Alkotmány vagy tákolmány?

Öt év elteltével úgy érezhetjük, mintha nem is lenne érvényben az új alaptörvény.

A rendszerváltás után valahányszor módosították a dokumentumot, mindig hozzátették, hogy az csak ideiglenes átmeneti javítgatás, a végleges alkotmány még várat magára. Ám ahogy elkészült az új alaptörvény, az ellenzéki pártok és a független szakértők nyomban nekiestek, és a szerzőtől a nyomdászig, akinek vajmi köze volt hozzá, szidalmazni kezdték. Az öt éve rendszeresen felbukkanó kifogások egy része szóra sem érdemes (az új alaptörvény megszüntette a demokráciát, a köztársaságot, a jogállamot és hasonlók), a jogos ellenvetések (az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása, a fékek és ellensúlyok rendszerének részbeni kiiktatása) elemzésére pedig ezúttal nincs hely. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a hatalom túlkapásait semmilyen törvénnyel nem lehet megakadályozni. Ha a mindenkori magyar kormány vissza akar élni a hatalmával, akkor mindenféle törvényt gátlástalanul áthág, vagy kiforgat és felhasznál.

Így hát nem is a normaszöveg minőségével van a legfőbb bajom, hanem inkább afelől támadnak rendre komoly kétségeim, hogy az új alaptörvény érvényben van-e egyáltalán.

Az R cikk 3. bekezdése kimondja: „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” Ha jól értjük, a Nemzeti hitvallásban megfogalmazott alapelveknek valami módon érvényesülniük kell az igazságszolgáltatásban, de nagyrészt a közéletben is. A közéletben sokan történelmileg tévesnek, félrevezetőnek, végeredményben elvetendőnek tartják a Nemzeti hitvallást. Ez az ő dolguk, hiszen nem lehet, és nem is akarja senki kötelezővé tenni. De bírósági ítéletekben nem látjuk érvényesülni azt a tételt, hogy tagadjuk a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák bűneinek elévülését. Az új alaptörvény – végre! – kinyilvánítja az állampolgárok önvédelemhez való jogát is. Ennek ellenére a bíróságok az önvédelmet továbbra is súlyosabban büntetik, mint a támadást.

De nem csak az ellenzék és az igazságszolgáltatás hagyja figyelmen kívül – rosszabb esetben szabotálja – az alaptörvényt. Olykor mintha a kormánypárti döntéshozók is megfeledkeznének arról, mire adták áldásukat öt évvel ezelőtt. Hogy csak egy kézenfekvő példát említsek, a XXIV. cikk 4. bekezdésében a következő olvasható: „az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.” Olvasható, de vajon az illetékesek elolvasták-e?