Román zászló ajándékba

Gondolatok a szomszéd ország nemzeti ünnepe kapcsán.

Ezek a hétköznapok történetei, ám mellettük ott van a szimbólumok háborúja is. Ezeken belül is külön fejezet a zászlóügy: több székelyföldi polgármester ellen indult eljárás, mert a községházára ki merték tenni a székely zászlót. Legutóbb a Bihar megyei törvényszék minősítette jogerős ítéletében reklámzászlónak a székelyek lobogóját, annak ellenére hogy az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága a Romániáról szóló 2014-es országjelentésében felszólította az országot, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban, és ne üldözze a székely és magyar jelképeket.

A bírósági ítélet szerint tehát a kék-sárga lobogó reklámnak minősül – ennek tudatában kifejezetten vicces az egyik székelyföldi ismerősöm egészen friss története. A fekete péntek kapcsán televíziót rendelt magának egy helyi virtuális áruházból (mellékszál, de érdekes, hogy az Amerikai Egyesült Államok után Románia gerjedt rá a legjobban a Black Friday-őrületre), és a tévével együtt kötelező (és ingyenes) ajándékként járt egy román zászló is. A rendelést követő napon meg is érkezett a nem kért trikolór, de az ígéret ellenére nem ingyen: 9,87 lejt, közel 700 forintot kellett fizetni a csomag átvételekor. A televízió még bolyong valahol a csomagküldő szolgálatok rendszerében, de a derék székelynek addig is van egy vadonatúj román lobogója.

És persze megszokhattuk már azt is, hogy Románia összes bajáért a magyarok a hibásak. Most éppen a tragikus bukaresti diszkótűz kapcsán talált meg minket egy jó eséllyel elmeháborodott szociáldemokrata parlamenti képviselő. Ninel Peia szerint titkosszolgálati információk vannak arról, hogy egy budapesti egyetem laboratóriumában tervelték ki a bukaresti tűzvészt. Azzal a céllal, hogy a tragédia nyomán kitört tüntetésekkel országos zűrzavar jöjjön létre, hogy aztán egy politikusokból, üzletemberekből és értelmiségiekből álló csoport Kolozsváron kikiáltsa a „magyar irányultságú” Erdélyi Köztársaságot.

Peia szerint „egyetlen felelősséggel teli gesztus akadályozta meg az ördögi tervet, a parlament megsemmisítését és a haza végérvényes feldarabolását”, vagyis az, hogy Victor Ponta baloldali kormányfő lemondott. A történetben az a döbbenetes, hogy a fantazmagóriát sokan komolyan veszik: tévéműsorokban elemzik a képviselő által vázolt forgatókönyv lehetőségét, és a világhálós hozzászólók közül sokan teljesen elképzelhetőnek tartják ezt a verziót. A tragikus tűzvész igazi utóélete már keveseket érdekel, így az sem hír már a román sajtóban sem, hogy elérte a hatvanat a halálos áldozatok száma, és még mindig többtucatnyian vannak élet és halál között a külföldi és helyi kórházakban.

December elsején talán azt sem árt felidézni, hogy kilencvenhét esztendővel ezelőtt mit ígértek a magyaroknak és a többi nemzetiségnek az „országegyesítő” nemzetgyűlés résztvevői. A gyulafehérvári nyilatkozatban szó szerint ez áll: teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. „Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.” Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot ígértek az ország összes felekezetének, valamint teljes sajtó- és gyülekezési szabadságot.

Jól tudjuk, hogy mindezekből mi valósult meg: a Székelyföld autonómiája ma is vörös posztó Bukarest szemében, az anyanyelvhasználat csak ritkán és döcögősen van biztosítva az államigazgatásban, állami magyar egyetem nincs, az egyházi javak visszaszolgáltatása leállt, miközben soha nem látott módon terjeszkedik az ortodox államegyház a magyarlakta területeken is. Bukarest mindent megtesz, hogy megfélemlítse és elkedvetlenítse az őshonos magyarokat jogaik érvényesítésében – a rendőrség gyorsan és hatékonyan büntet minden olyan megmozdulást, amely román érdeket sért. Victor Ponta miniszterelnöksége alatt annyi sérelem érte a romániai magyarságot, hogy a túlbuzgó nacionalista hevülettel még maga Nicolae Ceausescu sem lenne elégedetlen.

Ilyen körülmények között nehéz elfogadni egymást, és tisztelni a másik ünnepét. Szép gondolat a közép- és kelet-európai nemzetek szövetsége, de nehéz lesz ilyen szomszédokkal megvalósítani (Szlovákiában sem sokkal jobb a helyzet, gondoljunk csak a somorjai cipőboltból kirúgott eladó esetére, akinek az volt a bűne, hogy magyarul szólt a vevőhöz). Az egymás iránti tisztelet ugyanis kölcsönösségen alapul – nem várható el egyik féltől, hogy átlépjen a múlton és elfeledje a jogos sérelmeit, ha a jelenben minduntalan újakat okozunk neki. Amíg ez nem változik meg a térségben, addig hiú ábránd lesz nemcsak a román–magyar, de bármilyen megbékélés.