Amikor 1986. április 26-án a csernobili Lenin atomerőműben bekövetkezett a hatalmas robbanás, egy kishír jelent meg a hazai lapokban, jókora késéssel. A szovjet hírügynökség addig blokkolta a hírt, amíg lehetett, vagyis amíg el nem érte az atomfelhő Svédországot. Attól kezdve nem lehetett eltitkolni az atomkatasztrófát.
Mivel mindez a Kádár-rendszer idején történt, nem voltunk különösebben meglepődve. Évtizedeken át hozzászoktunk ahhoz, hogy a Szovjetunióról csak olyan hírek érkezhettek, amelyek az építésről, az elégedett emberekről meg a haladásról szóltak, kellemetlen dolgokról legföljebb a szabad nyugati sajtóból értesülhettünk.
Nem tudom, a német sajtó, amely bizonyára szabadnak és nyugatinak tartja magát, ezt a haladó hagyományt vette-e át, amikor három napon át blokkolta, mi történt szilveszterkor a kölni pályaudvaron. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a hírt „befelé” is blokkolhatták, mert újév napján Thomas de Maiziere belügyminiszter szerint a helyi rendőrség békésen zajló szilveszterről adott jelentést. (Azóta napvilágra kerültek a titkos jelentések is, amelyek a rendőrök túlterheltségéről számoltak be.) Mindenesetre a tényeket csak akkor közölte a sajtó, amikor már tele volt az internet a kölni pályaudvarnál történt súlyos inzultusok hírével (ez volt a Svédország felett megjelenő atomfelhő németországi ekvivalense), s mint kiderült, Hamburgban, Stuttgartban is hasonló incidensek történtek.
Angela Merkel megint bebizonyította, hogy nem tudja képviselni a békés, adófizető állampolgárok érdekeit. Hiába beszél „kézre kerítésről és büntetésről”, ha egyszer azonnali letartóztatások érthetetlen módon nem történtek, s a rendőrök passzívan figyelték az eseményeket. Norvégiában, Dániában tanfolyamokat szerveznek a migránsoknak, akiknek talán még azt is megtanítják, hogy a hölgyeknek nem illik páros számú rózsát ajándékozni. A mai német politika is a tanfolyamokban bízik, ahelyett hogy végre új fejezetet nyitna a migráció kezelésében. Nem lehet a vadállati módon erőszakoskodó férfiakat, akár mostani migránsok, akár régebbiek, úgy tekinteni, mint akik a Marsról szálltak alá, és egyetlen hibájuk, hogy még nem eléggé jártasak a német alaptörvényben. Nem olyan bonyolult az európai minta, ami a nők tiszteletén és egyenjogúságán alapul. Ha eddig nem tanulták meg, annak üzenetértéke van.
Az internetes világ keserűen mulat a másik női politikusfenomén, Henriette Reker kölni főpolgármester javaslatán, miszerint a kölni nők igyekezzenek betartani a karnyújtásnyi távolságot ezekkel az „észak-afrikai, illetve arab kinézetű” férfiakkal. (Mint kiderült, jobbára szírek voltak az elkövetők.)
Merkel kancellár valószínűleg nem fog szelfizni azzal a fiatal nővel, aki a sajtónak elmondta, kétszáz méteren, amíg biztonságos helyre ért, legalább százszor megtapogatták, a szó szoros értelmében belenyúltak az intim szférájába, és amit átélt, az maga volt a horror. Nem tudom, mit szólnak a német nők ahhoz a javaslathoz, hogy az efféle újévi vagy karneváli alkalmakkor igyekezzenek csoportosan megjelenni, de ez valójában annak nyílt beismerése, hogy a rendőrségre senki ne számítson. Ebben a tragikus helyzetben számos politikus, de a sajtó, a rendőrség is még mindig csak a polkorrekt szabályaira ügyelt, például amikor a fajgyűlölet látszatának paranoid elkerülése miatt nem arabokról, szírekről, hanem csak „arab kinézetű” vagy „észak-afrikai” férfiakról szóltak, jelezve, hogy meglehet, valójában dán, magyar vagy szlovák orvosok voltak, akik az országaikban dúló fasizmus elől menekülve a szabad országokba, hevenyészett nőgyógyászati gyakorlati előtanulmányokat folytattak, amikor női hüvelyekbe nyúltak.
Merkel asszonyi szíve nem szorult el, amikor egy nő elmondta, a rendőrök tehetetlenül nézték vergődését, nem avatkoztak közbe. „Szíriai vagyok, barátságosan kell velem bánnotok, mert Merkel asszony hívott meg engem” – ezt mondta a megtámadott nőknek egy erőszakoskodó, amint a Spiegel kissé megkésve beszámolt róla.
A multikulti újévköszöntő mindenesetre emlékezetes marad.
