Hogyan oktassunk a középiskolában?

Valamiben mindenki tehetséges – a bölcsnek ennyi elég.

Nem kevés tehát, amit egy jó tanártól elvárunk. De elvárható mindez valóban? Igen, úgy vélem, elvárható, ha a tanár is pihent. Ha nem túlterhelt. Ha fegyelmezettek, érdeklődők a diákok. Ha van kedve és energiája a gyerekekkel szeretettel foglalkozni. Ha nap mint nap látja a tanulók szemében felcsillanni az értelem fényét. Ha sikerül egy-egy kísérlet a természettudományos órákon, és a diákok elcsodálkozva figyelnek. Ha megköszönik a tanulók az óra végén a tanár fáradozását, munkáját. Igen, ilyenkor úgy érzi az ember, hogy jó dolog a tanítás. Örömteli, előremutató érzés tanárnak lenni. Hiszen nem csupán a nemzet napszámosa, de a lámpása – Gárdonyi Géza – is lehet.

Amikor én jártam Szombathelyen általánosba, majd középiskolába (Savaria Gimnázium), még nem volt sem 0., sem 7. vagy 8. óra. Úgy emlékszem, nem voltunk túlterhelve. Ellentétben sajnos a mai tanulókkal. És ebből adódóan a tanítás és oktatás hatékonysága is jobb volt. Jót s jól – ebben áll a nagy titok – írta Kazinczy, és ezzel lényegében megfogalmazta a tanító, a tanár, az oktató, a pedagógus legfontosabb feladatait is. Azt, hogy jót kell tanítani, azaz helyes, igaz ismereteket kell továbbítani s egyúttal jól is kell tanítani, azaz megfelelő pedagógiai módszerrel. De csak azt és annyit, amit az iskolás gyerek agya be tud gond nélkül fogadni. Nem kell, nem szabad többet tanítani, mint amire feltétlenül szükség van, azt kell, ami a lényeges és fontos alapok megértéséhez mindenképpen szükséges. A lényeg az, ami nem sikkadhat el, ezért fontos az alapok megteremtése, a meghatározó összefüggések feltárása. A diák fejébe nem tölcsérrel kell betölteni az ismereteket, hanem fáklyát kell gyújtani, aminek a fényénél örömmel érti meg a valódi összefüggéseket, lexikális adathalmazok helyett. Egy példa: matematikai ismeretek nélkül nem lehet fizikát tanítani, fizika nélkül pedig kémiát sem, a biológia oktatása pedig kémiai ismereteket is követel. Teljesen felesleges tehát már 7. osztályban kémiát tanítani, kellő fizikai alapozás nélkül. Meggyőződésem, hogy a mai diákok túlterheltek. Óraszámban és tananyagban egyaránt. Ezen kellene változtatni, csökkenteni a terheket, időt adni a tanultak megértésére, megemésztésére, gyakorlatban való alkalmazhatóságának felismerésére. Szeretek olyan feladatokat adni kémiából és fizikából is, amelyek jól kapcsolódnak a gyakorlati életben előforduló problémákhoz, kérdésekhez. S ezért fontosnak érzem, hogy mondjuk olyan kérdés, illetve feladat megbeszélésére (és a számítás elvégzésére) maradjon idő, hogy ha például a WC-ben pár órára égve felejtettük a villanyt, akkor ez mekkora költségnövekedést okoz. Azt érzem igazán lényegesnek a természettudományok oktatása során, hogy a józan paraszti ész fontosságára, ennek alkalmazására, a logikus gondolkodás fejlesztésére fokozottan támaszkodjunk!

Nem minden tanuló IQ-ja 120 feletti. Nem minden emberből lesz Nobel-díjas tudós. De – ezt nagyon határozottan állítom – gimnáziumba csak olyan gyerekek járjanak, akik számára a gimnáziumi tananyag megfelelő szinten való elsajátítása nem okoz szinte megoldhatatlan feladatot! Ha ahhoz, hogy valaki a gimnáziumban kettes és hármas jegyeket szerezzen, rengeteget kell tanulnia, szinte nincs pihenése (és ezáltal boldog gyermekkora!), akkor ki kell mondani, hogy az a gyerek nem való gimnáziumba. Akkor olyan intézményt kell számára keresni és találni, ahol az adott közegben, a kisebb szellemi elvárások keretében tudja képességeit kibontakoztatni. Valamiben mindenki tehetséges – a bölcsnek ennyi elég.

A szerző egyetemi tanár