Moldova, a szegény rokon

Elgondolkodtató adatok Európa hátsó udvarából.

Keleti határainktól alig ötszáz kilométerre van, mégis alig tudunk róla valamit – akár egy kvízműsorban is megfogalmazhatnák így a kérdést a Moldovai Köztársaság kapcsán. Európa legszegényebb országa szerdán bekerült a világhíradókba: tüntetők, jellemzően az oroszbarát pártok hívei betörtek Kisjenőn (Kisinyov, Chisinau) a parlamentbe, mi-után a törvényhozás Nyugat-barát többsége bizalmat szavazott az EU-párti koalícióhoz tartozó Pavel Filip miniszterelnök kormányának. Ő egyébként a hatodik kormányfő, amióta hat éve – egy Twitter-forradalom keretében – az EU-hoz húzó három párt átvette a hatalmat a szocialista és kommunista, oroszbarát erőktől.

A hárommilliós lélekszámú országot évek óta tulajdonképpen különféle oligarchák irányítják. Ezek egyike egy Ilan Shor nevű izraeli születésű üzletember, Orhei város polgármestere, akinek az apja komoly vállalatokat vezetett a Szovjetunióban, mielőtt kivándorolt volna a Szentföldre. Shor a többségi tulajdonosa három moldvai banknak is – nemrég e pénzintézetek segítségével tűnt el szőrén-szálán az országból több mint egymilliárd dollár, az ország költségvetésének csaknem negyede. Ennek következtében az akkori miniszterelnököt letartóztatták (őt gyanítják az ügylet mögött), de a pénz egyelőre offshore számlákon pihen – kétséges, hogy valaha is vissza tudják-e szerezni.

Vlad Plahotniuc egy másik oligarcha, az ő pártjának alelnöke lett most a miniszterelnök – a törvényhozás épületébe szerdán betóduló tömeg ezt próbálta megakadályozni. Az emberek elkeseredése érthető: a korrupt rendszer hozadékaként decemberben az állami alkalmazottak közül sokan nem kaptak fizetést, mert kifogyott a pénz a kasszából. Kevesebb mint egy év alatt immár a harmadik olyan kormányfője lehet az országnak, aki parlamenti választások nélkül jut a tisztségéhez, és ezt sokan sérelmezik, előre hozott választásokat követelve. Az alkotmány értelmében a miniszterelnököt egyébként Moldova elnöke, Nicolae Timofti jelöli, és a 101 fős parlamentnek kell megszavaznia.

Érdekesség, hogy volt olyan miniszterelnöke is az országnak Vlad Filat személyében, aki vagyonát úgy szerezhette, hogy romániai diákként román katonai repülőgépeken csempészett cigarettát Moldovába.

Az orosz és amerikai érdekek ütközőzónájában fekvő országban gyakorlatilag permanens válság van, ráadásul tavaly kiderült, hogy a legfontosabb repülőteret eladták egy orosz cégnek, így most mindenki elégedetlen: múlt szombaton az ellenzéki oroszbarát pártok mellett a kormánypártiak is utcára hívták híveiket. A demonstrációk szónokai azt is felhozták, hogy az ország nem kapja meg a Nemzetközi Valutaalap megígért segélycsomagját, amíg átláthatóvá nem válik az államháztartás. A közvélemény-kutatások szerint ha most rendeznének választásokat, az oroszbarát pártok győznének. Az oroszoktól való függőség amúgy is erős: a gazdaság harmada orosz tulajdonban van, az ország energiaellátásának nagy része is az erős szomszédtól érkezik.

Nagyon érdekes Bukarest helyzete ebben az összefüggésben. Miközben Románia mindenre ugrik, ami kapcsolatba hozható az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseivel, a román politikusok nyíltan beszélhetnek a két ország, vagyis Románia és Moldova egyesüléséről. Traian Basescu hivatalban lévő elnökként például feketén-fehéren kimondta: országának a NATO-hoz való csatlakozás és az EU-integráció után a következő nagy politikai projektje a Moldovai Köztársasággal való egyesülés kellene hogy legyen. Basescu – immár exelnökként – pár napja az egyik romániai napilapnak azt fejtegette, Bukarestnek be kell avatkoznia Kisinyovban, mert nem mindegy, hogy Moszkva-barát vagy Európa iránt elkötelezett kormánya van-e az országnak. A volt elnök arról is beszélt: Bukarest nagyon sok politikusba „fektetett be” a Pruton túl, és ezt nem szabad veszni hagyni. Ez a mondat is különösen érdekes annak fényében, hogy a román politikusok gyakran dühöngenek azon, miért látogatnak el a magyar közjogi méltóságok a Székelyföldre.

A román politikusok egyébként másba is befektettek arrafelé: egy korábbi moldáv miniszterelnök, Ion Sturza arról nyilatkozott pár napja, hogy sok befolyásos bukaresti újságíró és vezető romániai politikus a moldvai Demokrata Pártot irányító oligarcha, Vladimir Plahotniuc kezében van. Ez tulajdonképpen zsarolás: filmfelvételek készültek arról, hogy a romániai vendégek a milliomos klubjait látogatva elfogadták ledér hölgyek közeledését. Ez hihetőnek tűnik – néhány éve Bukarestnek vissza kellett hívnia kisinyovi konzulját, miután a világhálóra felkerült egy rejtett kamerás felvétel, amelyen a diplomata félre nem érthető közelségbe került egy helyi hölggyel. Hasonló videó készült a kisinyovi polgármesterségért induló egyik jelöltről is.

Érdekes a román közvélemény viszonyulása a „Pruton túli testvéreikhez” – a román média ugyanis előszeretettel nevezi így a szomszédos ország lakóit, akik zömükben (egész pontosan csaknem hetven százalékban) moldvainak vallják magukat, és nem románnak. A két legnépesebb kisebbség az ukrán és az orosz (mindkettő tíz százalék körül), és csak kétszázaléknyi tartja magát románnak. Ennek ellenére Románia lakosságának több mint háromnegyede egyetért a Moldovával való egyesülés szükségességét illetően – a másik oldalon ez az arány csak tizenöt százalék. A Moldovában élő lakosság számára sokkal fontosabb a transznisztriai kérdés rendezése (76,4 százalék) vagy az Európai Unióhoz való csatlakozás (56 százalék). Transznisztriáról csak egy bővített mondat: 1994 óta Kisinyov is elismeri a gagauzok autonómiáját, de a keleti határnál lévő, ukrán–orosz többségű Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság létét még az őket fegyverrel és sok egyéb módon is támogató Oroszország sem ismerte el hivatalosan. A fekete lyukra emlékeztető területen félmilliónyi ember él.

Magyar szemmel tanulságos a román társadalom hozzáállása Besszarábiában élő nemzettársaikhoz. Nem nézik le a szegény rokont: az országban számos helyen találunk grafittit Basarabia e Romania!, vagyis Besszarábia: Románia felirattal. Egy nemrég elvégzett felmérés szerint a román adófizetők 71 százaléka (!) támogatja azt, hogy az állam biztosítson ingyenes egészségügyi ellátást a szomszédos országokban élő románoknak, és a gyászos emlékű 2004-es decemberi népszavazás után különösen fáj, hogy a román állampolgárságot kiterjesztő törvényhozás támogatottsága 89 százalékos a román társadalomban. Sőt, a szomszédos országokban élő románok szavazati jogának támogatottsága is megközelíti a nyolcvan százalékot.

Egy ideje különben már nem kell román állampolgárság a moldávoknak az unióba utazáshoz: mivel társult tagjai lettek az EU-nak, megkapták a vízummentességet. Ez óriási elvándorlási hullámot indított el, különösen a fiatalok körében – ők eddig Oroszországba mentek a jobb megélhetés reményében, de most már Nyugat-Európában látnak fantáziát. A válság nem tesz jót a moldvai lejnek sem, egy év alatt elvesztítette a dollárral szembeni értékének negyedét. A színfalak mögött dezinformációs háború is zajlik: orosz, amerikai, román és ki tudja, még milyen titkosszolgálatok befolyása alatt áll a média, így mindegyik fél a maga érdekei szerint manipulálja az utcára vitt embereket.

Ötszáz kilométer távolságból nézve nagyon úgy tűnik, a válság arrafelé még eltart egy ideig.