A vádat a vádbiztosok képviselték. Ők a szocialista törvényesség védelmére voltak hivatva, ezért nemcsak a vádhatóság, hanem a védelem feladatát is ellátták! Védőre ilyenformán nem is volt szükség, bár aki vádlottként ragaszkodott hozzá, az állíthatott védőügyvédet, de a törvények súlyosbító körülménynek értékelték a proletariátussal szembeni efféle bizalmatlanságot. Ékes példája a védő szerepének Wohlmuth Ferenc Császár községi plébános pere, akit ellenforradalmi tevékenység vádjával állítottak a forradalmi törvényszék elé. A plébános mellé kirendeltek egy védőt, akinek annyi volt az összes ténykedése, hogy az agyonlövés helyett a csendesebb kötél általi kivégzést javasolta, amely kérés meghallgatásra talált. Nem csodálkozhatunk, hogy dr. Váry Albert az efféle bírósági eljárásokat köztörvényes bűncselekményeknek, az elítélteket pedig a terror áldozatainak tartotta.
A Tanácsköztársaság alkotta meg Magyarország első írott – jogi szakszóval „chartális” – alaptörvényét. Hatalomra jutásuk után már két héten belül kihirdették az első, ideiglenes alkotmányt, majd azt kibővítve, június 23-án elkészítették a végleges alaptörvényt is. A választójogi szabályozásban kimondatott: csak a dolgozó népnek van választójoga. Elvileg először vált általánossá hazánkban a választójog, de egyidejűleg kirekesztette a voksolásból azokat, akik nem a két kezük munkájából éltek: a tőkepénzeseket, a kereskedőket, a lelkészeket és a szerzeteseket, megközelítőleg a lakosság felét. Viszont az ideiglenes alkotmányban még nem, de a véglegesben már kiterjesztették az aktív és passzív választójogot más országok állampolgáraira is, ha Magyarországon laktak, és kétkezi dolgozók voltak.
