Megkezdődött a nagyhét. Jézus ott volt Párizsban az őszi merényletnél, és Brüsszelben is ott volt kedden, a terroristák által „előre hozott” nagypénteken – ahogy minden szenvedésben velünk van.
Sokadszorra kell felidéznünk a kereszten elhangzott nagypénteki mondatokat. „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Vajon ez csak az ártatlan vért kiontó terroristákra igaz, vagy Európára is? Arra az Európára, ahol lehet ölni az élet elején is (napi 4000-6000 abortusz), és lehet ölni az élet végén is (eutanázia). „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Nagy szenvedéskor mi is hasonlót érzünk. De mondhatja-e ezt Európa? A feltámadás óta tudjuk, Isten velünk, bennünk van. Mindezt az egyetemes egyház állandóan felkínálja nekünk, akkor is, ha ütik, verik, becsmérlik tagjait, és elfordulnak tőle.
Üresek a templomok. Bár nagyon szép és hiteles film az Oscar-díjat kapott Spotlight, a kitüntetés rosszkor jött. Nem az egyháznak, hanem az egyház felé tartó, Istent kereső embereknek. Az Oscar sajnos „hitelesíti” azt az aránytalan megítélést, ami az egyház bűneit próbálja sulykolni az emberekbe, említést sem téve, hogy mennyi bocsánatkérés, büntetés történt a valóban tragikus és teljes mértékben elítélhető bűnök miatt. Volt valaha állam vagy egyéb szervezet, amely ennyi önvizsgálatot tartott vétkeiért? Sajnos ezt nem említi a film, mint ahogy azt sem, hogy ha akkor a tizenkét apostol nem alapítja meg az egyetemes egyházat, és nem vállalják a vértanúságot, ahogy a többi millió és millió keresztény hívő, akkor nem lenne életünk. Az egyháznak köszönhetjük Krisztus megismerését, hiszen a pogány történetírás gyakorlatilag említést sem tesz róla. Az egyház aránytalan megítélése nagyon sok útkeresőt fordít vissza a kereszténységtől, amely pedig egyetlen kiutat mutatna Európának a brüsszeli pokolból.
Nagyhéten vagyunk, a kereszten elhangzott mondatok előre jelzik az ünnep lényegét. „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Ez a kegyelmi lehetőség mindannyiunknak. Életünk célja, hogy a gyermekkor tisztasága után, a bal lator keresztjén landolva, a bűnbánat által valahogy átmásszunk, átjussunk a jobb lator keresztjére, és úgy távozzunk innen a földről. Ehhez át kell mennünk a középen függő Krisztuson, ami nem jelent mást, mint mély magunkba nézést, bűnbánatot, imádságot, amelyben megtaláljuk Őt. Arra készültünk az elmúlt 40 napban, hogy Jézussal együtt mondhassuk: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Óriási lehetőség Európának, ha képes valódi bűnbánatot tartani, ha bele tud hullani Jézus karjaiba, a gyóntatószékbe, amit az egyház, vagyis Krisztus teste ajánl nekünk. A gyónás nem más, mint „két bűnös ember beszélgetése”, a feloldozást Isten adja a pap által, függetlenül attól, hogy ő bűnös-e, vagy sem. Erről is sok film készült, a jelölésig sem jutottak el. Nem baj, az egyháznak nincs szüksége díjra, az embereknek van szükségük az egyházra. Mert lehet, hogy botrányt, bűnt is találnak ott, de a legfőbb szentséget is ott találják meg. Így találkozhatunk a minket végtelenül szerető Istennel, aki irányt mutat, hogyan jussunk ki abból a válságból, amit magunk okoztunk azzal, hogy elvesztettük az iránta való érzékenységünket.
A szerző idegsebész
