Ébredés a virtuális rémálomból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A digitális korban precedenst teremthet egy amerikai nemierőszak-ügy.

Balogh Roland
2016. 04. 26. 16:48

Lonina közben azzal védekezett a bíróságon, hogy tettével segíteni akart a barátnőjének. Érvelését alapból lehetetlenség elfogadni, főleg úgy, hogy a lány jól hallhatóan kuncogott, nevetett társa szenvedésén, sőt, egy pillanatban még ő is széthúzta a 17 éves áldozat lábait.

Ha egy 18 éves lány képtelen felfogni tettének súlyát, legalább a techcégek odafigyelhetnének arra, hogy az ilyen bűncselekményeknek valahogy gátat vessenek. Ha megakadályozni nem is tudják a folyamatban lévő cselekményt, azt ne engedjék, hogy bárki is ezzel hajhássza a lájkokat. A Periscope és anyavállalata, a Twitter sokáig hallgatott az ügyről, és most is csak annyit közölt: van olyan lehetőség, amellyel a hatóságok vagy akár a felhasználók jelezhetik, ha egy felvételen veszélyes tartalom jelenik meg. Ezek azonban jelenleg csak a súlyos fizikai sérülésekkel, illetve a halál lehetőségével járó bűncselekményre vonatkoznak. A Twitter közben mindenhonnan eltüntette Lonina videóját, miután kiderült, az egy nemi erőszakot örökít meg. Mindezek után persze kérdés, mennyire hiteles az amerikai vállalatnak az a bejelentése, miszerint tanfolyamot indítanak az ügyészségek számára, hogy miként harcoljanak az internetes erőszak ellen. Jelen esetben nagyjából semennyire.

Az ohiói erőszak ráadásul nemcsak a technológiai vállalatok hozzáállására, hanem az igazságszolgáltatásra, az ifjúságpolitikára, illetve a társadalomkutatásra is komoly hatással kellene hogy legyen. Ébresztőt kell fújni, mert megváltozott az a közeg, amelyen át a testi és lelki bántalmazás utat tör magának. Az internet, úgy tűnik, ebben is az első számú közvetítő csatornává válhat. Erre a bíróságoknak mindenképpen reagálniuk kell, és az, hogy jelen ügyben a vihorászó barátnőt is ugyanolyan súllyal kezelik, mint a nemi erőszakot elkövető férfit, kedvező jel lehet. A megváltozott veszélyekre pedig hasonlóan határozott válaszok szükségesek ifjúságpolitikai szempontból is. Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy az erőszakot élőben az interneten közvetíteni nagyon, de nagyon nem menő!

S hogy ez a komplex kérdéskör mennyire égető, azt jól példázza, hogy a Lonina-ügy után nem sokkal nemi erőszak miatt őrizetbe vettek egy másik ohiói nőt is. A 26 éves Renee Deen azt filmezte le, ahogy megerőszakol egy tízéves gyereket, a felvételt pedig feltöltötte az internetre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.