Sajnos azonban az elmúlt hetek eseményei megkérdőjelezik a főigazgató érvelését. A Szépművészeti Múzeum 2013-ban – a felelős miniszter háta mögött – jóval a piaci ár alatt képeket kölcsönzött a Brand Lab Kft.-nek. A festmények abban a lakásban lógtak, ahol feltételezhetően Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó lakott. A múzeum, amíg lehetett, titkolta az ügyet, csak hosszas pereskedés után árulták el, ki élvezhette a közkincs részét képező műalkotások látványát. Balog Zoltán írásbeli figyelmeztetésben részesítette Baánt, akinek azonban ez volt a legkisebb baja, időközben ugyanis kiderült, ő volt Habony esküvői tanúja, sőt, még a múzeumot is a rendelkezésére bocsátotta a lagzira – természetesen ingyen.
A közfelháborodás persze nem maradt el. Ám a skandalumon túl az ügy segíthet annak megértésében, minként definiálják hazánkban a közkincs fogalmát, és nem mellesleg abban is, hogy Habony Árpád végre társadalmi jelentést nyerjen. Miután művészetszenvedélyének híre ment, a Szépművészeti Múzeum előtt műkedvelő alkotók rögtönzött kiállítással köszöntötték a miniszterelnöki tanácsadót, a Magyar Nemzetben pedig Léphaft Pál emlékezett meg zseniális rajzzal Habonyról, aki az ügynek köszönhetően valóban műalkotássá, s így közkinccsé vált. Ebben a minőségében pedig alkalmas lett rá, hogy látványa bárkinek szédülést, remegést, esetleg önkívületi állapotot okozzon. Felbukkanásakor – Miskin herceg után szabadon – mindannyian felkiálthatunk, képének láttára sokan akár még a hitüket is elveszíthetik.
