Mikulás számla nélkül

Ki teremt piaci körülmények között munkahelyet a magyar krampuszoknak?

Tegyük fel, hogy hősünk – csodák csodája! – sikerrel veszi a kezdeti akadályokat. Olyannyira, hogy az üzlet virágzik, egyedül már nem is győzi az ajándékcsomagok kiszállítását, ezért krampuszokat kell felvennie. Igen ám, de ahhoz, hogy egyáltalán minimálbért adhasson nekik – ami, valljuk be, nem túl vonzó egy képzett krampusz számára –, a nettó bérüknek nagyjából a dupláját kell kifizetnie, annyi az adó- és járulékteher. A Mikulás ekkor már érteni kezdi, miért nem alkalmazták őt sem főállásban annak idején. Persze időközben hall egyet s mást arról, hogy vannak, akik munkanélküli vagy pályakezdő krampuszokat vesznek fel, hogy élhessenek az állam által nyújtott kedvezményekkel, majd amikor a meghatározott időszak lejár, egyszerűen kirúgják őket. Mikulásunk azonban nemcsak törvényesen szeretne eljárni, hanem tisztességesen is, ezért nem mulaszt el minden esetben számlát kiállítani, nem adja zsebbe a fizetést, nem csalja el az áfát, nem zsonglőrködik fantomcégekkel. Csak a szán üzemeltetési költségeit meg a szarvasok abrakját írja le a könyvelője tanácsára, miközben igyekszik megfelelni a dinamikusan változó jogszabályi környezetnek: megveszi az előírt, központilag meghatározott színű egyensapkát, gyermekjogi továbbképzésre íratja be a krampuszait, és így tovább.

Ha így jár el, a lelkiismerete tiszta lesz ugyan, a kilátásai viszont borúsak. A piacon ugyanis nem csupa tisztességes Mikulás dolgozik, így eleve hátrányból indul, aki megpróbálja betartani a szabályokat. Hol sandaságból, hol kényszerűségből a főmikulások hatalmas késéssel fizetnek almikulásaiknak – már ha fizetnek egyáltalán –, azok meg rohangálhatnak a bíróságra, vagy futhatnak a pénzük után. Ráadásul a körbetartozásból időnként az állam is kiveszi a részét – nem lennék például azoknak a Mikulásoknak a helyében, akiknek a gyors és hatékony ügymenetről ismert Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tartozik. S ha már itt tartunk: a kis és közepes Mikulásoknak Magyarországon előbb-utóbb óhatatlanul dolguk lesz az állammal vagy az önkormányzatokkal. Ekkor megtanulják, hogy vannak haveri mikulások, akikkel szemben természetesen semmi esélyük, de ha nem ugrálnak sokat – például nem tesznek rivális árajánlatot –, almikulásként talán bedolgozhatnak nekik.

Nem csoda hát, ha hősünk végül azon veszi észre magát, hogy ideje jelentős részét trükközéssel és a kiskapuk keresésével tölti. Cserébe a hatóság potenciális bűnözőként kezeli. (Próbáljon csak meg áfát visszaigényelni bármely tréfás kedvű Mikulás, ami elméletileg legális dolog ugyan, a gyakorlatban viszont De mondom, próbálja csak meg, akinek van humora hozzá.) Az átlagember pedig arra fog jutni, hogy nincs tisztességes és tisztességtelen Mikulás, csak szerencsés – aki még nem bukott le – és kevésbé szerencsés. És ebben van is valami. Mert ha az ember kihív egy Mikulást, hogy csinálja meg a csöpögő vízcsapot, szerelje meg a villanyt vagy leheljen életet az ünnepek előtt elromlott gázsütőbe, akkor biztos lehet benne, hogy nem fog számlát kapni – de kérni se, nehogy hülyének nézzék, és még neki kerüljön többe a végén. (Én persze mindig kérek számlát, de vannak ismerőseim, akik állítólag nem.) Amúgy is minek azt a szegény Mikulást bosszantani, van elég baja anélkül is. Például sohasem tudhatja, mikor sétál be úgy egy lakásba, hogy ott a sok szülő meg tágra nyílt szemű gyerek, aztán amikor lemegy a műsor, hopp, előkerülnek az igazolványok.

Nem lehet tehát bagatellizálni a mikulástársadalom felelősségét, de egy-két pénzéhes nagymikulást leszámítva a többség csak próbál valahogy a felszínen maradni. Hol vannak már a kilencvenes évek, amikor a köznyelvben a mikulás a gengszter szinonimája volt. Azóta kiderült, hogy amit a jelszavak szintjén régóta hangoztatunk, az tökéletesen igaz: ők azok, akik képesek piaci körülmények között munkahelyeket teremteni a magyar krampuszoknak. Az pedig mégse lehet, hogy minden krampusz az idők végezetéig közmunkásként dolgozzon (a politikailag nem korrekt asszociációkat kéretik gyorsan elhessegetni). Éppen ezért itt az ideje, hogy komolyan vegyük a saját jelszavainkat, és kezeljük végre partnerként a hazai Mikulásokat. Ez pedig már az állam felelőssége.

Ha ugyanis a magyar Mikulások itthon nem boldogulnak, máshol próbálnak majd szerencsét. Például Lappföldön. Azt mondják, ott még Mikulásnak lenni is könnyebb.