Ám ha elfogadjuk is, hogy a pártok valóban a választóikat képviselik, azt mindenképpen átverésnek kell minősítenünk, hogy egyéni választókerületekben a jelöltek azzal kampányolnak, hogy megválasztásuk esetén adott kerület fellendítésén, szépítésén, gazdagításán fognak munkálkodni. Ha szerencséjük van, akad ilyesmire is lehetőségük, ám ha a frakciófegyelem úgy kívánja, kifejezetten azok ellen voksolnak a honatyák, akik szavazataikkal mandátumhoz juttatták őket. Ezért is feleslegesek a magyar választási rendszerben az egyéni kerületek. Ráadásul régen bebizonyosodott, hogy a választók pártokra szavaznak, az egyéni jelölt ígérhet, amit akar, nem attól lesz képviselő, hanem attól, hogy a megfelelő párt áll mögötte.
Az összetett és bonyolult magyar választási rendszer kialakításában két, tévesnek bizonyult feltételezés játszott fontos szerepet. Egyrészt 1989-ben azt hitték, hogy a komcsik nyerik meg az első választást, másrészt hogy ismert, népszerű emberek indításával kompenzálni lehet a listán elszenvedett hátrányokat. A bonyolult rendszer okafogyottá vált, de a vegyes és átláthatatlan választási rendszerhez azóta is ragaszkodnak. Sőt, a 2014. évi választás előtt alkotott új törvényben az egyéni kerületek még nagyobb szerephez jutottak. Ugyanis az egyéni kerületekben nem a szavazati arányok szerint osztják el a mandátumokat, hanem a győztes mindent visz. S mivel az emberek nem egyénekre, hanem pártokra szavaznak, aki a listán nyer, az az egyéni kerületek többségét is megnyeri. Így lesz a 32 százalék abszolút többség, az 53 százalék meg kétharmad. Magyarán így lehet aránytalan, torz, igazságtalan választási eredményt előállítani. De egy választási győzelem után ez is a nép érdeke.
