 124 és a szlovákoknál 47 százalékos volt a létrehozott fizikai tőke értékének növekedése. Ha pedig ennél a vagyonelemnél is megnézzük Ausztria és Németország adatát, akkor ismét kiugróan jó, 64 és 50 százalékos növekedést látunk.

Ha a humántőke állapotának változását nézzük, e tekintetben még rosszabbul állunk. Ennek értéke 1990 és 2010 között összességében 20, évi átlagban egy százalékkal nőtt, de a legutóbbi, 2005–2010 közötti ötéves időszakban valamelyest még csökkent is. A rossz eredményt elsősorban a népességfogyás és az oktatásra fordított egyre csökkenő összegek okozzák. E tekintetben a mi helyzetünk a legrosszabb. A lengyeleknél és a cseheknél például nem fogy a népesség. A mutató általános értéke alapján azonban a többi ország helyezése sem jobb. Csehországban 18, Lengyelországban 14, Szlovákiában 18 százalékos volt az értéknövekedés. A különbség az, hogy ezen országoknál 2005 és 2010 között, ha kismértékben is, de folytatódott a javulás, nálunk viszont romlás következett be. Régiónkhoz képest Ausztria és Németország ismét jobb eredménnyel, 28 és 40 százalékkal büszkélkedhet. Javuló humántőke-vagyonuk egyik oka a régiónkból elvándorló jól képzett munkaerő.

A legrosszabb eredményt nemcsak nálunk, de a vizsgált régióbeli országoknál is a természeti tőke állapotának változása mutatja. Nálunk az értékcsökkenés 20, a cseheknél 54, a lengyeleknél 34 százalékos. A szlovák adat változatlan. Romlás Ausztriában és Németországban is van, 10, illetve 7 százalékos, ami a miénknél sokkal kedvezőbb érték. Esetünkben a megújuló és meg nem újuló erőforrások, de a mezőgazdaság által hasznosítható földterület tekintetében is értékvesztés következett be, ami a földet tekintve 18 százalékos. Ahol egyértelmű a javulás, az az erdők állományának növekedése. Ebben a tekintetben minden ország jó eredményt ért el.

Milyen következtetéseket vonhatunk le a tanulmányból? Elsősorban azt, hogy nálunk a döntéshozók a vizsgált húszéves időszakban egyértelműen a fizikai vagyon növelésére figyeltek, a humántőke mennyiségének és minőségének javítására nem. Mára ez oda vezetett, hogy nincs elég munkaerő. Másrészt a természeti vagyonunk gyarapítására sem helyeztek kellő hangsúlyt. Azaz a különböző vagyonelemeink aránya eltolódott a fizikai vagyon felé, ami bár látványos, de idővel az értéke csökken, így hosszabb távon egymagában nem alapozza meg a fejlődés tarthatóságát. A humántőke mennyiségi és minőségi romlása ugyanakkor kimondottan veszélyezteti egy nemzet jövőjét, mivel nem teszi lehetővé a minőségi, tudás- és innovációalapú fejlődést. A természeti vagyon csökkenése pedig életminőségünket rontja.

Van azonban egy másik figyelemre érdemes tény is. David Cameron brit miniszterelnök egy novemberi beszédében azt vetette fel, hogy nem kellene megengedni a szabad munkavállalást azon országok lakosainak, amelyek gazdasági fejlettség tekintetében el vannak maradva az EU fejlettségi szintjétől, egészen addig, amíg egy bizonyos szintig nem zárkóznak fel. Ezt az ötletét nem részletezte, így nem tudható, hogy a már EU-ban lévő vagy csak a későbbiekben belépő országokra utalt-e, és az sem, hogy mi lenne az említett szint. De ez tulajdonképpen mindegy is, a lényeg a szemlélet. Hiszen azt látjuk, hogy a 2004-ben csatlakozott országok esetében nemhogy konvergencia, azaz felzárkózás nem tapasztalható, de egyértelmű leszakadás látható a fejlett országokhoz viszonyítva minden fontos vagyonelem tekintetében. A logikus kérdés a következő: mennyire volt sikeres a bővítés a kevésbé fejlettek szemszögéből? Mennyire számíthatnak érdemi felzárkózásra a jövőben csatlakozók? Miről szól valójában az EU, kinek van valódi haszna a bővítésekből? A kérdésekre adott válaszok nélkül Cameron felvetése enyhén cinikusnak tekinthető.

Visszatérve saját helyzetünkre: persze jó lenne ismerni a 2010–2015 közötti adatokat is. Azonban már a korábbi húsz év számainak ismeretében is érdemes lenne kidolgozni egy, a nemzeti vagyon mindhárom elemére kiterjedő vagyongyarapítási – ha tetszik, gyorsított felzárkózási – tervet. Indokolt lenne továbbá belefoglalni az éves költségvetésbe a humán- és természeti vagyon aktuális értékének felmérését, és betervezni a gyarapításához szükséges összeget. Ez az, amit az EU nem fog helyettünk megcsinálni. Nekünk viszont fontos lenne ahhoz, hogy megalapozhassuk felzárkózást hozó, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésünket, amely a GDP-vel mért fizikai vagyon növelése mellett a humán- és természeti vagyon egyenletes gyarapítását is eredményezné.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár