Az orosz–atlanti ellentét újabb fejezete

A nyugati biztonságpolitikai szakértők körében rohamosan terjed egy friss elmélet.

A nyugati biztonságpolitikai szakértők körében rohamosan terjed egy friss elmélet. Eszerint az Európába tartó migránsok között nyüzsögnek az orosz titkosszolgálatok ügynökei, akik az Oroszországot átszelő úgynevezett Arctic Route (északi útvonal) használatával, Norvégián és Finnországon keresztül jutnak el Nyugat-Európába, ahol gond nélkül tudnak elvegyülni, alámerülni a „no go” zónákban, bejutni a kontinensen százával – a hatóságok tudtával és engedélyével évtizedek óta – sokasodó szalafista mecsetekbe, sötét terveket szövögetve.

Az elmélet következő sarokköve az az állítás, miszerint Oroszországnak stratégiai érdeke a megosztott, gyanakvó, xenofób, a schengeni zóna helyére nemzeti határellenőrzést visszaállítani kívánó Európa, lehetőleg olyan pártok vezetése alatt, mint a németországi Alternative für Deutschland (AfD) vagy a francia Nemzeti Front. Ennek a célnak az eléréséért e pártokat orosz pénzügyi forrásokból támogatják. Minderre bizonyíték az AfD és a Nemzeti Front „oroszbarátsága”.

Végül, de nem utolsósorban nyugati elemzők állítják: Oroszország szíriai beavatkozása a szír menekültek számának növekedésével jár. Szerintük ebben Aszad elnök is érdekelt, így szabadulván a nemkívánatos elemektől. A leírtakat számos, nevét nem vállaló lengyel, finn és amerikai titkosszolgálati forrás megerősíti, John R. Schindler biztonságpolitikai szakértő idéz néhány meg nem nevezett forrást, amelyek szerint „ez az FSZB műve” (az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat). Egy Oroszországgal határos NATO-ország magas rangú biztonsági tisztje szerint „a migránsok oda mennek, ahová az FSZB küldi őket, az embercsempészek között számos FSZB-ügynök található”, vagy mint a finn védelmi miniszter közölte: „Finnország számára az Oroszországból érkező migránsok jelentik a jelenkor legsúlyosabb kihívását.”

Mindez tehát együttesen egy Európa destabilizálására irányuló stratégia. Véleményem szerint a valóság azonban az, hogy a hivatkozott elmélet egy olyan kommunikációs háború része, amelyben mindkét fél aktívan alkalmazza a közvélemény befolyásolására általa megfelelőnek gondolt eszközöket. Nézzünk néhány számot. A finn hatóságok adatai szerint 2015-ben összesen

32 476 fő folyamodott menedékjogért. 20 485-en érkeztek Irakból, 5214-en Afganisztánból. Ez a két legnagyobb csoport. Egyik államban sincsenek orosz csapatok. Szíriából 877 (!) fő kért menedékjogot. Ez kevesebb mint fele az 1981 főt kitevő szomáliai kontingensnek, és alig több, mint a 762 albán jelentkező. 2016. január 1-jétől február 29-ig az összlétszám 1878 fő, ebből 136 szír, 326 iraki, 167 indiai (!), 489 afgán.

Tehát Finnországba elsősorban irakiak és afgánok érkeznek. Aszad elnök „terve” nem működik. A két év alatt érkezett 35 000 fő pedig nehezen tudja „elárasztani” az országot. Az is látható, hogy a migrációs nyomás 2016 első két hónapjában enyhül. Tehát az FSZB „embercsempészeinek” ügyfélszáma csökken. Kínos. Jobban tennék, ha Soros Györgyhöz fordulnának az ügyben, akit szintén a migránsáradat szponzorálásával vádolnak. Ő talán sikeresebb. Csak az a gond, hogy a Soros-alapítványok ki vannak tiltva Oroszországból. Ha viszont az FSZB irakiakkal és afgánokkal akarja destabilizálni Finnországot, és ezáltal Európát, akkor nyilván nem jól hallották a német kancellár hívó szavát. Ő ugyanis szírek számára küldött meghívót. Az orosz medvének lehetett volna anynyi esze, hogy magukat szíreknek mondó „menekültek” ezreit dobja át, nemde? 877 szír ellenőrzése a mégoly túlterhelt finn hatóságoknak sem okozhat nagy gondot, pláne, ha pontosan tisztában vannak az orosz szándékokkal.

Ami Európa politikai destabilizálását illeti: a francia Nemzeti Front az évente kétszázezer befogadható bevándorló létszámát tízezerre akarja csökkenteni. Ha esetleg megnyerik a következő választást, hogyan fognak a migránsként pózoló orosz ügynökök beszivárogni? Vagy akkor már erre nem lesz szükség? Persze a Nemzeti Front politikailag „nem korrekt”. Sokan nem szeretik. De attól még Franciaország egyik meghatározó pártja.

E helyütt megjegyzendő, hogy a spanyol Podemos Irántól és Venezuelától kapott támogatást, a Jelcin-érában orosz politikusok amerikai pénzcsoportoktól, magyar konzervatív erők német alapítványoktól, a kubai ellenzék az amerikaiaktól, a lengyel Szolidaritás szintén tőlük, a magyar rendszerváltó pártok egyike-másika a Soros Alapítványtól – a sor a végtelenségig folytatható. Tehát ez sem orosz sajátosság. Inkább érdekérvényesítésnek nevezhetjük.

Külpolitikájában a Nemzeti Front egy francia– német–orosz hármas szövetség megalakítása mellett áll ki, a szuverén államok – beleértve Svájcot és Oroszországot is – részvételével létrehozandó páneurópai unió megalakításával egyidejűleg. Szerintük tehát Oroszország Európa integráns része. A NATO-ról e helyütt nem esik szó. Szó esik viszont arról, hogy francia vállalatoknak fokozniuk kellene afrikai befektetéseiket, a növekvő kínai, indiai és latin-amerikai jelenlétet. Egyik ötlet sem tűnik ördögtől valónak, különösen az afrikai. Ez ugyanis a probléma helyszínen történő kezelését jelentené, ezzel lehet a migráció okait megszüntetni hosszabb távon. Mert a valódi okok nem Soros György működésében keresendők, hanem abban, hogy ma Irak és Afganisztán élhetetlen. S ez sok afrikai országra is érvényes.

Marine Le Pen pártja ugyanakkor globalizációellenes, és késztetést érez alternatíva felmutatására. Ez szuverén államok együttműködésén alapul, volt már ilyen a történelemben. Érthető, hogy Oroszország ezt támogatja. Számára ugyanis egy neokon/neolib vezetésű, az orosz érdekeket semmibe vevő európai modell hátrányos, mert Oroszországot nem egyenrangú, hanem alárendelt félként kezeli a nemzetközi kapcsolatokban. Oroszország viszont biztosan nem ért egyet a Nemzeti Fronttal a schengeni zóna felszámolásában és a gazdasági dezintegrációban. Ez a folyamat ugyanis megnehezítené az orosz nyersanyagok és energiahordozók eladását európai piacokon, és befektetéseik ellehetetlenülésével járna. (Aki azt gondolja, hogy az oroszok szeretnek sok kis partnerrel üzletelni, tévednek. A magyar cégek orosz piaci kudarcainak egyik fő oka, hogy nem tudnak komolyabb mennyiséget folyamatosan jó minőségben szállítani.)

Nem vitatható, hogy Oroszország és az atlantista irányvonalat követő NATO-országok között komoly küzdelem zajlik. Ez a konfliktus a kijevi Majdanon bekövetkezett események hatására lépett új, intenzívebb szakaszába. Mindkét fél átértékelte a másikról alkotott elképzeléseit, és újnak ható eszköztárat vetett be. Így aztán a szó klasszikus értelmében egyik félnek sincs „igaza”, és egyik sem „hibás” valamiben.

A szerző közgazdász