Rengeteg tanulsággal járt, de még több kérdést vet fel az a történet, amelynek akaratlanul is részese lettem az elmúlt napokban. Az esetről már írtunk lapunk hasábjain, de talán nem árt megvilágítani egy kicsit a hátterét.
Évekkel ezelőtt a világot járva azt tapasztaltam, a különböző országokban bajba került erdélyi magyarok két szék között sokszor a pad alá esnek: a magyar diplomácia nem tudott eljárni az érdekükben (hiszen – főleg korábban – nem rendelkeztek magyar állampolgársággal), a románok viszont finoman szólva sem törték el a jármot nagy segíteni akarásukban. Emiatt is hoztuk létre a Székely Szeretetszolgálatot, és vállaltuk többek között Tóásó Előd ügyét. A fiatalember – aki közel hatéves bolíviai raboskodás után most tanárként dolgozik Tatabányán – tovább harcol az igazáért.
A Székely Szeretetszolgálat januárban elektronikus úton vásárolt két repülőjegyet Tóásó Előd és nővére, Dénes Edit számára, az alapítványi bankkártyán pedig az én nevem is szerepel. Mindketten a magyar állampolgárok számára is igényelhető könnyített beutazási engedélyt, úgynevezett ESTA-t kértek. Edit ezt azonnal megkapta – korábban is volt ilyen engedélye, csak lejárt.
Az ESTA-igénylésnél válaszolni kell pár kérdésre a honlapon, például arra, hogy az igénylő volt-e elítélve. Előd beírta, hogy igen, fegyveres felkelés vádjával. Az elektronikus rendszer ezután automatikusan a nagykövetséghez irányította. Február első napjaiban be is ment rengeteg dokumentummal a táskájában – vitte például az ENSZ önkényes fogva tartásokat vizsgáló bizottságának jelentését, amelyben felszólították Bolíviát, hogy a magyar férfit haladéktalanul bocsássák szabadon. Természetesen nála voltak az Emberi Jogok Amerikaközi Bíróságán zajló eljárás dokumentumai – ez a bíróság olyan, mint az európaiaknak Strasbourg, tehát ide fordulhatnak azok, akik úgy érzik, súlyos jogsérelem érte őket az amerikai kontinensen, és az illető országban már kimerültek a jogorvoslat lehetőségei. A követségen hosszan elbeszélgettek vele, megköszönték, hogy idejében, több mint egy hónappal az utazás előtt jelentkezett, és türelemre intették. Az utazást megelőző utolsó munkanapon jelezték, hogy kérelmén még dolgoznak, további türelmét kérve. Ekkor már világos volt, hogy Tóásó Előd március 7-én nem utazhat Amerikába.
Március 1-jén levelet kapott, hogy az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága befogadta az ügyét. Tóásónak az ügyet érdemben befolyásoló bizonyítékai vannak, és mivel eddig börtönben volt, nem tudott személyesen tanúskodni, ezért fontos lenne részvétele a jogi eljárásban. A váratlan helyzetben – szükségmegoldásként – úgy volt, hogy nővére képviseli őt Washingtonban. Dénes Edit vasárnap éjfélkor, a repülőgép indulása előtt 12 órával e-mailt kapott, amelyben az állt: ESTA-státusát „frissítették”, nézze meg az erre szolgáló honlapot. A frissítés azt jelentette, hogy visszavonták a beutazási engedélyét – ő sem mehet Amerikába.
Hétfő délben a budapesti repülőtéren sorban állva hallottam, ahogy a csomagfelvevő pultokban dolgozók egymást kérdezgetik: megérkeztek-e már Tóásóék. Az amerikai hatóságok ugyanis arra utasították őket, hogy már a Varsóba tartó gépre se engedjék fel a testvérpárt, akik egyébként beutazási engedély híján ki sem mentek a reptérre.
Ugyanarra a járatra nekem is volt egy jegyem egy másik foglalással. New Yorkban kiemeltek a belépésre váró sorból, és elvittek úgynevezett másodlagos ellenőrzésre, ahol órákon keresztül hallgattak ki. A határőrt igazából az érdekelte: kinek vásároltam még jegyet, és miért? Lekérték ugyanis Tóásóék jegyvásárlásának adatait – két EU-s ügyfél privát szerződésének részleteit –, ami felveti a banktitoksértés kérdését. Elképesztő mennyiségű privát kérdést kaptam az utazáshoz egyáltalán nem kötődő témákban – arról is, milyen pártnak vagyok a tagja. Ellenőrizték a közösségi oldalakon folytatott tevékenységemet, elkérték az általam használt e-mail címeket, összesen nyolc ismerősöm-barátom telefonszámát. Természetesen kérdeztek Elődről és a nővéréről is, miközben a határőr végig azt hangoztatta: neki csak az ő országának a biztonsága fontos. Ez természetesen jogos igény, de mi indokolja a súlyosan törvénysértő és megalázó procedúrát? Miközben Amerika eljátssza a demokrácia és az emberi jogok feletti világcsendőr szerepét, maga is elköveti azokat a jogsértéseket, amiért más országokat ledorongol.
Én végül beléphettem, de a Tóásó testvérek a dolgok jelenlegi állása szerint nem vehetnek részt a saját perükön. Ironikus, hogy pont egy emberi jogokról szóló eljárástól tartják őket távol.
2014 végén egyébként a Pew Research Center felmérése szerint 5,6 millió illegális mexikói bevándorló élt az Egyesült Államokban, ők jellemzően a zöldhatáron léptek be. A The Guardian pedig arról írt: a világ egyik legkeresettebb bűnözője, Joaquín Guzmán mexikói drogbáró, miközben szökésben volt szigorúan őrzött börtönéből, kétszer is ellátogatott Kaliforniába.
