Április hó utolsó kormányinfóján Lázár János miniszter megismételte: 2017 januárjától csökken bizonyos alapvető élelmiszerek, jelesül a tej, a tojás és a baromfihús áfája. A miniszter a sertéshúst is említette, ami pontosításra szorul, miután a tőkehús forgalmi adója már most is 5 százalék, de a belsőségek, a fej- és kocsonyahús vagy a feldolgozott termékek továbbra is a 27 százalékos kulcs alá esnek.
A kormány lépése több szempontból is kérdéseket vet fel. Az egyik az alapvető élelmiszerek közötti szelektálás. Mitől előnyösebb a vásárlónak, hogy a gyümölcs, a zöldség, a kenyér, a hal, a marhahús, az étolaj és a kávé áfája marad a legmagasabb kulcsban, a tej, tojás és baromfi pedig a legalacsonyabb kulccsal adózik? Mennyiben segíti elő ez a lépés az egészséges étkezési szokások elterjedését? Miért szimpatikusabbak a hazai tejtermelők a kertészeknél? A látszólag ok és cél nélküli, önkényes válogatás nem segíti a piac tisztulását sem. Az áfacsalók egyszerűen másik terméket választanak maguknak, áfacsalt tej helyett más, magas kulccsal adózó terméket „hintáztatnak” meg.
A felmerülő kérdésekre Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke közölte: a döntést „többirányú” elemzés és egyeztetés előzte meg. Az elemzés legfőbb eredménye vélhetően az volt, legalábbis választási és kormányzati kommunikációs szempontból, hogy „egy kétgyermekes család évi harmincöt-negyvenezer, egy nyugdíjas évi tízezer forintot takaríthat meg”. Font úr állítása már csak azért is megmosolyogtató, hiszen ha továbbgondoljuk, kiderül: ha a döntés minden alapvető élelmiszert érintene, akkor a megtakarítás minden említett csoport esetében nagyságrendekkel magasabb lenne. Erre azonban a kormány valamiért nem hajlandó. Az említett elemzés egyéb eredményeiről, tudniillik hogy miért pont a tej, a tojás vagy a baromfihús lett a kiválasztott, nem esett szó. Ezek után sommás véleményem az, hogy a szakmaiság semmiképpen, ámde más szempontok – például az ágazati érdekérvényesítő képesség – feltétlenül szerepet játszottak a döntésben.
A döntés vizsgálata során fontos leszögezni, hogy a hazai termelőket és gyártókat sújtó áfacsalás regionális ügy. A környező országok közül az alapvető élelmiszerek áfája Romániában 9, Lengyelországban 5, Csehországban 14–15, Ausztriában 10, Szlovákiában 20 százalék. Hozzátenném, hogy az említett országokban az alapvető élelmiszerekre vonatkozó áfát általában egységesen kezelik, nem válogatnak a termékek között, ha az adó változtatásáról van szó. A csalók, kihasználva a határok könnyű átjárhatóságát és az ellenőrzés hiányosságait, az úgynevezett körhintacsalás során előszeretettel viszik be a például Ukrajnában megvásárolt terméket Szlovákiába, átcsomagolják, legalább egyszer visszaigénylik az áfát, majd a szuperolcsó terméket harmadik országban értékesítik. Nem véletlen, hogy az egyik ukrán étolajgyár legfőbb exportpiaca éppen Szlovákia. Ipari forrásokból származó információk szerint a román piacon is jelen vannak áfacsalt termékek, annak ellenére, hogy az áfa csak 9 százalék, miután a kiskereskedelmi láncok beszerzői hozzászoktak az áfacsalt termékek árszínvonalához, és továbbra is azt rendelik. A bűnözők e taktikája a legújabb idők eredménye. Ez is mutatja, hogy a szervezett bűnözés képes minimum regionális méretekben gondolkodni és működni, nem úgy, mint a nemzeti keretek közül igencsak ritkán kilépő hatóságok. Az egyedi célellenőrzések csak ideig-óráig járnak eredménnyel, a hálózatok újraszerveződnek. Ellenük hatékonyan fellépni egyfelől a regionális áfakulcsok egymáshoz közelítésével, vagyis áfacsökkentéssel, másfelől a különféle ellenőrző rendszerek, mint például az ekáer regionális szinten történő működtetésével, a társhatóságok számára hozzáférés biztosításával, a nemzeti szintű rendszerek összekötésével lehet. A kormány intézkedései nem ebbe az irányba mutatnak. Kijelenthető, hogy a cél nem a hazai élelmiszeripar versenyképességének növelése vagy a nemzetközi adócsaló bandák elleni hatékony fellépés. A kormány megmarad a választások megnyeréséhez vélelmezetten szükséges osztogatás és ennek kommunikálása szintjén.
Egy másik, gyakran hangoztatott kormányzati érv a költségvetés helyzetével kapcsolatos. Állítják: az áfabevételekre szükség van, a csökkentés csak fokozatosan képzelhető el, ellenkező esetben százmilliárdok esnek ki bevételi oldalon. Persze amíg ellenzékben voltak, keményen ostorozták az éppen áfát emelő kormányt, vádolva őket mindennel a szegények éhen vesztésétől kezdve a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar tönkretételéig. Az említett csapdahelyzet feloldására lenne egy kézenfekvő javaslatom. Immáron ismert, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke több mint 250 milliárd forinttal rövidítette meg jogszabályellenesen a költségvetést, valamint az is, hogy milyen módon támogatja az összegből többek között néhány rokonát. A pénz jó része – egyelőre – megvan. Az MNB által törvényellenesen kistafírozott alapítványok vagyona tökéletes ellentételezése lenne egy, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséből adódó bevételkiesésnek. A lépés osztatlan örömöt váltana ki úgy a nyugdíjasok, mint a Font Sándor által példaként felhozott kétgyermekes családok körében. De minden magyar állampolgár áldaná a kormány és külön a miniszterelnök úr realitásérzékét. És még az is lehet, hogy a választások napján is eszükbe jutna ez a cselekedet.
Erre sajnos az eddigiek ismeretében kevés remény van. Sajtóhírek szerint a Fidesz elemzői arra jutottak, hogy az MNB-botrány csak minden tizedik választópolgárt érdekli, a nap mint nap nyilvánosságra kerülő újabb botrányok pedig úgyis hamar eltüntetik Matolcsy György fizimiskáját a címlapokról. A pillanatot uralni vágyó népbolondítók sokadszor nézik hülyének a magyar polgárokat.
A szerző közgazdász
