Bár a fal túlsó oldaláról a legtöbben még csak nézni sem mernek ebbe az irányba, nehogy a pokol tüze megperzselje őket, a hiú ábrándok reményében mégis sokan átkapaszkodtak rajta az utóbbi évtizedekben, letelepedtek, sokasodtak az új környezetben. Számukra a megmaradás záloga továbbra is a vallás, az előírások feltétlen betartása. Ez viszont – így Rahman – olyanná teszi őket, mint egy rúd dinamit: a TNT már bennük van, csak meg kell gyújtani a kanócot. A digitális és hús-vér imámok pedig sorban állnak a gyufával, a híveknek csak ki kell tárniuk a lelküket.
Az egykor muszlim vallású orvosnő kórmeghatározása még akkor is elkeserítő, ha tudjuk, hogy az amerikai, európai muzulmánok tízmillióinak döntő többsége nem szomjazik kollégája vérére, csak mert az lehúzott egy pofa sört. Kérdés, hogy az amerikai vagy az európai őslakosság tehet-e valamit azért, hogy a tízmilliók közül ne radikalizálódjanak újabbak? S amennyiben az első generációs muszlim bevándorlók beilleszkedtek, lesz-e hatásuk gyermekeikre, unokáikra abban, hogy az integrálódásban kapott értékekkel ők is megtalálják a helyüket az európai társadalmakban?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!