Az mindegy, hogy az elefántok szeretkeznek vagy háborúznak, a füvet úgyis letapossák – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök az Északi Áramlat II-ről. Mostanra eldőlt, hogy az Északi Áramlat kapacitásait megnövelik. Ez az a gázvezeték, amely Ukrajnát megkerülve összeköti Oroszországot Németországgal. A kapacitásbővítésről júniusban állapodott meg a Gazprom, a Royal Dutch Shell, az E.ON, az OMV és az Engie, a GDF Suez utódvállalata. Bár elsőre úgy tűnik, mindez nehezen illeszthető össze az Oroszországot izolálni és gazdaságilag szankcionálni kívánó európai politikával, valójában minden EU-s szabálynak és alapelvnek megfelel. Legalábbis Angela Merkel szerint, aki úgy véli, ez csak egy kereskedelmi projekt, befektetőkkel. Ezzel szemben korábban úgy nyilatkozott, neki „politikai akarata, hogy Ukrajna tranzitország maradjon”, vagyis hogy az Európába irányuló gázellátás Ukrajnán keresztül történjen, ami földrajzi ismereteink jelen állása szerint erőteljes ellentmondásban áll az Északi Áramlat tervezett kiterjesztésével. Mindez azonban csak azt bizonyítja, hogy mivel Németország rendes piacgazdaság, kancellárjának holmi politikai akarata nem tudja a szabad piac szereplőinek tevékenységét befolyásolni.
Különben is, hogyan lehetne egy ilyen teljesen piaci alapú, mondhatni tisztán kereskedelmi ügyletet, mint az Északi Áramlat II, kritizálni? Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint a vezeték bővítése Ukrajnát évi kétmillió dollár bevételtől fosztja meg, hiszen az ország fent említett tranzitkereskedelme jelentősen csökkenni fog. Hogy Ukrajna az orosz agresszió hatására nem éppen a legjobb gazdasági helyzetben van, az nyilván nem számít. Hiszen a piac már csak ilyen. Amúgy ha már a piacról beszélünk, Németország kancellárja követelte az Oroszország elleni gazdasági szankciók bevezetését és fenntartását, arra hivatkozva, hogy Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet, és ezzel megsértette a nemzetközi jogot. Vélhetőleg a gázvezeték bővítése nem sérti a szankciókat, hiszen nem okoz olyan jelentős gazdasági nehézségeket, mint mondjuk az almakereskedelem tilalma, aminek betartására mind az Európai Unió, mind Németország árgus szemekkel figyel. Az a Németország, ahol a CDU pártkongresszusán kilenc percen át állva tapsolták a küldöttek Angela Merkelt, mert kijelentette: „A szankciók jelentik a helyes megoldást. Még akkor is, ha jó kapcsolatot szeretnénk fönntartani Oroszországgal, követnünk kell alapvető értékeinket.”
Ennek ellenére Németországnak az utóbbi időben több esetben sem sikerült alapvető értékeit tettekre váltania. Mint amikor a 65 százalékban a német Siemens által tulajdonolt orosz cég kap megbízást arra, hogy gázturbinákat építsen a Krím félszigeten, persze az oroszellenes gazdasági szankciókkal teljes összhangban. Az uniós és a német szabályozást azzal a csellel játszották ki, hogy a turbinákat az oroszországi Tamanba rendelték meg, hogy onnan szállíthassák a Krímbe. Hiszen így technikailag nem a Krímbe irányul a megrendelés. De ne legyünk rosszmájúak, hiszen a Siemens egy piaci szereplő. Hogy ezekkel a turbinákkal már energetikailag is le lehet majd választani a Krím félszigetet Ukrajnáról, az nyilván megfelel az alapvető értékeknek.
Ne felejtsük el, hogy ezzel párhuzamosan más piaci szereplők is megpróbálkoztak egy hasonló projekttel, az úgynevezett Déli Áramlattal. Ez is Ukrajnát megkerülve hozott volna orosz gázt Európába, csakhogy ez a vezeték Olaszország felé vitte volna a gázt a Balkánon, Magyarországon és Ausztrián keresztül. Az Európai Bizottság, amelynek energia-főigazgatóságát történetesen egy német vezette, emiatt kötelezettségszegési eljárást indított Bulgária ellen. Az indoklás szerint az EU szabályai nem engedik, hogy egy gázszolgáltató egyben vezetékek tulajdonosa is legyen, vagyis hogy szolgáltatási monopóliumra tegyen szert. Márpedig a Déli Áramlat esetében a Gazprom ezt szabta feltételül. Az Északi Áramlatnál ez már teljesen másképp van. Ugyanis az eredetileg Svájcban bejelentett Északi Áramlat projektcég 51 százalékának a Gazprom lett volna a tulajdonosa, azaz a szolgáltató lett volna a vezeték tulajdonosa is, és ugyanúgy monopolhelyzetben szolgáltatott volna a vezetékben gázt. Az EU-s szabályoknak való megfelelés érdekében a Gazprom svájci projektcégéből egy százalékot eladott az Engie-nek, az Északi Áramlat II egyik társcégének. Ami miatt technikailag már nem többségi tulajdonosa a szolgáltató a vezetéknek. Nyilván hogy az alapvető értékek ne sérüljenek.
Érdekes, hogy bár a szlovák energiaügyi biztos, Maros Sefcovic többször jelezte aggodalmát az Északi Áramlat II miatt, sőt az egészet értelmetlennek nevezte, és még a Déli Áramlat példáját is felhozta ellene, mindez következmények nélkül maradt. Ugyanis mint azt Sigmar Gabriel német alkancellár a Putyinnal való találkozásán kifejtette, Németország mindent el fog követni azért, hogy az Északi Áramlat II engedélyeztetési eljárása német nemzetállami hatáskörben maradjon, és az EU intézményei ne tudjanak beleszólni. Ezt biztosan azért mondta az alkancellár, mert ez egy kereskedelmi ügylet, mondhatni független piaci szereplőkkel. És az alapvető értékeket is így tudja a legbiztosabban szavatolni.
Az ügyletet Matteo Renzi olasz miniszterelnök is kritizálta, amikor a Financial Timesnak elmondta: „Az Északi Áramlat I még nem is működik teljes kapacitáson. Minek kibővíteni? Ki döntötte ezt el? Ez egy EU-s energiapolitikai döntés volt? Amikor én ezt az ügyet felhoztam, a projektet csak Németország és Hollandia védte meg. Én értem, hogy ez üzletileg fontos, rendben, nem háborodtam föl, de azt akarom mondani: a szabályok vagy mindenkire vonatkoznak, vagy senkire.”
Pontosan erről van szó. Ha az Északi Áramlat II esete valamit mutat, az az, hogy amikor a nagyhatalmak közös üzleti érdekei úgy kívánják, akkor semmilyen EU-s szabály, semmilyen szolidaritás, semmilyen közös európai érték nem számít. Amikor az elefántok szeretkeznek, kiviláglik, mennyit jelentenek az EU alapvető értékei. Olyankor Európában mindenki más csak a fű, amit letaposnak.
A szerző geográfus,
az LMP II. kerületi önkormányzati képviselője
