Követendő példa

Igenis lehet kulturáltan, követendő formában is buzdítani a sajátjainkat.

Mindkét fél tudta, értette, miről szól a Nélküled. Abban a pillanatban rájöhettünk, nem vagyunk egyedül a világban, az összetartozás érzése mindennél fontosabb. Igazi, kézzelfogható értelmet nyert, „milyen jó, hogy itt vagyunk, / s mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk”. És ettől kezdve mindenki pontosan tudta, itt aznap nem lesz balhé. Abban a pár percben ott együtt énekelt az anyaországban élő magyar és a határainkon kívül rekedt honfitársunk. Végre megértették, hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Másnap Bukarestben a győrieket sem érte semmilyen inzultus, pedig ott sem vontak fel többszörös kordont a szervezők. Mégsem dobáltak egymás felé műanyag poharakat vagy a csarnok előtt utcai közlekedési táblákat az ellentétes érzelmű szurkolók. Mondják, a két sportág, mármint a labdarúgás és a kézilabda más és más tömegeket vonz, és nem ugyanolyan érzelmeket vált ki. A szeptemberi meccs válogatottak összecsapása volt, míg a mostani klubcsapatoké. Nem tudom, számít-e mindez. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy igenis lehet kulturáltan, követendő formában is buzdítani a sajátjainkat. Amikor nem a vak gyűlölet, hanem a sport és a csapatod iránti szeretet vezérel.