Egy hatodik kerületi házban gyűlést tartottak arról, hogy lift kellene a háromemeletes épületbe. Ez már a harmadik csúcsértekezlet volt. A földszinten lakók mélyen ellenezték a költséges tervet. Az első emeletiek sem forszírozták túlzottan, kivéve egy háromgyerekes családot, ahol az anyuka a közeli játszótérre mindennap levitte a gyerekeit, s nem bánta volna, ha liftbe pakolhatja őket, és nem kellene a lépcsőházban hagyni a nehéz babakocsit, amikor a legkisebbet fölviszi a karjában. A második emeletiek már nem tartották bolondságnak a liftet, de a harmadik emeletiek egészen meg voltak vadulva érte. A földszint és a harmadik emelet durva megjegyzésekkel illette egymást, előbbiek felelőtlenséggel, utóbbiak pedig a szolidaritás megdöbbentő hiányával vádolták a másikat.
Mintha ugyanezen a szánalmas társasházi szinten vesződne problémáival az Európai Unió, midőn nem képes olyan megoldást találni, amelyik minden tagállamnak megfelel. Németországban a vasárnapi tartományi választások megmutatták a kancellár bevándorlási politikájával való elégedetlenség növekedését. Vannak, akik sikítoznak az Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödése miatt, azt állítva, hogy az még az újnáci pártnál (NPD) is veszélyesebb – az establishment szempontjából egy párt kétségkívül veszélyessé válik, ha vonzza a szavazókat. És az AfD a vasárnapi választásokon igen jó eredményeket ért el: két tartományban tíz, a harmadikban húsz százalék fölött volt. A Merkel vezette kereszténydemokraták (CDU) két tartományban is a második helyre szorultak: Baden-Württembergben és Rajna-vidék–Pfalzban. Jegyezzük meg, hogy ahol a CDU nyert (29 százalékkal), az Alternatíva Németországért ott is látványosan előretört (23 százalék).
De Merkelnek juszt sincs B terve. Lapunk március 11-i száma interjút közölt Tilman Mayer politológusprofesszorral, aki szerint a kancellár azért tart ki eredeti elképzelései mellett, mert „nem veszítheti el az arcát”, s egy B terv „saját magának a kiigazítását, felülírását is jelentené”. Érdekes okfejtés. Benne van a hallgatólagos elismerés, hogy Merkel hibázott, a professzor azonban mégis arra keres és persze talál érveket, hogy a kancellár most már nem tehet mást. Hogy is van ez? Egy politikus, aki ráadásul nemcsak saját országának lakosságáért felelős, hanem az uniónak is az egyik, ha ugyan nem a legtekintélyesebb politikusa, azért nem ismerheti el a hibáját, mert akkor elveszítené a tekintélyét? Bocsánat, nem akkor veszítette el a tekintélyét, amikor nagyot hibázott? Egy másik politológusprofesszor, bizonyos Jürgen Falter a mainzi Gutenberg Egyetemről viszont a tartományi választások után telefonon azt nyilatkozta a New York Timesnak (2016. március 13.), hogy az Alternatíva Németországért választási sikereit Merkel figyelmeztető lövésnek (warning shot) veheti a menekültpolitikáját illetően.
Mintha a helyrehozhatatlanság réme kísértene a rugalmatlan európai politikában. A valóság nem foglalkozik egyes politikusok arcvesztésével. A menekültek szűnő áradását illetően sok illúziónk az idén sem lehet. Ha volna idő a tötyörészésre, kivárhatnánk, mit hoz a nyár, passzol-e már a valóság Merkel politikai arculatához. Ami, olvastunk erről, oly „humánus”. (Kérdés, kikhez. Merthogy Németország őshonos lakosaihoz és a következő generációkhoz nem az, azt a tartományi választási eredmények világosan jelzik.) Az sem tűnt nagyon humánusnak, amikor Merkel tavaly szeptemberben a csillagos eget határozta meg határnak a befogadandó menekültek számát illetően, s ezzel a szólószámmal az egész uniót cserbenhagyta, minket pedig, uniós szabálykövetésünk miatt, egy szerencsére ideiglenesnek bizonyuló összeurópai gyűlölethullámnak tett ki. Félt a „humanitárius katasztrófától”? Akkor most is félhetne. Mert a humanitárius katasztrófa réme nem múlt el, sőt. Törökország az EU-n kívül, Görögország az EU-n belül válik egy hatalmas menekülttáborrá. A törököknél kétmillió menekült tartózkodik, és várja, hogy továbbjusson Európába. Az EU a menekültáradat visszatartására a megígért hárommilliárd euró mellé szánalmas igyekezettel kilátásba helyezte Törökország majdani felvételét az EU-ba. Közel az idő, amikor a Boszporusz Gibraltárba helyezését is megígérné Brüsszel, csak maradjon a migránstömeg a törököknél. Ankarában október óta a harmadik merénylet történik. Európa vár, kivár – mire vár? Arra, hogy az ankarai robbantásokban meghalt emberek száma meghaladja a párizsi merényletsorozat halottaiét? A vasárnap esti robbantással együtt meghaladta. (Októberben 87, januárban 37, márciusban 37 halott a török fővárosban.) Ja, és tényleg: a török zászlót mikor festi föl arcára Párizs, Berlin és Budapest?
A német kancellár sminkel: fontos neki az arca. Mi lesz, ha elveszti, és a humánus asszony helyett már csak egy tanácstalan, ijedt nőt látnak benne az uniós polgárok milliói?
Neki az arca fontos, másoknak meg Európa.
