A fenti két idézet nem Ákostól vagy Kövér Lászlótól származik, hanem A nő szerepe az iszlámban című füzetben jelent meg, kiadója pedig a göteborgi mecset. Ebben nemcsak a nő szerepéről, kötelességeiről esik szó, hanem a férfi és a nő kapcsolatáról is a házasságban. A férfi kötelessége a megélhetés biztosítása – olvashatjuk, de a férj, ha szükségesnek látja, testi fenyítéssel is élhet. Ám ügyeljen arra, hogy az látható nyomot ne hagyjon
Mindenképpen tanulságos a füzetet lapozgatni, akár összehasonlításképpen is, hogy a demokratikus Európában, a keresztény szemléletű vagy liberális ideológián nyugvó társadalmakban ki mit mond a nő szerepéről és jogairól, és ezzel szemben – vagy ezzel párhuzamosan – mit mutat a gyakorlat.
A göteborgi mecset által terjesztett svéd nyelvű füzetecske sok helyre eljut. Azok is megkaphatják például az őket látogató imámtól, akik az európai társadalmak értékrendje és törvényei alapján szexuális bűncselekmény miatt töltik börtönbüntetésüket. Olyanok, akik gyermekek vagy nők ellen követtek el erőszakot. Eközben a svéd sajtó és a közösségi média Csipkerózsika-álmából ébredve éppen azzal van tele, hogyan eshetett meg, hogy egy 2014-es és 2015-ös ifjúsági fesztiválon migráns, főleg afgán férfiak tömegesen zaklatták a nőket – akárcsak szilveszterkor Kölnben –, és hogy lehet az, hogy mindez csak most derül ki?
Az eset mindenképpen kínos. A rendőrség 2015 augusztusában még normális mederben zajló, békés rendezvényről adott tájékoztatást annak ellenére, hogy már akkor 36 szexuális zaklatásról szóló bejelentés érkezett hozzájuk, és az áldozatok kétharmada 15 év alatti volt.
A csak most kipattant botrány rávilágít arra, hogyan zárt össze a rendőrség és a média, s hogyan áldozta fel a tényeket a PC oltárán. Köztudott, hogy más kulturális hátterű csoportot megnevezni és felelőssé tenni az eseményekért „politikailag nem korrekt”. A migráns, észak-afrikai és egyéb megnevezések egyet jelentettek volna az intoleranciával és a rasszizmussal, ezért legegyszerűbb volt elhallgatni a történteket.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el, hogy Svédországban létezik egy úgynevezett „véleményfolyosó”, ami nemcsak azt jelenti, hogy a médiában szinte kizárólag szobatisztának számító nézetek jelennek meg, hanem azt is, hogy ez a folyosó az állampolgárok nézeteit is azonos irányba terelgeti. Aki pedig valamilyen okból nem követi ezt az irányt, arra leginkább a „hallgatni arany” szófordulat érvényes.
A stockholmi ifjúsági fesztiválon történtek és a kölni események hatására, úgy tűnik, hirtelen leomlott a hallgatás fala. Södermalm kerület rendőrőrsének parancsnoka el is mondta, és a rendőrség sajtófelelőse is megerősítette, hogy vannak olyan utasítások, amelyek előírják, nem szabad nyilvánosságra hozni az elkövetők etnikai hátterét, „nehogy idegengyűlölő elemek kezére játsszunk”. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a parancsnok a Svéd Demokraták nevű radikális pártra célzott. A vezető politikusok természetesen elítélték a fesztiválon történteket, valamint azt, ahogy a rendőrség kezelte az ügyet. Stefan Löfven miniszterelnök – aki nem éppen a nyelv mestere – így nyilatkozott: „A fiatal nők kettős árulás áldozatai. Az egyik, hogy a bűnösök nem bűnhődtek, a másik, hogy a rendőrség nem tájékoztatott a történtekről.” A miniszterelnök némileg ködösen még hozzátette: „Semmiféle okból nem titkolhatunk el dolgokat, van egy probléma, és azt napvilágra kell hozni.”
Az eset pozitív hozadéka, hogy eddig tabunak számító témák kerülnek reflektorfénybe. A napokban például egy magát független liberálisként meghatározó napilap, az Expressen hasábjain jelent meg egy izgalmas cikk. Szerzője Ann Heberlein író, a Lundi Egyetem etikatanára, az írás címe pedig Rasszizmus – a szó, amellyel a 2000-es években leginkább visszaéltek. „Megdöbbentő a szövegeknek az a szökőárja – írja a szerző –, amit Svédország legmarkánsabbnak számító feministái tömegesen gyártanak. Céljuk, hogy relativizálják ezeket a szexuális bűntetteket, és mentegessenek egy olyan szemléletet a nőkről, amely egy másik évezredbe való.” Heberlein 2015 szilvesztere kapcsán új jelenségről beszél Európában. Egyszerűen nem érti, egyes feministák hogyan vonhatnak párhuzamot e között a nők elleni durva, tömeges szexuális erőszak, valamint a felső tagozatos, pattanásos Kalle tapizásai között egy osztálybulin. Mondja ezt az a Heberlein, aki maga is feministának vallja magát, akit férfiak időnként lekurváztak, és akit élete során egyszer meg is erőszakoltak. A cikk szerzője egyáltalán nem ért egyet azokkal, akik azt állítják, hogy a nők elleni szexuális zaklatás ezen formája a mindennapok része.
A stockholmi, kölni és egyéb helyeken elkövetett bűncselekmények közös nevezőjeként azt említi, hogy ezeket „olyan férfiak követték el, akik Észak-Afrikából és a Közel-Keletről származnak, olyan országokból, melyekben az erkölcs hallatlanul patriarchális szemléletű”. Heberlein szerint az ott érvényes erkölcsi normák alapjaiban térnek el az európaiaktól. Szerinte nyílt párbeszédet kell folytatni, őszinte vitát, és akár meg is kérdőjelezni más kultúrákat anélkül, hogy rögtön rasszistának kiáltanák ki az embert.
Heberlein szerint rasszista az, aki azt állítja, hogy vannak egy adott fajra jellemző alaptulajdonságok. Ezt ő semmiképpen sem vallja, ám úgy gondolja, valamennyiünkre hat az a környezet és értékrend, amelyben nevelkedtünk. Így teszünk szert önazonosságra, illetve erkölcsi normákra, melyek cselekedeteinket vezérlik. Svédországban viszonylag jól működik az egyenjogúság, amelyért meg is kellett harcolni, míg más kultúrákban egészen más normák uralkodnak. És erről beszélni kell – véli Heberlein.
A kérdés, hogy miként lehet a tömegesen érkező migránsokat az Európában érvényes erkölcsi normákra megtanítani, nem csak a svédeket foglalkoztatja. Ma már azonban Svédországban is nyíltan ki merik mondani, hogy vannak kulturális különbségek, és az ország minden részében elhelyezett migránsokért felelős önkormányzatok java része érzi is ennek a súlyát.
Ha pedig már amúgy is darázsfészekbe nyúltunk, kanyarodjunk vissza Heberlein azon megállapításához, hogy a rasszizmus fogalmával folyamatosan visszaélnek. Nem ez az egyetlen ilyen kifejezés, még jó néhányat felsorolhatnánk. Idetartozik az utóbbi idők egyik nagy kedvence is, a feminizmus, és ennek kapcsán az egyenjogúság, illetve a nemek egyenlőségének fogalma. A szavakkal, fogalmakkal való visszaélés pedig fogalomzavarhoz vezet. Bár ezt a fogalomzavart egyetlen mondattal eloszlatni esélytelen, mégis hadd szögezzem le: feministának lenni nem ugyanaz, mint egyenjogúságra törekedni. A feminizmus nem a nemek egyenlőségének axiómája – csak ezt még kevesen tudják.
A szerző író
