Biztonságos kikötők felé

Brüsszel és Washington között reményt keltő adatvédelmi egyezmény jött létre.

Sokan sokszor kritizálják az Európai Uniót. Vagy azért, mert Brüsszel borzasztóan lassan, netán sehogy sem reagál egy-egy helyzetre, vagy mert úgy vélik, az EU nem törődik saját állampolgárainak ügyes-bajos dolgaival. S ha mégis, akkor is olyan körülményesen, hogy mire a megoldás közelébe érnének, már új probléma keletkezik. Ezért a folyamatosan Európára szakadó válságok árnyékában mind többen hangoztatják, idejétmúlt a jelenlegi európai intézményrendszer, s Brüsszel működésképtelen, valójában egy hatalmas vízfej.

Nem feledkezhetünk meg viszont arról, hogy vannak olyan témák, amelyekben az EU elég hatékony. Mi több, képes kemény és következetes érdekérvényesítéssel eredményeket elérni. Ilyen az uniós állampolgárok digitális adatvédelme, amely témában épp a múlt hét közepén sikerült dűlőre jutniuk az Egyesült Államokkal. A Safe Harbour (biztonságos kikötő) névre keresztelt egyezmény megújítása ugyanis mindenképpen uniós sikernek tűnik. Még ha ezt is természetesen kritikus szemmel kell néznünk.

Az amerikai–uniós adatcsere-egyezmény ugyanis az egyik legfontosabb kereskedelmi jellegű szerződés az EU és az Egyesült Államok között. Jelenleg mintegy 4500 vállalat vesz részt benne, és olykor észre sem vesszük, hogy a megállapodás életünk mennyi mozzanatát érinti. A Safe Harbourról még 1998-ban kezdtek el tárgyalni a felek, mert az internet térhódításával nyilvánvalóvá vált, hogy a növekvő adatmennyiséget nem lehet fizikailag korlátozni. Kiváltképp, ha azokat olyan, amerikai székhellyel működő internetes cégek kezelik, amelyeket mi, európaiak is naponta használunk, ám azok adatainkat – például bankkártyaszámainkat, e-mail címeinket vagy feltöltött fotóinkat – nem kontinensünkön, hanem mondjuk amerikai digitális adatparkokban, szervereken tárolják. Emiatt tehát a személyes adatok védelmét szabályozni kell. Főleg, mert az Egyesült Államok és az uniós tagállamok vonatkozó törvénykezései eltérőek, épp ezért nem mindegy, az amerikaiak hogyan kezelik az adatainkat.

A szerződés első, még 2000-ben elfogadott változatakor látszott, hogy ez egy folyamatosan vitatott téma lesz. Az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament (EP) később nemegyszer adott hangot annak, hogy az amerikai fél pont az eltérő gyakorlat miatt visszaélhet az uniós állampolgárok adataival. Persze Washingtonban ezt rendre tagadták. Bizonyíték sem igen volt erre, ám 2013 júniusában jött Edward Snowden, és egy csapásra megváltozott minden. Beigazolódtak az uniós intézmények kritikái: az amerikai kormányzati szervek vagy nyomozó hatóságok igenis visszaélhetnek ezekkel, miközben nincs lehetőség a jogorvoslatra. Azaz egy uniós állampolgár nem indíthat pert az Egyesült Államokban, ha úgy érzi, az amerikai hatóságok megsértették a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályokat.

A Safe Harbourt végül egy állampolgári beadvány nyomán hozott európai bírósági ítélet után tavaly októberben felfüggesztették. Az osztrák Max Schrems ebben ugyanazt nehezményezte, amit korábban az EP is, az egyezmény nem nyújt védelmet az amerikai hírszerzés „garázdálkodásai” ellen. Egy fiktív, ám nem elképzelhetetlen példánál maradva: a személyes adataink Snowden által felfedett amerikai megfigyelési gyakorlata alapján egy személytől megtagadhatják az Egyesült Államokba való belépést a Facebookon és egyéb közösségi platformokon kifejtett erős Amerika-ellenes hangvétele, bejegyzései miatt, hiába akarja meglátogatni egyik ott élő rokonát. Egy ilyen esetet az amerikai fél természetesen minden körülmények között cáfolna – mindazonáltal egyáltalán nem elképzelhetetlen. Az Egyesült Államokban egyébként Snowden kiszivárogtatásai óta hangsúlyozzák, felhagytak a személyes adatok tömeges megfigyelésének gyakorlatával. S hogy ez igaz, vagy sem, mindenki maga döntse el. Az azonban tény, az EU alkupozícióinak nagyon jól jött a Snowden-ügy, s a múlt héten elfogadott, Safe Harbour 2.0 néven is emlegetett egyezmény az uniós fél szája íze szerint alakult. Legalábbis egyelőre úgy látszik. Az új megállapodás teljes szövege ugyanis még nem ismert, de ami eddig kiszivárgott belőle, ezt sejteti.

Mit ért hát el Brüsszel? A jövőben minden uniós állampolgár élhet jogsegéllyel az Egyesült Államokban, ha úgy érzi, az amerikai fél – így a kormányzat mellett például az olyan cégek, mint a Facebook, Google, Apple – megsértette személyes adatainak védelmét. Emellett az európai fél betekintést nyerhet az amerikai adatkezelést végző hatóságok munkájába, rálátása lesz a teljes folyamatra, és Washington felállít egy ombudsmani hivatalt, amely a személyes adatok védelme felett őrködik. Az amerikaiak ráadásul azt is megígérték, hatóságaik csak „nagyon indokolt nemzetbiztonsági esetben” és akkor is csak korlátozottan férhetnek hozzá az európaiak adataihoz.

Ez így elsőre jól hangzik, ám mint tudjuk, a puding próbája az evés. Azaz mindez akkor derül majd ki, ha a négy hónapos exlex állapot után valóban elkezdik alkalmazni az új szabályokat. Sokan azonban továbbra is kételkednek a személyes adatok jogszerű kezelésében. Ahogy azokat a már-már összeesküvés-elméletekbe hajló véleményeket is érdemes megemlítenünk, amelyek a hirtelen jött amerikai engedékenységet boncolgatják. Többen úgy vélik, az efféle kérdésekben amúgy szinte mindig hajthatatlan amerikaiak két okból bólintottak rá ilyen gyorsan az európai követelésekre: az adatcserében is érintett nagy amerikai techcégek uniós adóügyi problémáinak elnézőbb kezelése és a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezmény (TTIP) mielőbbi elfogadása miatt. Hogy ebből mi az igazság, nem tudni. Az azonban tény, hogy a bizottság egyre morcosabb, mert több amerikai internetes óriás nevetségesen kevés adót fizet, miközben hatalmas profitjaikat adóparadicsomokba menekítik. Ezzel párhuzamosan mindenféle külön alkukat próbálnak kötni az uniós tagállamok kormányaival, hogy egy bizonyos összeg fejében elnézzék nekik az elmúlt évek „kihágásait”. Ilyen megállapodást hozott például tető alá a Google nemrég Olaszországgal vagy épp Nagy-Britanniával, ám ezek még nagyobb felháborodást keltettek nemcsak a lakosság körében, hanem a politika színterén is. A TTIP-vel kapcsolatban pedig látjuk, Amerika nagyon aktív a témában, és törvényhozói, illetve pénzügyi trendcsinálói érezhetően minden erejükkel azért lobbiznak, hogy minél előbb megkössék az erre vonatkozó szerződést az EU-val. A Safe Harbour esetében tett rugalmasság tehát mindenképpen piros pontnak tűnhet az alkufolyamatban.

Ezeket sem szabad tehát elhallgatnunk az adatcsere kapcsán, ugyanakkor nem kell lefitymálnunk az EU érdemeit. Ha ugyanis az egyezmény ebben a formában működik, az nekünk csak jó lehet. Ha pedig nem, akkor – ahogy a tárgyalásokat levezénylő Vera Jourová igazságügyi biztos mondta – Brüsszel ismét felfüggeszti a megállapodást. Erről pedig Max Schrems is biztosította az aggódókat, mondván, „ha megint az látszik, hogy visszaélhetnek az európaiak adataival, akkor újra bepereljük őket”.

Addig is érdemes mindenkinek figyelembe vennie, hogy összeesküvés-elméletek ide vagy oda, mi magunk tehetünk a legtöbbet saját adatbiztonságunkért. Nem kell például meggondolatlanul olyan dolgokat feltölteni, olyan bejegyzést írni vagy kommentelni, amely később visszaüthet. Ami ugyanis egyszer felkerül a világhálóra, az örökre ott is marad. Ha tetszik, ha nem. Nincs az az egyezmény, ami ezen segítene. Csak a saját körültekintésünk.