Gát és gátlástalanság

A vörösiszapper vádlottjai az eljárás során végig tagadták felelősségüket.

Várhatóan másfél héten belül megszületik az elsőfokú ítélet a vörösiszapperben. Ez elenyésző idő ahhoz képest, hogy a tragédia öt éve történt, és a per is három és fél esztendeje zajlik már. Közel kétszáz tárgyalási napon vagyunk túl, ám az álláspontok megkövesedtek. Legalábbis ami a vádlottakat illeti. Felfogásuk fikarcnyit sem változott az évek során: meg vannak győződve ártatlanságukról, és elképzelésük sincs arról, „miért kellene most lakolniuk”, ahogy a harmadrendű vádlott, Fodor Józsefné fogalmazott a bíróságon. E meggyőződésüket jól tükrözik az utolsó szó jogán tett nyilatkozataik, amelyeknek érdemes némi figyelmet szentelni.

Az elsőrendű vádlott, Bakonyi Zoltán, aki nemcsak a vörösiszap-tragédia idején volt a Mal Zrt. vezérigazgatója, de azóta is ő tölti be ezt a posztot, vádlott-társai nevében – talán nem is fogadatlan prókátorként, hiszen a bírósági folyosón vagy veszprémi kávézókban a vádlottak folyamatosan egyeztetnek egymással – leszögezte: mindannyian méltatlannak tartják, végtelenül igazságtalannak érzik, ahogy a vádhatóság velük szemben eljárt. A vádlottak padján tisztességes, becsületes emberek ülnek. De mit is nehezményeznek a vádlottak? Vegyük sorra!

Bakonyi az utolsó szó jogán fél napon át kifejtett beszédében egész egyszerűen kijelentette: a vádhatóság gondolkodásmódja hibás. Az ügyészség, illetve Fejes Péter ügyész személyének bírálatában odáig merészkedett, hogy azt állította, a vádban megfogalmazott állításai „súrolták”, mit több, olykor „metszették” is a valótlanságot. – Mai napig nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy a vád törvényes volt-e – közölte. A vezérigazgató még az utolsó szó jogán is igyekezett ízekre szedni a vádpontokat, igaz, aki részt vett egyik-másik korábbi tárgyaláson, nem lepődött meg a hozzáállásán.
Szerinte a katasztrófát előre nem lehetett látni. Bakonyi csupán azt feledi minduntalan, hogy egy ilyen veszélyes üzem esetében joggal várják el az állampolgárok a fokozott és állandó monitoringot. A tárgyalások során elhangzott, mi több, tanúk és fényképfelvételek bizonyították, hogy a katasztrófa előtt fél évvel megjelentek már vörös folyások a gát falán. Ez egy felelős vezetőt legalábbis el kellett volna hogy gondolkodtasson. Jobb esetben szakértőket bízott volna meg az okok kiderítésével. A vezérigazgató szerint a gát alatti agyagos talaj minden előjel nélkül veszítette el szilárdságát, és fordult ki váratlanul a gáttest alól. Csakhogy a gát a vád szerint két helyen repedt meg, nem csak az építmény sarkán. Ezt persze a Mal vezetése tagadja.

Bakonyi Zoltán attól sem riadt vissza, hogy kimondja: szerinte az ügyészség kelet-európai módon működik, mással ugyanis nem tudja magyarázni, miért nem veszi figyelembe a vádhatóság képviselője, hogy számításai szerint egy a százmillióhoz volt az esély arra, hogy ráleljenek arra a pontra az üzem területén, ahol majd a baj bekövetkezik. A Mal Zrt. vezetője az ügyészség által neki felrótt egyórás késlekedést úgy jellemezte, mint a társadalom érzelmeinek felkorbácsolására tett kísérletet, hogy miután az ügyésznek sikerült a közhangulatot a vádlott(ak) ellen fordítania, erre hivatkozva várhasson majd a bíróságtól szigorú ítéletet. Összegzésében ismét aláhúzta: csúsztatásokkal teli a vád, az üzem szabályosan működött, s előfordulnak katasztrófák, amelyeket nem lehet elkerülni.

A másodrendű vádlott, Deák József műszaki-stratégiai vezérigazgató-helyettes jóval szűkebbre szabott beszédében nemcsak hogy csatlakozott az előtte szólóhoz, de azt is szóvá tette, miért csak a Mal Zrt. vezetői és dolgozói ülnek a vádlottak padján. – Hol vannak a települések polgármesterei, akik polgárvédelmi oktatással elkerülhették volna a tragédiát? – tette fel a költőinek szánt kérdést. A vezérigazgató-helyettes csupán arról feledkezik meg, hogy mivel egyes kazetták mindössze pár száz méterre épültek Kolontártól, a vörös ár néhány perc alatt elöntötte a község mélyebben fekvő részeit. A falu szélén lakóknak csak akkor lett volna idejük biztonságos helyre menekülni, ha éppen kint állnak az udvarukon, rögtön észlelik a közelgő veszélyt, és emellett még elég jó a kondíciójuk is. Arról nem is beszélve, hogy még ha a lakosság életét, testi épségét sikerült is volna megóvni, a vörösiszap pusztítását a településvezetők semmilyen eszközzel nem tudták volna megakadályozni.

Bár ártatlannak érzi magát, lényegében a vádemelésnek köszönheti, hogy „szellemileg topon maradt” – fogott érdekes fejtegetésbe Fodor Józsefné, a vállalat korábbi környezetvédelmi és laboratóriumi vezetője. A harmadrendű vádlott hangsúlyozta: a szavakat érti, de még ma sem tudja, mivel vádolja az ügyészség. Majd egy érdekes történettel támasztotta alá, hogy minden esetben igazat mond: leánykorában egy búcsún félrelépett, ami a kis faluban hamar szülei tudomására jutott. Egy anyai pofon ráébresztette, hogy mindig igazat kell mondania, és vállalnia kell mindenért a felelősséget. Ez esetben azonban nem követett el olyan hibát, ami a katasztrófa bekövetkezéséhez vezetett.

Ez szó szerint még akár igaz is lehet, hiszen Fodor Józsefné nyilván nem segítette elő tevékenyen a gát falának átszakadását. A vádirat azonban az ő esetében is világosan fogalmaz, még ha a vádlott nem is érti: üzemeltetési, ellenőrzési és intézkedési mulasztásai folytán másokkal egyetemben felelős a közveszély előidézéséért, illetve annak következményeiért. A cég elmulasztotta a veszélyes ipari üzem azonosítását és bejelentését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál, ami – többek között – ugyancsak a vádlott lelkén szárad. A cég üzemeltetési szabályzatai nem számoltak azzal, hogy a gát falának átszakadása nemcsak terrortámadás vagy földrengés, hanem emberi mulasztás miatt is bekövetkezhet. A szabályzatok nem tartalmaztak továbbá részletes rendelkezéseket katasztrófa esetén az emberi élet és a testi épség megóvására. E mulasztásokért a vádirat szerint az első-, másod- és harmadrendű (így Fodorné), valamint az ötödrendű vádlottak felelősek.

Diczig József ötödrendű vádlott, a Mal Zrt. hidrátgyártásidivízió-igazgatója szintén arra mutatott rá, hogy a tőle elvárható módon tette a dolgát, sőt számos fejlesztés az ő nevéhez köthető (legalábbis a vádlott végig egyes szám első személyben fogalmazott). Érdemeként említette, hogy a katasztrófa után ő állíttatta le a termelést (még szép, hogy leállíttatta!), továbbá aktívan részt vett a kárelhárításban és az ideiglenes gát építésében. Köszönjük. Ez azonban őt sem menti fel a felelősség alól, még ha szipogva, könnyek közt fényezte is szerepét a bíróságon.

Ilyen előzmények után nem meglepő, ha minden főbb vádlott kételkedett a vádak megalapozottságában, ártatlannak érezte magát, és arra kérte a bíróságot, hogy bűncselekmény hiányában mentse fel a vádak alól. S nem mulasztották el egységesen méltatni a Veszprémi Törvényszéket, amiért az rendben lefolytatta a bizonyítási eljárást Látható, hogy a vádlottak vagy valóban nincsenek tisztában felelősségükkel (ez esetben ab ovo alkalmatlanok magas pozíció betöltésére), vagy kiválóan játszották szerepüket, így igyekezve meggyőzni a bíróságot. Hogy ez mennyire sikerült, annak megállapításához az ítéletig kell várni.

Nem árt azonban rögzíteni: tíz ember életét követelte a vörösiszap-tragédia, több mint kétszáz ember szenvedett sérülést, ezrek otthona vált rommá. Magyarország történetének legborzalmasabb ipari katasztrófájáról beszélünk. Nem gondolhatják komolyan a vádlottak, hogy a gát és a talaj volt a hibás.