Kétszázharmincegy millió forintos támogatást (hivatalosan: kártérítést) ítélt meg magyar raboknak az Emberi Jogok Európai Bírósága, amiért állítólag rossz körülmények között töltötték börtönéveiket. A strasbourgi testület úgy döntött, 43 panaszost két és fél milliótól kilencmillió forintig terjedő summa illet meg. Ezt a pénzt természetesen nem a taláros testület utalja majd az elítélt bűnözők bankszámláira, hanem a magyar állam, vagyis mi, adófizetők. Az örömhírt egyébként a Magyar Helsinki Bizottság tette közzé a minap, gondolom, ők képviselték a „sértetteket”. Beszámolójukból kiderült, hogy a kártérítés mértékét a fogva tartás időtartama, a zárkán belüli elkülönített vécé vagy a meleg víz hiánya, a bogarak, tetvek, poloskák elterjedtsége, a korlátozott fürdési lehetőség, valamint a megfelelő fűtés, szellőzés és természetes fény hiánya befolyásolta. Bár börtöneinkben egyelőre tengeri kilátás és szauna sincs, a panaszosok ezt nagyvonalúan nem kérték számon a magyar államon. Legalábbis idáig.
Magam elé képzelem az emberi jogaiktól megfosztott gonosztevők és „jogvédőik” bírósági beadványait, amelyekbe – bizonyítékként – lapított svábbogarakat tűztek. Esetleg a fürdés hiányától szagos zoknit. Komolyan érdekelne, hogyan bizonyították szenvedéseiket a rabok! Különösen azt, hogy nem jutott nekik elég fény. Teszem azt, a panaszos közölte, hogy kevés volt a fény, a bíróság pedig megette? (Mármint nem a fényt – a mesét.) Netán a strasbourgiak pár napra bekvártélyozták magukat a szegedi Csillagba felmérni a látási viszonyokat? Ha így történt, maradhattak volna hosszabban is
A hírek szerint a strasbourgi nyereményjáték 43 szerencsés győztesének egyike Zuschlag János. A bűnszervezetben elkövetett csalásért elítélt volt MSZP-s politikus csaknem ötmillió forinttal vigasztalódhat, amiért szűkös volt a tér odabent, illetőleg kellemetlennek találta, hogy a zárkában volt az illemhely, amit csak egy függöny takart el. Szóval rosszul érezte magát a sitten. Ebben az a furcsa, hogy az emberiség tudtommal éppen azért találta ki a fogházakat, börtönöket, fegyházakat, hogy aki bekerül, ne érezze jól magát, így miután kiszabadul, eszébe se jusson olyat tenni, amiért visszaküldhetik. Úgy tűnik, mára minden a feje tetejére állt: Strasbourg jobb viszonyokat követel a börtönökben, mint amilyenek között több százezer szabadlábon lévő honfitársunk él.