A terrorizmus anatómiája

Korunk biztonságát két tényező veszélyezteti: a nemzetközi terrorizmus és az Európára zúdított milliós nagyságrendű migrációs áradat.

Korunk biztonságát két tényező veszélyezteti: a nemzetközi terrorizmus és az Európára zúdított milliós nagyságrendű migrációs áradat. Mindkét támadás elsődleges célja a rend szétzúzása.

A rend fegyelmez, és megvéd a támadásoktól. Vonatkozik ez a nemzetközi kapcsolatok rendjére és az állam belső rendjére egyaránt. Ez a rend tartotta meg közel ezer esztendőn át az európai történelem leghosszabb ideig fennálló hatalmát, a Római Birodalmat. A római jog teremtette meg valamennyi európai állam rendjének alapjait. A rómaiak bölcs emberek voltak, vallották, hogy nincs veszedelmesebb, mint a rend hiánya, a káosz, amely felelőtlenné és veszélyessé teszi az embereket. Állambölcseleti filozófiájuk lényege ez volt: „Védd meg a rendet, és a rend megvéd téged.” A rend megteremtéséért és megőrzéséért a vezető politikusok a felelősök. A mai világban egyre inkább eluralkodik a káosz, és ha a nemzetközi politika irányítói képtelenek úrrá lenni a kaotikus helyzeten, nem képesek a káoszt kiváltó okokat felszámolni, akkor tragikus események sorozatára kell felkészülnünk.

Afganisztánban a britek korábban három háborút vezettek, mindhárom megalázó vereséget eredményezett. A brezsnyevi kommunista támadáskor a szovjet hadigépezet minden nemzetközi szabályt felrúgva totális háborúba kezdett, így a vereség is totális lett, és elindította a szovjet világhatalom ugyancsak totális megsemmisülését. Idegen erők – melyek soraiban NATO-kötelezettségeink téves értelmezése miatt sajnálatos módon a mi honvédeink is az életüket veszélyeztetik – Afganisztánban képtelenek győzelmet aratni. Ennek alapvető oka a földrajzi körülmények mellett az afgán társadalom hagyományosan törzsi szerkezete. A korábban vaskézzel irányított, ugyanakkor komoly gazdasági fejlődést mutató Egyiptomban, Líbiában és Irakban ugyancsak teljes hatalmi káosz uralkodik. Joggal vetődik fel a kérdés: érdemes volt az arab tavasz hazug jelszava mögé bújva szétzúzni ezeket az állami rendeket? Melyik világhatalom veszi napjainkban figyelembe a nemzetközi kapcsolatok alapelveit, az államok szuverenitásának sérthetetlenségét és a más országok belügyeibe való beavatkozás tilalmát? A világ urainak a nemzetközi politikában elkövetett otromba hibái ugyancsak gerjesztik a terrorizmust. Emlékezzünk Voltaire szavaira: „Aki valamely rendet azért zúz szét, hogy annak helyére egy másik rendet állítson, az vakbuzgó, aki pedig úgy zúz szét egy rendet, hogy annak helyére nem állít semmit, az gazember.” Azokat a hatalmakat zúzták szét, amelyek nem voltak hajlandók belesimulni az új világrend urainak követelményrendszerébe.

A párizsi terrormerényletekre a vezető politikusok válasza abban állott, hogy megsokszorozták szíriai bombázásaikat. Ennek lényege: fizikailag meg kell semmisíteni valamennyi terroristát, ami teljességgel megoldhatatlan feladat. Napjaink „terroristái” eszmei célokért harcolnak, amelyeket maguk létfontosságúnak tartanak, a hatalom pedig ezeket nem fogadja el (önálló állam megteremtése, területi autonómia, egyenjogúság, vallásszabadság stb.). Antoine de Rivarol mondta: „Eszmékre nem lehet puskákkal lövöldözni.” A terrorizmus ellen bombázással nem lehet célt érni, a levegőből senki sem képes megállapítani, hogy ki a terrorista, és ki az ártatlan polgár. A lebombázott ártatlanok hozzátartozóiból újabb terroristák lesznek. Az egyetlen célravezető megoldás a terrorizmust kiváltó okok feltárása, elemzése és felszámolása. Amikor az orvos a lázas betegnek lázcsillapítót ad, csupán a tüneteket szünteti meg. Amikor néhány terroristát szétbombázunk, akkor is csak tüneteket számolunk fel. Napjainkban a világ fő terroristái a palesztinok, a kurdok, a baszkok, az írek közül kerülnek ki. Vajon miért éppen ezek a nemzetek produkálják a világon a legtöbb terroristát? Korunk egyik legsürgetőbb feladata végre elfogadni, hogy nincsenek eleve jó és eleve gonosz emberek.

Arra, hogy a kiváltó okok megszüntetése magát a terrorizmust is felszámolja, álljon itt Svájc és Dél-Tirol példája. A világ legbiztonságosabb országában néhány évtizeddel ezelőtt mindennaposak voltak a terrorista cselekmények. A kiváltó ok: a ma 26 kantonból álló Svájci Államszövetséget eredetileg úgy hozták létre, hogy a francia Besanconnal határos úgynevezett Jura területet bekényszerítették Bern kantonba, és megtagadták lakóitól az önálló kanton létesítését. A berniek alapvetően protestánsok és német nyelvűek, Jura lakói viszont frankofónok és katolikusok. Bernben a föderális parlament épületét úgy tervezték, hogy a homlokzaton csupán 25 kanton címere fér el. Jura lakói évtizedeken át kérték, hogy kiválhassanak Bern kantonból, amit a toleranciájukról híres svájciak éppolyan durva módon utasítottak el, mint korunkban az erdélyi magyarok autonómiakövetelését Romániában. Mindennek következménye: terrorhullám Bernben és más svájci városokban. Végül a juraiak kitartása meghozta gyümölcsét, kiváltak Bernből, és a parlament épületének sarokkövére – mivel máshol már nem volt hely – felkerült Jura kanton címere.

1914-ben Olaszország Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával együtt az úgynevezett tengelyhatalmaknak volt szerződő fele. 1915-ben azonban Londonba hívták az olasz miniszterelnököt, Vittorio Orlandót, és „piszkos üzletet” ajánlottak fel neki az antant részéről. Ennek lényege: amennyiben Olaszország elárulja partnereit, és az antant oldalán bekapcsolódik a világháborúba, akkor júdáspénzként megkapja a teljes dalmát tengerpartot, valamint az Ausztria örökös területét képező Dél-Tirolt. Ezt az ajánlatot Olaszország elfogadta, és május 23-án hadat üzent a Monarchiának. A világháború befejezésekor Olaszország végül is csupán Dél-Tirolt kapta meg, de azt az újabb világháborút követően ismét hozzá csatolták. Ez több évtizedes terrorhullámot eredményezett. A harcok eredményeként ma Dél-Tirolban rendezett autonómiát élveznek a volt osztrákok, napjaink olasz állampolgárai. Erősen reméljük, hogy a Felvidék és Erdély magyarjai az Európai Unió keretében immár békés módon nyerik majd el hőn áhított autonómiájukat.

Akitől mindent elveszel, akinek már semmije sincs, az felelőtlenné válik, mert nem veszíthet el semmit. Akit pedig megalázol, és a sarokba szorítasz, az agresszívvá válik, és arra kényszeríted, hogy támadjon. Ahogy Marx Károly írta, a proletariátus csupán a láncait veszítheti el, ezért a társadalom legforradalmibb elemét alkotja. A világháborút követően a kapitalista demokráciák elfogadták ezt az üzenetet, és felszámolták a proletariátust. Nem fizikailag semmisítették meg, hanem adtak neki, legyen veszítenivalója. Lett a proletárnak lakása, autója, hűtőgépe, esernyője. Ez az „esernyőszocializmus”. A forradalmár proletárból csináltak békés burzsoát. Akinek van tulajdona, aki iskolába járathatja a gyermekeit, az már nem megy el tömegtüntetésre, hogy erőszakkal döntse meg a politikai hatalmat.

Franciaországban közel tízmilliós muszlim közösség él évtizedek óta francia állampolgárként. Jogos igényük, hogy a francia felvilágosodás szabadságjogaiból (szabadság, egyenlőség, testvériség) maguk is részesedjenek. Csekély bölcsességet mutat a született franciák körében oly népszerű Charlie Hebdo szerkesztőségi politikája, amely hosszú idő óta az iszlám meghatározó személyiségeiről készített gyalázkodó – és egyúttal végtelenül primitív – karikatúrákkal folyamatosan provokálja a muszlim lakosságot. Az elmúlt év párizsi eseményeinek gondos elemzésekor erre a tényezőre is oda kellene figyelni.

Csak a Szentírás tanítására hagyatkozhatunk: a gyűlölet további gyűlöletet szül, a bosszú nem lehet a megbékélés alapja, mert csupán újabb bosszút eredményez. Az igazságosság gyümölcse a béke lészen! Próbáljátok meg elviselni egymást.

A szerző nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete