Mostanság hálás feladat mifelénk a lengyel belpolitikáról írni. Hiszen Magyarországról nézve látszólag kérlelhetetlenül adja magát a párhuzam, amely az ottani történések és az orbáni bel- és külpolitika elmúlt bő öt esztendejének esszenciája között vonható. Meg hát mit is mondott az előző választásokon elszenvedett vereség után az akkori ellenzéki vezér, aki ma a kormányerő megkérdőjelezhetetlen vezére? Lesz még Budapest Varsóban.
Így aztán ez utóbbi támogatói az orbánizmus egyfajta exportjaként – és így igazolásaként – üdvözölhetik mindazt, ami a Jaroslaw Kaczynski vezette konzervatív-jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) őszi győzelme óta történt, míg a magyar miniszterelnök honi ellendrukkerei sopánkodva hullathatnak könnyet a lengyel demokráciáért. De talán nem haszontalan a különbségekre is figyelmet fordítani, mert azok jóval tanulságosabbak.
Előtte azonban nem árt röviden és a teljesség igénye nélkül áttekinteni, mi is történt az elmúlt hónapok során északi barátainknál. A lengyel krónikák minden bizonnyal az egyik legforróbb belpolitikai időszakként fogják tárgyalni ezt az időszakot. A kedvező változás (dobra zmiana) jelszavával meghirdetett kormánystratégiát bízvást lehet a magyar politikai közbeszédben egykor komoly karriert befutott egészpályás letámadás jelzős szerkezettel illetni.
Ennek egyik szembetűnő mozzanata volt az utóbbi hetekben az a politikai iszapbirkózás, amelynek végére – Andrzej Duda köztársasági elnök hathatós közreműködésével – sikerült az ottani alkotmánybíróság összetételét a PiS szája íze szerint megváltoztatni. A kormány kritikusai emögött Kaczynski kimondatlan, de határozott törekvését látják egy majdani új alkotmány megalkotására, megelőlegezve egyúttal az új, sorban negyedik lengyel köztársaság alapjainak lerakását is. A PiS és a mellette felsorakozó elemzők ezzel szemben a politikai döntéshozatal hatékonyabbá tételével indokolják a lépést, maga a pártelnök pedig a legrosszabb lengyelekként aposztrofálta azokat, akik felháborodtak a történteken.
Közben komoly offenzíva indult a közmédia vezetőivel szemben is. A kormány szerint azok ugyanis elfogultan értelmezték a politikai történéseket, ezért indokolt a komolyabb és közvetlenebb ellenőrzés. Legutóbb pedig már az a hír röppent fel, hogy a kormány lehetővé akarja tenni a bűnüldöző szervek és a különféle kormányhivatalok számára, hogy akadálytalanul követhessék, milyen internetes tartalmakat fogyasztanak az állampolgárok.
Ezek a lépések máris komoly nemzetközi visszhangot váltottak ki, miközben a lengyel kormány retorikájának visszatérő elemévé vált, hogy az unió és a nemzetközi baloldali véleményformálók a lengyel szuverenitást és a tradicionális lengyel értékeket támadják.
Maga a lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski egy német lapnak adott interjújában többek között azzal válaszolt a kormányát ért külföldi támadásokra, hogy Lengyelország számára nemkívánatos a vegetáriánusok és biciklisták diktatúrája. A finoman szólva is lendületes kezdés fogadtatása azonban erősen eltér attól, ahogy a magyar közvélemény reagált az Orbán-kormány kezdeti lépéseire. Ezt mutatja, hogy a legutóbbi mérések a PiS nagyon komoly népszerűségvesztését jelzik, és ezzel párhuzamosan folytatódik a lengyel politikai színtér jelentős átrendeződése is.
Alig pár hónappal Kaczynski pártjának győzelme után ugyanis a második legerősebb erővé a választásokon még 7,6 százalékot szerzett, Ryszard Jerzy Petru közgazdász vezette liberális párt, a Nowoczesna (Modern) vált, amely alig több, mint fél éve alakult. Hogy a PiS-féle kedvező változás nem talált egyértelműen pozitív fogadtatásra széles körben, azt az is mutatja, hogy az alkotmánybíróságot ért támadás tízezreket vitt az utcára az elmúlt hetekben Lengyelország nagyobb városaiban. A demonstrációk mögött többek között egy pártfüggetlen civil szerveződés, a Komitet Obrony Demokracji (KOD), azaz a Demokráciavédelmi Bizottság áll.
Ennek megalakulása történelmileg is pikáns, hiszen elnevezésében utal a kommunizmussal szemben a munkásság érdekében egykor fellépő értelmiségiek alapította KOR-ra, azaz Munkásvédelmi Bizottságra, amely előképe volt a legendás Szolidaritás Független Szakszervezetnek. Melynek egyébként tagja volt Kaczynski is. És ha már a Szolidaritás: a Nobel-békedíjas, baloldali elhajlással éppen nem vádolható Lech Walesa is nyílt háborút hirdetett az új kormány politikájával szemben.
De nem hallgatnak a közmédium dolgozói sem, több vezető lemondott, és népszerű műsorvezetők, hírolvasók élő műsorban köszöntek el a közönségtől, így tiltakozva a szerintük a szólásszabadságot veszélyeztető kontroll ellen. Egyszóval nagyon úgy tűnik, hogy az erőpolitikára válaszul a lengyel társadalom meglehetősen széles körében szerveződött viszonylag gyorsan és hatékonyan ellenállás.
Nem zárható ki az sem, hogy hosszabb távon is megtörik a lengyel belpolitikát jó ideje jellemző jobboldali erőfölény, hiszen nemcsak a Modern vagy a KOD, de az üstökösként feltűnt, alulról és a közösségi média segítségével szerveződő és főként értelmiségi fiatalokat megszólító Együtt (Razem) is tartós szereplője lehet a politikai színtérnek, és nem biztos, hogy a kevéssé népszerű és nem éppen karizmatikus Kaczynski vagy az általa mozgatott bábminiszterelnök ezt képes lesz megakadályozni.
Vagyis az Orbán nélküli orbánizmus egy olyan társadalmi közegben, ahol történetileg komoly hagyománya van az erős civil önszerveződésnek és ellenállásnak, és ahol a szólásszabadság mindmáig meghatározó alapértéknek számít az értelmiségi szalonokon túl is, egyelőre nem feltétlenül látszik politikailag sikeres exportterméknek.
