Mégis úgy tűnhet, hogy az utóbbi években az etnikai identitások folyamatosan erősödnek a korona országaiban, ráadásul ezt az érzetet erősíti a migráció és a skót függetlenedési törekvések identitásképző ereje is: mindkettővel szemben működik az önmeghatározás. A már említett attitűdfelmérések mindemellett azt mutatják, hogy ugyan 1999 és 2012 között volt változás az arányokban, mindkét évben ugyanannyian voltak a magukat britnek és angolnak vallók. Angliában a helyzet értelmezését nehezíti, hogy a felmérések kimutatták: az emberek szerint túl sokan keverik össze az angol és brit identitást. A fentiek alapján lassan igaza lesz a skót nacionalizmus egyik teoretikusának, Tom Nairnnek, aki 1977-es The Break-Up of Britain (Nagy-Britannia feloszlása) című művében jelezte: a „britségnek” vége.
Ez a vég persze még nincs olyan közel, sőt hiba lenne leszámolni a brit identitással. Inkább a gyarmatbirodalom széthullásával egy időben megrendült brit tudat valamilyen restaurációjára lenne szükség, az Egyesült Királyság ugyanis nem létezhet enélkül. A devolúció folyamata, a skót függetlenségi törekvések ugyan rövid távon nem jártak sikerrel, hiszen II. Erzsébet országa még egyben van, de az identitásbeli változások hosszú távon akár szét is szakíthatják. A fenti himnuszos mizéria egy újabb lépés lehet ebbe az irányba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!